Nyitókép forrása: KPA

 

A Kisebbségi Kulturális Alap a Most-Híd egyik legtöbbet emlegetett eredménye, amelyet előszeretettel állít be kulturális autonómiának. Pedig a KKA-nak  semmi köze az önrendelkezéshez, hiszen a pályázatokat is szlovák nyelven kell leadni. De ez csak az egyik bizonyítéka annak, hogy az alap sajnos a Most-Hídtól örökölte a DNS-ét, annak minden klientelizmusra való hajlamával együtt.

 

Felháborító, megdöbbentő és szégyenletes, hogy Szlovákiában még mindig előfordulhat olyan, hogy egy sajtóorgánum pályázatáról a konkurencia dönthet. És dönt is, szégyenérzet nélkül, az adófizetők pénzével igazságtalanul, a törvényesség határán egyensúlyozva. Azzal takarózva, hogy a szabályok ezt lehetővé teszik. Egymásnak szavazgatják meg a pályázatokat, miközben a számukra nem szimpatikus pályázókat lepontozzák.

 

A KKA bizottságának döntése a Körképre vonatkozóan. Az összeférhetetlen helyzetben levő főszerkesztő és egyben pályázó, illetve a konkurenciáról is döntő bizottsági tag, Barak Bálint és Beke Zsolt annak rendje és módja szerint lepontozta a Körképet. Kép: Körképsk/Kultminor

 

Két éve a Körkép.sk beadványánál arra hivatkoztak, hogy túl sok a magyarországi olvasónk. Nem mintha megtilthatnánk az anyaországi magyaroknak, hogy érdeklődjenek a szlovákiai hírek iránt, sőt, külön büszkék vagyunk rá, hogy nálunk tájékozódnak. Az igazán felháborító az volt, hogy a nyilvános weboldal-forgalom figyelő oldalak szerint például az Új Szónak hasonló arányban voltak magyarországi olvasói, mégsem okozott ez problémát a bizottság tagjainak.

 hirdetes_810x300  

 

Molnár Norbert, a Kisebbségi Kulturális Alap Most-Híd által támogatott vezetője. Kép: aktuality.sk

 

Idén amiatt támadtak bennünket, mert állítólag megsértettük az újságírói etikát. Egy olyan ember mondta ezt, aki egy jogállamban a közelébe sem kerülhetne a kuratóriumnak, amely olyan pályázatokról hivatott dönteni, amelyben ő maga is érdekelt. Az érvelése szerint azért sértettük meg az etikai kódexet, mert a CNN botrányáról szóló cikkünkben nem hangsúlyoztuk ki eléggé, hogy leleplező videót „egy radikális jobboldali, trumpista” készítette.

 

Pedig mi a cikkben korrektül lehivatkoztuk a forrást. A „szélsőjobbos trumpista” felemlegetése pedig eleve indokolatlan volt, hiszen a rejtett kamerás felvételen maga a CNN technikai igazgatója beszél az amerikai hírtelevízió viselt dolgairól, történetesen arról, hogyan manipulálták a híreket Donald Trump amerikai elnök kárára, és Joe Biden javára. Tartalmi szempontból a felvételt készítő kiléte semmin sem változtatott.

 

Szakmai kicsinyesség, ideológiai elfogultság

 

Az eredmény: Barak Bálint, a Paraméter.sk ügyvezető igazgatója és Beke Zsolt a Dunszt.sk főszerkesztője, illetve a felvidéki magyar közösségben gyakorlatilag ismeretlen Daniel Archleb lepontozta pályázatunkat. Információink szerint Archleb Molnár Norbert, a KKA igazgatójának kérésére került a kuratóriumba, a JOJ-nál dolgozik és kollégája a Magyarországgal, Orbán Viktorral, a V4-ekkel és a nemzeti konzervatív értékrenddel teljesen szembehelyezkedő, szélsőségesen liberális Soltész Árpádnak.

 

Nem az a felháborító, hogy így kevesebb forrásra vagyunk jogosultak, sokkal inkább az, hogy ezt semmi nem indokolta azon kívül, hogy a Körkép.sk számukra piaci és ideológiai versenytárs.

 

 

Beke Zsolt idén januárban a szélsőliberális Népszava.hu-nak adott elő egy objektivitást hírből sem ismerő elemzést a szlovákiai médiapiacról, és nyíltan beszélt arról, hogy szerinte az Új Szó mennyire színvonalas és a Paraméter.sk, illetve a Bumm.sk mennyire jól fenntartják a „kritikai szemléletet”.

 

Részrehajlás és a korrektség teljes hiánya. Hab a tortán, hogy a Beke Zsolt vezette Dunszt.sk 40 ezer eurót kapott KKA-tól, a Paraméter.sk 62 ezer eurót, az Új Szó 154 ezer eurót, a Bumm.sk 30 ezer eurót. A felsoroltak között egy közös van: liberálisok, ideológiailag és kapcsolati tőke tekintetében a Most-Híd vonzáskörzetébe tartoznak. Illetve, profitálnak abból, hogy az Alapot anno a most-hidasok eleve olyan szabályok mentén hozták létre, amelyek visszaélésekre adnak lehetőséget.

 

A hatékonyság és érdem nem szempont

 

A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a Körkép.sk nem elég klientelista, oligarchabérenc, liberális és szolgalelkű ahhoz, hogy 12 ezer eurónál többet kapjon a „kulturális autonómia” áldásaiból.

 

Pedig, ha a teljesítményt nézzük, nem nagyon értjük, mit keresnek a kivételesen nagy összeggel támogatott portálok között a Dunszt.sk vagy Bumm.sk. Az utóbbit egyébként Sólymos László, most-hidas pártelnök sajtójaként tartják számon.

 

Az általunk begyűjtött adatok szerint az elmúlt héten a Bumm.sk 1102 reakciót könyvelt el facebookos posztolásáért (hétfő reggelig), a Dunszt.sk egész héten mindössze 156-ot. Ez töredéke a releváns portálok heti több ezres, gyakran 10 ezer feletti reakció-mennyiségének. Ráadásul a Dunszt.sk kifejezetten egy szűk réteg megszólítására szakosodott, elvileg kulturális tartalomszolgáltatást végez, de ez nem akadályozza meg abban, hogy Magyarország ellen hangoló vagy azt lejárató tartalmakat is közöljenek. Elismerjük, hogy a facebook nem a világ, de ha egy portál ennyire érdektelen az internetes közönség számára, akkor az azért mégiscsak utal valamire. Például arra, hogy a több tízezer eurót nála érdemesebbekre is lehetne fordítani (és most nem feltétlenül a Körkép.sk-ra gondolunk).

 

És hogy ne hagyjuk ki magunkat a sorból, a Körkép.sk a heti facebook-reakció/bejegyzés arány tekintetében gyakran maga mögé utasítja még a Paraméter.sk, az Új Szó portálokat is. A múlt évben 2,77 millió egyedi olvasónk volt (facebookon és direkt látogatáson keresztül összesen). Méghozzá úgy, hogy kisebb költségvetésből, minimális bulvártartalommal, facebook-hirdetések nélkül produkálunk jobb mutatókat. Egyértelmű, hogy ezt nem csak mi, hanem a versenytársak is látják, érzékelik.

 

Valójában tehát azért nem érdem szerint bírálták el pályázatunkat, mert ha a támogatásuk nélkül ilyen eredményeket tudunk elérni, akkor további források bevonásával tovább nőne a lemaradásuk. És épp egy olyan időszakban, amikor a baloldali-liberális médiaúthenger le akar tarolni mindent, ami magyar nemzeti, konzervatív és keresztény.

 

A KKA idei ténykedése rendkívül tanulságos, és világosan rámutat, hogy mit jelent a vegyespártiak számára az autonómia, és hogy mire megy ki a játék, mikor holdudvarukkal együtt a Magyarországról érkező támogatások elosztását kritizálják.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 54 olvasónak tetszik ez a cikk.