Nyitókép: Körkép.sk

 

Forr a hangulat az Aliancia-Szövetség háza táján. A Most-Híd üdvöskéje lemondott és kitálalt, amivel sok minden felszínre tört. Köztük olyan dolgok is, melynek az MKP-Most-Összefogás hármas egyáltalán nem örül.

 

Ravasz Ábel ugyanis kimondta, hogy az Aliancia-Szövetség jelenleg egy üres, teszetosza, eljelentéktelenedett formáció, mely nem is biztos, hogy megalakul.

 

Ravasz szerint a Szövetség teszetoszaságával Gyimesit és táborát építi

 hirdetes_810x300  

 

Mindennek belső és külső okai vannak. Ezeket vesszük most sorjába, rámutatva a lemondott vegyespárti politikus szavaiban rejlő logikai bukfencre is.

 

A belső okok

 

„A kezdeti pozitív érzés év végéig elpárolgott. Ma már tragikomédiának tekinthető”

 

– kritizálta kollégáit Ravasz.

 

Amivel lényegében azt is elárulta, hogy hiába nyomta le a progresszív-liberális Most-Híd az MKP képviselte nemzeti-konzervatív vonalat az Aliancia-Szövetségen belül, nem mentek vele semmire. Ugyanez a vonal megjelent ugyanis az Aliancia-Szövetségen kívül, mégpedig az OĽaNO listáján parlamentbe jutott Gyimesi György körül.

 

 

Emiatt sok megélhetési politikusnak van félni valója, ami a felvidéki pánikhangulatot és az ebből fakadó ideges támadásokat is jól megmagyarázza. Gyimesi ugyanis, ha betagozódik az Aliancia-Szövetségbe, elhomályosíthatja a Most-Híd platformját. Ha pedig párton kívül marad, az egész Szövetséget küldheti politikai nyugdíjba.

 

Erre jött rá Ravasz, és vette inkább a sátorfáját, búcsúzásként belerúgva egyet a Szövetségbe.

 

Az Aliancia-Szövetség körül mára elfogyott a levegő. Képtelenek tematizálni, ehelyett önmagukkal foglalkozva vívják saját belső harcaikat immár lassan egy éve. A választók ebből nem kérnek, saját, regionális politikusaik, pozícióikat féltő és újraválasztásra készülő polgármestereik és megyei képviselőik még kevésbé.

 

A közhangulat jól lemérhető a közösségi oldalak és hírportálok kommentszekcióiban, ahol hónapról hónapra tízezrek mondanak világos és egyértelmű véleményt.

 

A külső okok

 

A jelenlegi helyzet leginkább a közben keményen dolgozó Gyimesi Györgynek kedvez. Az OĽaNO magyarja két hónap alatt végigturnézta a teljes szlovák médiát, és mára a parlament egyik legismertebb képviselőjévé vált. Felvállalja a magyar témákat, sajtótájékoztatókat tart, televíziós vitákban vesz részt, képernyőn és így szem előtt van. Ráadásul széles merítéssel. A felvidéki magyarság számára fontos témák mellett Igor Matovič is egyre komolyabb témákkal bízza meg (költségvetési vita, Szputnyik V, szlovák-magyar kapcsolatok, SaS-szal való ideológiai harc, stb.)

 

Gyimesi György a Markíza televízió Testre szabva (Na telo) című műsorában 2021. május 16-án. Kép: Körkép.sk

 

Gyimesinek valójában nem kell mást tennie, „csak“ jól politizálnia és eredményeket felmutatni.

 

A Szlovákia és Magyarország közötti védettségi igazolások kölcsönös elismerése már egy ilyen eredmény, a Szputnyik csatasorba állítása szintén. További eredmény lehet ősszel a Csemadok-törvény elfogadása. Nem beszélve arról, hogy rövid időn belül olyan politikai kapcsolatrendszert sikerült kialakítania a magyar kormányzattal, amelyról a ma már jellemzően csak a magyar adófizetők pénzét költő „stratégiai partner“ álmodni sem mer.

 

Miközben kényelmes helyzetben van, hiszen azok támadják és kérik tőle számon a hatékony(abb) érdekképviseletet, akik 30 év alatt a mai állapotába züllesztették a felvidéki magyar politizálást.

 

Fontos megemlíteni, hogy Gyimesi mindeközben eddig nem adott fel semmit a magyar érdekekből, mi több, nyíltan ragozza őket. Akár a magyarellenes, soviniszta koalíciós partner, az SaS diplomatáival szemben is. Érdekes kontraszt mindez a Most-Híd politizálásával, melyet a folyamatos önmeghasonulás és önfeladás jellemzett és a himnusztörvény megszavazásában csúcsosodott ki.

 

Logikai bukfencek

 

Ravasz állításaiban ugyanakkor több logikai bukfenc van. Aki jót akar ugyanis a Szövetségnek, az nem úgy nyilatkozik, ahogy ő tette. Ő már sokkal inkább ártani akart a hárompárti projektnek. Nyíltan megkérdőjelezve, hogy egyáltalán létre jön-e az Aliancia-Szövetség.

 

Háttérinformációk szerint úgy az MKP-ban, mint a Most-Hídban növekszik azok száma, akik látva az Aliancia-Szövetség pehelysúllyá válását, inkább az eddig ismert pártpolitikai keretek között folytatnák a politizálást (mint tudjuk, az Aliancia-Szövetség megalakulásával a tervek szerint az elődpártok megszűnnek).

 

Ez lehet a magyarázata annak is, hogy Ravasz csak a Most elnökségéből lépett ki, de a pártban maradt. Mi több, politikai otthonának nevezte azt. Könnyen előfordulhat, hogy a jelenleg háttérbe vonult (de azért az MKP elnökét közös fotóval kompromittáló) Bugár-Érsek-Csicsai vonal újra összeáll, és visszaveszi a Most-Híd irányítását (hogy később majd betagozódjon például a Hlas-ba).

 

A felvételen balról Szilas polgármestere, mellette narancssárgában Rigó Konrád, a Most-Híd alelnöke, majd Bugár Béla, Solymos László pártelnök tanácsadója. Bugárral szemben Forró Krisztián, az MKP elnöke, mellette Zupkó Tamás. Vezekény polgármestere. Forró jobbján Érsek Árpád, a Most-Híd korábbi minisztere. Az asztalfőnél Horváth Zoltán, tallósi polgármester áll. Kép: Körkép.sk (olvasói felvétel)

 

Nyílt titok ugyanis, hogy a vegyespárt alapítói nem nézik jó szemmel Solymos László ténykedését, akinek ma már nincs többsége a Most-Híd legfőbb döntéshozó szervében.

 

Egyre égetőbb kérdések

 

Jelen helyzetben tehát nemcsak az Aliancia-Szövetségből menekülők (lásd Csáky szavait, aki egyenesen egy igazi magyar párt létrehozását sürgeti), hanem a kérdések száma is növekszik.

 

Például:

 

  1. Mit csinál eközben az elvileg nemzeti-konzervatív többségű MKP?
  2. Mi lesz akkor, ha a Ravasz által nehezményezett nemzeti-konzervatív vonal mondjuk nem az Aliancia-Szövetségben, hanem azon kívül áll fel?
  3. Mi van akkor, ha a kérdés már nem úgy áll, hogy belép-e Gyimesi az Aliancia-Szövetségbe, hanem az, hogy ki akar csatlakozni az Aliancia-Szövetség tagjai közül Gyimesihez?
  4. És végül, mire jó egy ilyen, négy év alatt együtt 7 millió eurót eltapsolt, Ma7, Felvidék.ma féle pártmédia?

 

Egy önmagával viaskodó és közben folyamatosan gyengülő MKP-Most-Összefogás, valamint valódi politikát folytató, az egykori erős MKP agendájához hasonlító, naponta az országos médiában szereplő Gyimesi versenyfutása zajlik épp a szemünk előtt.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 39 olvasónak tetszik ez a cikk.