Nyitókép: Körkép.sk (reprofoto)

 

A héten Pozsonyban járt Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter. Elvileg ideális lehetőség lett volna az Aliancia-Szövetség számára, hogy teljes pompájában megüzenje minden felvidéki magyarnak, hogy bizony ők is a magyar kormány partnerei. Mégsem ez történt. Vajon miért?

 

Szijjártó Péter ehelyett reggel találkozott Gyimesi György képviselővel, hogy áttekintsék a két ország közti viszony sürgős, megoldásra váró ügyeit, majd sűrű napi programja végén nagyon helyesen megállt az MKP-ban is, ahol beszámolt pozsonyi tárgyalásainak eredményeiről.

 

Az MKP igen, a Szövetség nem

 hirdetes_400x285  

 

Szijjártó mellett Forró Krisztián állt, mögötte pedig az MKP molinója. Nem az Aliancia-Szövetség jellegtelen, csúnya felirata, hanem az etnikai párt nemzeti színű, piros-fehér-zöld logója. Ami szintén fontos üzenet, hogy a vegyespárti Alianciából sem feszíthetett Szijjártó mellett senki. Ami így helyes.

 

A Szijjártó-Forró sajtótájékoztató tanulságai

 

Igen, az MKP-nak kijár a stratégiai partnerség mindaddig, amíg meg tud felelni az ezzel kapcsolatos elvárásoknak. Értsd, amíg nem oldódik fel a szivárványos lobogó alatt, és amíg vannak mögötte választók. Épp e téren vannak egyre komolyabb gondok, a Szövetség kreálása óta eltelt időben.

 

A magyar kormány ugyanis világossá tette, hogy ők a nemzeti alapú, etnikai politizálásban érdekeltek. A Szövetség viszont nem etnikai pártként határozza meg önmagát, ahogy ezt legutóbb Agócs Attila, előtte pedig Bugár Béla és Solymos László is világossá tette. Ilyen szempontból nincs is semmi keresnivalója az Aliancia többi tagjainak a magyar kormányzat hivatalos képviselői mellett.

 

Hiányzó zsetonok

 

További probléma az MKP számára, hogy zsetonjai sincsenek. Ahhoz az kellene, hogy a parlamentben legyenek. Ott viszont Gyimesi György ül a legerősebb kormánypárt, az OĽaNO frakciójában, mely pártra több magyar adta szavazatát, mint a Magyar Közösségi Összefogásra.

 

Ezért (stratégiai) partner immár Gyimesi is, és ezért nem lehet stratégiai partner a Szövetség. Az Aliancia ugyanis a Most-Híd által pont azt a liberális, progresszív, befogadó, asszimilációhoz vezető értékrendet hirdeti, ami ellen maga Orbán Viktor is harcol. Ezt világosan elmondta a Postojnak adott interjúban is.

 

Álljon itt egyetlen példa, mely jól illusztrálja a Most-Híd – MKP – Összefogás alkotta Szövetség abszurditását.  Ez a három párt a héten közösen emelte fel a hangját az ellen, hogy Mária Patakyová kisebbségi ombudsman éves jelentésében elfeledkezett a felvidéki magyar jogsértésekről.

 

Vegyespárt nem lehet stratégiai partner

 

Miközben Patakyovát a Szövetség tagja, a Most-Híd javasolta ombudsmannak még az előző választási ciklusban. Hogy milyen eredménnyel, láthatjuk. Patakyová a Pride zászlaja alatt tetszeleg, de a felvidéki magyarok sérelmei már nem érdeklik őt.

 

Patakyová elfeledkezett a magyarokról! A Szövetség a Most-Híd emberjogi biztosát kritizálja

 

És a Szövetség, benne a Most-Híddal faarccal megpróbál átsiklani e fölött. A szomorú az, hogy politikai intellektus szintjén az Összefogás és az MKP fel sem fogta, hogy milyen abszurditáshoz asszisztál.

 

Szijjártó Péter Magyarország első számú diplomatája, így nagyon ügyelnie kell arra, mit mond.  Az MKP székházában mégis elejtett egy sokatmondó megjegyzést, melyet többféleképpen is értékelhetünk.

 

„A magyar kormányzat érdeke az erős magyar képviselet a környező országokban. Reméljük, hogy az egységes képviselet létrejötte után az erős képviselet jelensége is meg fog jelenni itt, a Felvidéken is”

 

– fogalmazott Szijjártó.

 

Király Zsolt: Csáky kimondta, hogy a király meztelen. A Szövetség nem a magyar jövőt jelenti

 

Azaz, kihangsúlyozta, hogy az egységes képviselet koránt sem jár automatikusan együtt az erős képviselettel. Azért ugyanis tenni kell. És ha megnézzük például Csáky Pál, az MKP korábbi elnökének reakcióját az elmúlt napok történéseire, miszerint egy új, igazi magyar párt létrehozására van szükség, akkor igencsak fel van adva a lecke az éppen Bugár Bélával fotózkodó Forró Krisztiánnak.

 

 

Ha pedig azt nézzük, hogy a magyar kormányzat számára immár nemcsak az MKP, hanem Gyimesi György is partner, akivel szimbolikus gesztusok helyett valódi, gyakorlati politikai kérdésekről (például oltási igazolások kölcsönös elismerése, vagy határon átnyúló együttműködés) is lehet tárgyalni, akkor Szijjártó elvárásait az erős MAGYAR politikai képviseletre  vonatkozóan csak helyeselni lehet.

 

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 33 olvasónak tetszik ez a cikk.