Golyóval „oltanák be” a konzervatív újságírókat – így tombol a liberálfasizmus Szlovákiában

Nyitókép forrása: pxhere.com

Újságírók, pontosabban konzervatív újságírók lelövésével tréfálkoznak a Facebookon egy szlovákiai magyar, közismerten szélsőliberális nézeteket valló újságíró posztja alatt, aki még lájkolta is a meredek kommenteket. Soltész Árpád korábban a Ján Kuciakról elnevezett oknyomozó központ (ICJK) vezetője volt.

A liberálfasiszta verbális ámokfutás azután kezdődött, hogy az ICJK már sokadik alkalommal közölt egy olyan írást, amelyet nagyon nehéz oknyomozásnak nevezni. Legfeljebb egy mérhetetlenül elfogult, féligazságokon alapuló, liberális propagandát hirdető pamfletnek.

Az oknyomozó központot többek között az Európai Bizottság, a holland külügyminisztérium és a Soros-féle Open Society Foundations is pénzeli, így nem meglepő, hogy kritikai szemléletük középpontjában kizárólag Lengyelország, Magyarország, a konzervatív politikusok, a keresztény közösségek állnak. Mi több, munkájukkal nyilvánvalóan azt szolgálják, hogy finanszírozóik ideológiai és politikai ellenfeleit támadják. Az eszközökben pedig nem válogatnak.

Itt kell azonban leszögezni, hogy nincs olyan jó érzésű újságíró vagy szerkesztő Szlovákiában (ideológiai beállítottságtól függetlenül), aki ne rosszallaná, hogy ilyen alantas célokra használják fel Ján Kuciak nevét, akinek oknyomozásait magas szintű szakmaiság jellemezte és nehezen kétségbe vonható kutatómunka előzte meg. Sajnos, a nevét viselő Ján Kuciak Oknyomozó Központ (ICJK) írásairól ez nem mondható el. De kezdjük az elején.

   

Boszorkányüldözés

Az ICJK legújabb „oknyomozása” az Ordo Iuris lengyel szervezetről szólt. A cikk egésze azzal próbálja eladni magát, hogy hatalmas leleplezés keretében felvázolják az Ordo Iuris kiterjedt közép-európai hálózatának finanszírozási hátterét. Csakhogy semmilyen törvénytelenséget nem tudnak felróni a szervezetnek, ezért „oknyomozásuk” egy liberális propagandát sulykoló vádáradatba fordul.

A célkeresztbe állított szervezetnek végül semmi mást nem tudnak felróni, mint hogy keresztény értékeket vallanak, hogy alkotmányos keretek között az abortusz ellen szerveztek megmozdulásokat, hogy elutasítják a genderideológiát és az Isztambuli Egyezményt. A cikk tények híján is azt a benyomást akarja kelteni, hogy egy konspirációs-radikális konzervatív hálózatot leplez le.

A tényszerű, nem ideológiai töltettel rendelkező megállapítások szinte teljesen hiányoznak az írásból. Az első harmada végén felcsillan ugyan a remény, hogy érdemben képesek felvázolni a szervezet belső kapcsolatrendszerét, de mivel nem találnak benne semmi gyanúsat, gyorsan fel is adják ennek firtatását, és visszatérnek a betanult vádakhoz. Nyilván felháborítónak érzik, hogy nem mindenki vallja magáénak a liberális értékeket – holott rengeteg pénzt és energiát ölnek egyesek a propagálásukba. De erről később.

A cikk utolsó harmadában egy röhejes, erőltetett vágással a szerzők áttérnek a magyar kormány szapulásába,  „ultrakonzervatív” szervezetek pénzelését emlegetik, amelyek közé az ICJK az Alapjogokért Központot is sorolja. Egy ponton felemlegeti a KESMA megalapítását is, és – bár jelentős összeget kaptak a munkára – a szerzők végül kétségbeesésükben elkezdik inkább a magyar ellenzéki média írásait idézni.

Odáig mennek, hogy Novák Katalin magyar családokért felelős tárca nélküli minisztert ostorozzák azért, mert olyan találkozóra kapott meghívást (állítólag egy orosz hackercsoport mutatott rá erre), amelyen magukat „családpártiként” jellemző csoportok és szervezetek vesznek részt.

Szörnyű bűnként beállított vádjaik súlytalanságát érezve azzal próbálnak nyomatékot kölcsönözni gyanúiknak, hogy a családpárti szervezeteket szélsőjobboldali radikális csoportokkal hozzák kapcsolatba. Általánosságban, bizonyítékok nélkül. A konzervatív világuralmi konspirációval felérő sztorit persze az orosz-magyar kapcsolatokra hegyezik ki.

Minden cikk egy irányba mutat

Nem ez volt azonban az egyetlen, hasonlóan elfogult és politikailag motivált munkája az ICJK-nak. Két vezető újságírójuk két, a magyar nyelven sugárzó, Lovász Attila vezette Pátria Rádiónál is ténykedő szerkesztővel összefogva írtak egy ténymentes, a magyar kormány elleni „oknyomozást”. Mivel érdemi kutatást nem végeztek, itt is maradtak a negatív benyomáskeltésnél. Történetesen, hogy a magyar kormány a szlovák belpolitika befolyásolása céljából küld anyagi támogatást a magyarlakta régióknak.

Mintha baj lenne, hogy lélegeztetőgépek és vakcinák érkeznek az országba, hogy stadionok, templomok és iskolák újulnak meg. A dolog felháborítóbb része, hogy az egyik szerző a Kuciak-gyilkosság után mindent megtett, hogy a Pátria Rádió „politikai vitáiban” a Smerrel lepaktáló, a Maldív-szigeteken Kočnerrel találkozó Bugár Bélát mosdassa, a Most-Hídat pedig jó színben tüntesse fel.

Az ICJK eggyel korábbi munkája szintén csöpög az elfogultságtól és a brüsszeli, liberális álláspont sulykolásától. A „Hogyan becsülte alá Közép-Európa a koronavírust” című írásukban bármiféle érdemi nemzetközi összehasonlítás nélkül vádolták meg több ország kormányát azzal, hogy rosszul kezelték a koronavírust. Olyan politikai kijelentéseket fogalmaztak bele a cikkbe például Magyarországgal kapcsolatban, mint „A lényeg, hogy legyen foci”.

Ha valaki érdemi, tényszerű és számszerű európai összehasonlítást vár a kormányok teljesítményéről, ezt a cikket ne olvassa el. Főleg, hogy a szerzők alig leplezett célja az volt, hogy mindenáron kapcsolatot mutassanak ki a konzervatív kormányok és a koronavírus kiugróan magas terjedése között.

Most, hogy tudjuk, a politikai spektrum melyik részére kell elhelyezni az ICJK irányultságát, nézzük, mit reagált a konzervatív sajtó az Ordo Iuris-szal kapcsolatos cikkre. Az ő reakciójuk miatt akadt ki ugyanis a később újságíró-lövéssel tréfálkozó liberális kolléga, Soltész Árpád.

Megszólal a konzervatív sajtó

A Postoj.sk terjedelmes írásában megkérdezett több, releváns véleménnyel rendelkező személyt is, például Marek Vagovičot, az Aktuality.sk oknyomozó csapatának vezetőjét, aki Ján Kuciak mentora és főnöke volt. Vagovič úgy fogalmazott, hogy az ICJK cikkének „nincs sok köze a klasszikus oknyomozáshoz“, és hogy a központtól, amely Ján Kuciak nevét viseli, ennél jóval többet várt.

„Ján Kuciak sosem erőltette bele cikkeibe saját meggyőződését vagy egy adott ideológiai vonal iránti szimpátiáját. A tények érdekelték“

fogalmazott.

Ugyanakkor Zuzana Petková, az Állítsuk meg a korrupciót! Alapítvány (Nadácia Zastavme korupciu) vezetője védelmébe vette az ICJK-t, szerinte a cikk szerzői „professzionális munkát végeztek“. Azt is megjegyezte, hogy az ICJK nemzetközi munkája mennyire fontos Szlovákia számára is, hiszen feltérképezték, hogyan terjeszti ki Orbán Viktor befolyását a szomszédos országok magyar nemzeti közösségeire.

Dag Daniš, a Postoj.sk publicisztája, aki korábban az Aktuality.sk-nál dolgozott, az ICJK szelektív látására hívta fel a figyelmet az oknyomozások célpontjaink kiválasztásakor. Szerinte az is megért volna legalább egy cikket, hogy milyen eszméletlen pénzek áramolnak ultraliberális csoportokhoz. Hozzátéve, hogy egykor a Soros-alapítvány által pénzelt Via Iuris szervezetből nőtte ki magát a Progresívne Slovensko alelnöke, Szlovákia jelenlegi államfője, Zuzana Čaputová is.

Több forrásból is dől a pénz

A másik konzervatív lap, a DenníkStandard újságírója, Matej Gašparovič az ICJK írásaira reagálva közölt véleménycikkében nagyvonalakban vázolta az ICJK finanszírozási hátterét. Ebből kiderült az is, hogy miközben az ICJK vezetői elutasították, és politikai befolyásolásnak állították be Igor Matovič korábbi államfő javaslatát egy állami tényfeltáró újságírói alap létrehozásáról, addig a központ jelentős támogatásokat fogad el a holland külügyminisztériumtól. (Csak margóra jegyezzük meg, hogy a holland miniszterelnök, Mark Rutte Magyarország-ellenes kirohanásai tökéletesen illenek a képbe.)

Az ICJK másik nagy támogatója a Cseh Oknyomozó-újságírói Központ, az investigace.cz, amely hozzávetőlegesen évi 7 millió cseh koronányi bevétellel gazdálkodik. Az investiogace.cz pontos finanszírozási háttere azonban ismeretlen, mert részletes adatokat nem tüntet fel éves beszámolójában – a támogatói között azonban ott van az Open Society Foundations. Soros alapítványa egy másik szervezeten, az Investigative Journalism for Europe-on keresztül is pénzt juttatott az ICJK politikailag motivált cikkeire.

Liberálfasiszta ámokfutás

A konzervatív újságírók reakciói azonban alaposan kiborították a bilit liberális berkekben. Soltész Árpád, az ICJK volt vezetője a Postoj.sk cikkére reagálva „a politikai keresztény ideológia propagandáját” emlegette a facebookon, a konzervatív napilapot pedig az általa „propagandistának” nevezett Orbán-interjú miatt ostorozta. Sőt, az őket ért bírálat miatt Marek Vagovičot is élesen támadta.

Soltész Árpádról érdemes tudni, hogy a szlovák Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) antiterrorista részlege nyomozást folytatott ellene egy poszt miatt, amely így hangzott: „nem vagyok rasszista, de ki nem állhatom a fehér söpredéket”.

A történet ezzel azonban nem ért véget. Nem sokkal a Matej Gašparovič ICJK-t bíráló cikkének megjelenése után Soltész közzétett egy posztot, amely alatt a komment szekcióban azzal tréfálkozott, hogy a cikk szerzőjét (tehát Gašparovičot) hogyan lehetne „vakcinázni”, vagyis lelőni. Az ötletet ugyan nem ő dobta fel, de pozitívan viszonyult hozzá.

„Létezik vakcina a tartós hülyeségre, 5,56-tól 12,7 mm-ig terjedő hatóanyagból készül, de demokratikus államban élünk, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, akármilyen ostoba” – írta az egyik hozzászóló. Mi volt Soltész reakciója? Egy lájk. Aztán elindult egy ízléstelen beszélgetés félreérthetetlenül arról, milyen kaliberrel oldható meg végleg a „konzervatív újságírók problematikája”. Soltész reakciója egy újabb lájk. És így ment tovább. Erről részletesen a szintén Gašparovič számolt be.

A fenti történet több dologról is árulkodik. Bemutatja, milyen szerteágazó erőforrásokkal rendelkeznek a liberális ideológiai újságírók, hogy mennyire hajlandók kiszolgálni finanszírozóik politikai-ideológiai érdekeit és hogy milyen hőfokon ég gyűlöletük a konzervatív-keresztény értékeket vallókkal szemben.

Ez ma a szlovákiai valóság mediális téren. Az ideológiai frontvonal ma már Szlovákiára is kiterjedt. A nyílt hadüzenet a Szputnyik V miatt kirobbantott kormányválság volt, amelynek ki nem mondott célja egy baloldali-liberális hatalomátvétel demokratikus választásokkal, vagy anélkül. Ennek a harcnak pedig a felvidéki magyarok is aktív részesei.

Kérdés, hogy ilyen körülmények között mennyire lehet életképes az a koncepció, amely egy naiv egységvágy miatt egyetlen pártba erőltetné a liberálisokat és a nemzeti-konzervatívokat.

Komjáthy Lóránt