Nyitókép: Körkép.sk

 

Gőzerővel folyik az új építkezési törvény jóváhagyása. A legutóbbi hírek szerint a lakásárak Pozsonyban 2015 óta 42 százalékkal emelkedtek. Ez pedig halaszthatatlanná teszi új lakások építését, ami egyik fő része lett a kormány programjának is.

 

A Boris Kollár vezette Sme rodina koalíciós párt úgy gondolja, hogy lakásépítési elképzeléseik megvalósításához szükséges az eddigi törvény megváltoztatása. Véleményük szerint a tervezett osztrák-német modell bevezetése meggyorsítaná, hatékonyabbá tenné a lakásépítést. A törvény-javaslat kidolgozója és mozgatója Štefan Holý miniszterelnök-helyettes és csapata. Elképzelésük szerint a javaslatot el szeretnék fogadtatni a parlamentben még júniusban.

 

Az új törvény-javaslat megmozgatta a közvéleményt. Tárcaközi egyeztetések mellett nagyméretű társadalmi vita folyik. Holýék szerint 5500 hozzászólás érkezett, amelyekkel foglalkozni fognak. Sokak szerint viszont ez azt jelenti, hogy alapjaiban kell átdolgozni a törvény-javaslatot.

 hirdetes_810x300  

 

Fülek szép tömbházai. Kép: Körkép.sk

 

A leggyakrabban emlegetett kifogás a Városok és Falvak Szövetségétől (ZMOS) érkezett, miszerint az építkezési hivatal hatásköre átmegy központi hivatalra. Szerintük az eddigi gyakorlatot meg kell tartani, mert jobb és hatékonyabb.

 

Nem szeretnék foglalkozni az új törvény-javaslat egyéb pozitívumaival és negatívumaival, ez a szakemberek dolga. Ami viszont számomra érdekes, amit bizonyos mértékig át is látok, az a községek, polgármesterek helyzete az építkezési folyamatban a jelenleg hatályos törvény mellett. Engedje meg kedves olvasó, hogy ehhez mondjak véleményt.

 

A jelenleg hatályos építkezési törvénynek két vonatkozása jelentős. Mindkettő abból fakad, hogy az építkezési hivatalok tevékenységét 2002 óta a községek végzik, ami viszonylag nagy mozgásteret biztosít a polgármestereknek. Nézzük meg, hogy az eddigi tapasztalatok alapján mennyiben jó és mennyiben rossz dolog ez?

 

az építkezési hivatalok tevékenységét 2002 óta a községek végzik, ami viszonylag nagy mozgásteret biztosít a polgármestereknek. Kép: Körkép.sk

 

A hatályos törvény nyilvánvalóan előnyt jelent a települések jelenlegi fejlesztési módja mellett. Az ugyanis gyakran átláthatatlan, kapkodó. A fejlesztési pénzek megszerzése azon múlik, milyen gyorsan reagál a polgármester a beruházás előkészítésére, amelynek legnagyobb gondja, tétele az építkezési engedély megszerzése. Ebben a folyamatban nagyon sok olyan elem van, amelyet a polgármester ügyessége meggyorsíthat. Egyszerűen mondva, kiszűrheti a felesleges bürokráciát, így biztosítani tudja a település szükséges fejlesztését.

 

Az építkezési törvény másik vonatkozása sajnos negatívum. A községeknek a hatásköre az építkezési engedélyek kiadásánál sok visszaélést szül. Az építkezés engedélyeztetése gyakran hosszú és bonyolult folyamat. Ezért egyrészt korrupció melegágya, másrészt, ami rosszabb, gyakran válik jogtalan előnyök, kicsinyes bosszúk eszközévé községeinkben.

 

E folyamat mentén gyakran zajlanak politikai csatározások is. Ki a nagyobb, ki az erősebb a választók szemében. Tapasztalataimból hadd említsek egy konkrét példát:

 

Rimaszombatban a Kurinci Zöld Víz Üdülőövezet kiépítését Jozef Šimko polgármester a saját eredményének tartja. Mindamellett, hogy korábbi polgármesterek vezetésével a város nagyon sok pénzt (cca. 4 mil. euró) fektetett be az infrastruktúra kiépítésébe, el kell mondani, hogy Šimkonak igaza van. 7-8 évvel ezelőtt kezdte el a fürdő-komplexum építését. Nagy hévvel dolgozott, medencéket épített a legszükségesebb kellékekkel, sőt újabban még csúszdát, tobogánt is. Eredmény, hogy Kurinc újból kedvenc kirándulóhelye lett a pihenni vágyóknak.

 

Az építkezési törvény másik vonatkozása sajnos negatívum. A községeknek a hatásköre az építkezési engedélyek kiadásánál sok visszaélést szül. Kép: Körkép.sk

 

Nyilvánvalóan nem kis dolog, a polgárok értékelték is a választásokkor.

 

Ám. Ahogy ő maga mondja, mindezt a saját térdén csinálta. Mára bizony már nagyon sokan kritizálják a művet. A képviselőtestület ülésein gyakran hallani, hogy ez hiányzik, az hiányzik, ezt át kell csinálni, stb. A fiatal ellenzéki képviselők csoportja éveken keresztül sürgeti az építkezési törvény értelmében egy építészeti tanulmány elkészítését, ami Kurinc befejezését szakszerűbbé, elfogadhatóbbá teszi. Teljesen igazuk van. A polgármester viszont több vétó, vétómegtörés után sem hajlandó elfogadni a javaslatukat.

 

Erre, és még sok ilyenre gondolok, amikor azt állítom, hogy politikai csatározások eszközévé vált az építkezési törvény. Ez pedig a ló másik oldala. Megmondom őszintén, nem tudom, mi a megoldás. Én nagyon tisztelem a tisztességes polgármesterek társadalmát. Szívesen is írok cikkeket róluk, munkájukról. Megérdemlik, nincs egyszerű dolguk.

 

De talán a társadalom jobban járna, ha a hatáskörök központosításával felemelt ujjat mutatna a ló másik oldalán tartózkodóknak, akik tisztességtelenül visszaélnek a törvény-adta lehetőségeikkel.

 

Mede Géza

Fotó: a szerző

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.