Natália
  • HUF: 365.16
  • USD: 1.13
  • 0 °C
  • 3 °C
Vélemény

Katona Vica: Védőoltásra pótnagyival!

Remélem, minél hamarabb a teljesen beoltottak közé sorolhatom magam

Nyitókép: Körkép.sk

 

Én nagyon szerettem volna megkapni az oltást. Teltek-múltak a tavaszi hetek és úgy éreztem, hogy gyakorlatilag már mindent megpróbáltam, de csaknem hívtak. Május elsején regisztráltam a szlovákiai rendszerbe, kicsit később a magyarországiba is. Magyarországon azt mondták, a külhoni magyarok is jelentkezhetnek oltásra, a regisztráció megnyílt a Vakcinainfó oldalon. Ide valóban sikerült beregisztrálnom, de az „EESZT” elnevezésű, időpontfoglalós weboldalra már csak TAJ-számmal rendelkező személyek léphetnek be – így az én ügyintézésem itt sajnos megakadt. Bár Budapesten tanulok, TAJ kártyát soha nem csináltattam, nem volt rá eddig szükségem.

 

A Vakcinainfós regisztrációm után nem kerestek meg, pedig elméletileg jelenleg több Magyarországon a vakcina, mint ahányan foglalnak. Úgy hallottam, Magyarországon bár nagyon jó tempóban adják az oltásokat, sokan nem kérnek belőle, így van bőven vakcina, ha valaki kéri, én repültem is volna, ha hívnak, csak sajnos a rendszer nem engedett.

 

Hasonlóan a szlovák oldalon – már réges-rég beregisztráltam, de nem jött megkeresés. Megkerestem a komáromi kórházat, bejelentkeztem „rezervába”, tehát, hogy bármikor hívhatnak, ha fennmarad vakcina. Az igazgatóhelyettesnő nagyon kedvesen és előzékenyen tudomásul vette a bejelentkezésem, de közölte, hogy napi 5-20 ilyen ímélt kap, rengetegen várnak oltásra a korcsoporton kívül. A másfél héttel ezelőtti ímélváltásunkban azt is hozzátette, hogy még csak a 40-50 éveseket oltják, emellett előbbre veszik azokat az időseket és rizikócsoportba tartozókat, akik más járásokban élnek, ami persze érthető, csak az én helyzetemen nem segít. Szerencsére már javult a helyzet, és a harmincasok, bizonyos körzetekben a huszonévesek közül is néhányan kaptak oltást.

 

Megkerestem a komáromi kórházat, bejelentkeztem „rezervába”, tehát, hogy bármikor hívhatnak, ha fennmarad vakcina.

 

Úgyhogy nem maradt más, mint a várakozás, bizonytalanság, elégedetlenkedés. Meg az ismerőseim figyelgetése Facebookon, akik mind panaszkodnak, tiltakoznak, összeesküvés-elméleteket terjesztenek, és kijelentik, hogy ők már pedig biztosan nem oltatják be magukat. Nem tudom megérteni, mi miatt lett hirtelen ilyen sok ember ennyire paranoiás, hiszen mindannyiunk megannyi oltást kapott kisbaba- és kisgyermekkorában, az élet természetes velejárója volt mindig is… De nem baj, mondhatnám, az ő gondjuk, nem az enyém, csak hogy ez nem igazán van így – ha egy társadalomban sokan nem oltják be magukat – mondván ez a magánügyük – ezzel az egész társadalom védekezését és megannyi szolgáltatás újjáéledését lassítják és hátráltatják. Én meg csak ülök, és várok az oltásra.

 

Ezeken a dolgokon elmélkedve jött aztán a megoldás. Tudom! Ha elkísérek egy idős nénit vagy egy bácsit, akkor én is kaphatok oltást, fel tudom gyorsítani a folyamatot! Amint megindult a telefonos, kopogtatós, és Facebook-keresés, pár ismerős azonnal kedvemet akarta szegni, mondván, hogy ezt az ajánlatot már eltörölték. Furcsa volt rögtön hinni a szóbeszédnek, nem hagytam magam elkeseredni. Egy gyors Google-keresés hamar kiderítette, hogy az időskísérő akció továbbra is működik és él, csak szabályozottabb lett.

 

Aki tehát egy „szenior” állampolgár kísérőjeként megy oltásra, vele egy időben és vele megegyező oltást fog kapni. Ehhez csak annyi szükséges, hogy mindketten regisztráljanak az internetes oltási rendszerbe. Érdemes először a fiatalabb személyt beregisztrálni születési száma megadásával. Ezután sor kerülhet az idős személy beregisztrálására.

 

Érdemes először a fiatalabb személyt beregisztrálni születési száma megadásával. Ezután sor kerülhet az idős személy beregisztrálására.

 

Mivel meg kell adni a születési számot (ami alapján a rendszer automatikusan kitölti az életkort és a nemet is), a rendszer felismeri, hogy egy idős személyről van szó. Ezután megnyílik egy új mező, ahol lehetőségünk van bejelölni, hogy „Kísérő regisztrálása”. A négyzet kipipálása után megadhatjuk a kísérő születési számát. Ezután a „Tovább” gombra kattintva már csak a körzetet kell kiválasztani és megtörténik a regisztráció, a szeniorhoz pedig a rendszer automatikusan hozzárendeli a kísérőt. Így a két személy az oltásról egyszerre fog értesítést kapni, mindketten ugyanarra a helyre, időpontra, és ugyanolyan típusú oltásra.

 

Fontos, hogy ha a szenior személyt regisztráltuk be elsőnek, a kísérőt 24 órán belül mindenképp külön is regisztrálni kell. Ha az idős személynek nincs ímélcíme, és/vagy mobiltelefonszáma, nyugodtan megadhatjuk a sajátunkat is, a rendszer kiküldi mindkét értesítést ugyanoda.

 

Hát, én is ezzel a lehetőséggel éltem, ami, ha nem is életmentő, de legalábbis vakcinamentő volt! A beregisztrálás napján késő este kaptuk is az örömhírt és a behívót – két nap múlva mehetünk oltásra! Az oltás a komáromi kórházban nagyon könnyen és olajozottan ment. Egy kicsit korábban értünk oda (akinek nincs saját autója, érdemes taxit hívnia, Komáromban a taxik majdnem egészen az oltóközpont épületéig bemehetnek), de ez sem volt probléma.

 

Az oltás a komáromi kórházban nagyon könnyen és olajozottan ment.

 

Hamarosan beengedtek bennünket, ahol egy gyors adminisztráció várt ránk. Ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk azzal, ha előre kitöltjük a„Szlovákia a Covid ellen” weboldalán található dokumentumokat – a beleegyező nyilatkozatot, és a korábbi betegségekről való nyilatkozatot. Mindezt megtalálhatjuk a gyakran ismételt kérdések „Dokumenty na stiahnutie potrebné pred očkovaním” része alatt. Ha nem tudjuk magunkkal vinni a nyomtatványokat, az sem probléma, a helyi adminisztrátorok készségesen kitöltik velünk.

 

A „papírozás” után már a mehettünk is a rendelőbe, és még mielőtt elkezdhettem volna azon gondolkodni, vajon fájni fog-e az oltás, már túl is voltam rajta. Nem fájt. Sem akkor, sem később. Egy enyhe zsibbadást éreztem a karomban aznap este, amit fájdalomnak semmiképp sem neveznék, meg talán egy kicsit jobban vonzott az ágyam és a párnám, mint máskor. Sajnos a következő dózis beadásának időpontja még nincsen meg, arról az első oltástól számított 28-30 napon belül értesítenek.

 

Remélem, minél hamarabb a teljesen beoltottak közé sorolhatom magam, úgy gondolom, ez a minimum, amit meg kell tennem önmagamért és másokért egyaránt. Akinek van a közelében, családjában, szomszédságában olyan idős bácsi vagy néni, akinek problémát okozhat az internetes regisztráció, az oltópontba való eljutás, segítsünk egymásnak azzal, hogy elkísérjük őt, ugyanis ebben a szituációban mindenki jól jár! Ha már kaptunk oltást, és ismerünk segítségre szoruló személyt, kössük őket össze tizen-huszonéves ismerőseinkkel, hogy a fiatalok is minél hamarabb oltáshoz jussanak!

 

Katona Vica

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket