Nyitókép:  MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

 

Elég komoly visszhangot váltott ki a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egyik szlovák portálnak, a Postojnak adott interjúja, ami kedvező jelenség, hiszen a szlovák közvélemény legalább így, „elsőkézből“ kaphat/kaphatott információkat a magyar bel- és külpolitikáról, a magyar kormányfő hitvallásáról. Természetesen – ahogy az ilyenkor lenni szokott – a különböző reagálások sem maradtak el.

 

Sajnálatos tény, hogy olyanok is véleményt formálnak Orbánrl és politikájáról, akiknek fogalmuk sincs a magyar bel- és külpolitikáról, vagy akár a Visegrádi Négyek együttműködéséről. De megszólalnak, mert úgy érzik, „meg kell szólalniuk“, különben kitör a harmadik világháború.

 

A magyar miniszterelnökkel interjút készítő Postoj főszerkesztője a Körképnek: Orbán nem diktátor

 hirdetes_810x300  

 

Nos, érdekes fintora a nemzetközi politikai életnek, hogy Fico, Pellegrini és olyan politikusok mondanak bármilyen véleményt is Orbán Viktorról, akik egrészt már régen és komoly módon lejáratták magukat a szlovákiai politikai palettán, másrészt semmit nem tettek a Visegrádi Négyek megerősödése érdekében. Azok a szlovák politikkusok formálnak véleményt a magyar miniszterelnökről, akik már egyértelmű tanúbizonyságot tettek saját politikai impotenciájukról saját hazájukban és a nemzetközi politikai porondon.

 

Arról a magyar miniszterelnökről mondanak véleményt egy interjú kapcsán, aki háromszor került a kormányfői székbe kétharmados többséggel, ellentétben a reagálókkal, akik vagy korrupciós botrányba keveredtek, vagy ki sem töltötték a négy évig tartó választási ciklust.

 

Fico támogatja, Pellegrini viszont keményen elutasítja Orbán Viktor V4-jövőképét

 

Pontosan tudjuk ugyanis, hogy Szlovákia és Csehország a leggyengébb láncszemei a visegrádi együttműködésnek, Orbán Viktor mégis szorgalmazza a négyek minél erősebbé tételét, hiszen csak közösen tudunk elérni komoly eredményeket az Európai Unióban – érdekérvényesítés területén és az alaptalan politikai támadások ellen egyaránt. Sajnos egyelőre ebben Szlovákia és Csehország nemigen vesz részt ebben, ami nem is csoda, hiszen mindkét ország komoly belpolitikai válsággal küzd, bármikor megbukhat a kormány e két országban. Példát lehetne venne a magyar mintáról, például az erős és karakteres krományzás tekintetében is.

 

S példát kellene venni a magyar kormányfő és a lengyel kormányfő kiállásáról a magyar és lengyel érdekekért, ami egyben Kelet-Közép-Európa érdekei is. Utólag már bebizonyosodott, hogy a magyar járványkezelés sikeres volt, mint ahogy a magyar oltási program is a legsikeresebb Európában. Ugye, nem kell ecsetelnem azt sem, hogy a Sinopharm kínai oltóanyag elleni kampányról szólt egész Európa balliberális arroganciája, most pedig a WHO elismerte hatékonyságát. Jókor…?! Orbán Viktorék már régen felismerték, hogy a keleti vakcinák is hatékonyak, ezért mentettek meg velük több ezer magyar életet. Folytathatnám a sort.

 

De folytatom is a sort, amikor arra a létfontoságú kérdésre keresem a választ: Miért is magyar össznemzeti érdek, hogy Orbán Viktor és kormánya megnyerje a 2022-es választásokat? Elsősorban abból a célból, hogy megmaradjon Magyarország szuverenitása, függetlensége, amit 1991. június 19-én végérvényesen kivívtunk magunknak, amikor Silov tábornok vezetésével az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét. Azért van szükség továbbrs is az Orbán-kormány tevékenységére, hogy ne Brüsszel, ne az Egyesült Államok vagy a pénzügyi háttérhatalom döntsön Magyarország és a magyarság kül- és belpolitikájáról.

 

Továbbá azért, hogy meg tudjuk tartani keresztény és nemzeti értékeinket. Azért, hogy legyen továbbra is vallásszabadság. Azért, hogy meg tudjuk őrinzi a szólásszabadságot, és ne engedjünk a média és a közösségi oldalak diktatúrájának, ami más országokba már keményen begyűrűzött. Azért, hogy a magyar kormányzat továbbra is védeni és támogatni tudja a határon túli magyar közösségeket, melyeket Trianonban 1920-ban, majd Párizsban 1947-ben leszakítottak a magyar nemzet testéről.

 

Azért, hogy fennmaradjon az a családtámogatási rendszer, amely példaértékű Európa valamennyi országa számára. Azért, hogy megmaradjon a határon túli magyarság hathatós anyagi, erkölcsi és társadalmi támogatása a magyar kormány részéről, illetve folytatódhasson az anyaország, a határon túli magyarság és a szórványmagyarság együttműködésével a magyar nemzet újraegyesítsée. Azért, hogy a társadalom a munkára épüljön, ne pedig a segélyekre. Azért, hogy továbbra is meg tudjuk védeni határainkat az illegális migránsáradattól.

 

Azért, hogy a magyar kormány továbbra érvényesíteni tudja a magyar emberek akaratát az Európai Unióban az ENSZ-ben, valamint a NATO-ban. Hogy továbbra is meg lehessen akadályozni a magyar balliberális ellenzék nemzet- és magyarellenes elprostituálódott tevékenységét, amely undorító módon sportot űz a hazaárulásból.

 

Tanulság: kísérjük figyelemmel a magyar kormány történelmi léptékű lépéseit, és tanuljunk belőlük. Előbb saját házunk táján söprögessünk – van mit!

 

Tarics Péter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 37 olvasónak tetszik ez a cikk.