Nyitókép: Körkép.sk

 

Második esélyt kapott az egyszer már zátonyra futott házasság, ahol időközben a gyerekek is felnőttek. Így jellemezhető leginkább a Szövetség-Aliancia október 2-ai megalakulása.

 

Új időszámítást ígér a felvidéki magyarság számára a Szövetség-Aliancia

 

A Forró Krisztián vezette párt új időszámítást ígér, és a lehetőségei is adottak ahhoz, hogy célját elérje.

 hirdetes_400x285  

 

Ugyanakkor az alapító partokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatok, valamint a vezetőségben ülő egyes személyek tulajdonságai miatt fokozottan indokolt az óvatosság.

 

Egyelőre még csak a rajtvonalon állnak

 

A több mint egy évig épített keret tehát elkészült, a neheze azonban még csak most jön. A választók ugyanis még semmit nem kaptak. Ehhez a tartalommal való megtöltés, a „gürimunka” és a bizalom megszerzése szükséges. Ha ez is sikerül, minden rendben lesz. Addig is azonban el kell kerülni az útvesztőket, nehogy ismét zsákutcában fusson a politikai képviselet.

 

Megtartotta alakuló közgyűlését az Aliancia-Szövetség (képgaléria)

 

Ilyen szempontból, ha az egyes platformokra tekintünk, a háromból kettő viszonylag rendben van. Ugyanúgy a platformvezetők személye is. Jó hír, hogy Gubík László helyett végül a politikailag jóval képzettebb Berényi József vezetheti az MKP platformját. Ugyanúgy az Összefogásos Orosz Örs is tudja húzni azt a bizonyos közös szekeret. E két személy ráadásul képes szót érteni egymással, ami a pártelnök, Forró Krisztián munkáját könnyítheti.

 

Ha az egyes platformokra tekintünk, a háromból kettő viszonylag rendben van. Kép forrása: Körkép.sk

 

Forró erős mandátummal bizonyíthat, és bizonyítania is fog kelleni. Az elvárások ugyanis nagyok. Egy parlamenti küszöb megugrására készülő párt elnökének az első naptól kezdve parlamenti szinten kell tudnia politizálni. Hogy a választók is elhiggyék, van keresnivaló a nagyok között.

 

A Most-Híd továbbra is probléma

 

A gond a vegyespárti platform körül várható, akik miután sikeresen átmentették magukat, kezdettől fogva afféle párt a pártban pozícióra törekednek.

 

Ilyen szempontból a Solymos (OT-elnük)-Rigó (platformvezető) leosztás is az eddigi hamis, intrigán, kétszínű politika veszélyét vetíti előre. Benne a Fidesz, Gyimesi György és a szlovák kormány ellenes attitűddel. Mindhárom álláspont rendszeridegen a Szövetség és potenciális választóik többsége számára.

 

Ez okozhatja a gondot a jövőben, melyre az elmúlt napokban több példát is láttunk. Soroljunk fel most kettőt közülük:

 

Bugár Béla még mindig kísért

 

1. Bugár Béla DenníkN-es szereplése, melyben a bukott, megosztó, vegyespárti politikus továbbra is a Szövetség számára ad „tanácsot”. Például, hogy ha nem marad vegyespárt, nem jut be a parlamentbe. Válaszul a Most-Hid platform az utolsó pillanatban ruszin jelöltjét nominálta a Szövetség országos elnökségébe, jelezve, hogy mindenhol, ahol embereik vannak, mindig lesz egy nem magyar nemzetiségű személy. Bugár hatása, befolyása a vegyespártiság felé tehát továbbra is kézzelfogható.

 

A másik aggály Bugár esetleges szerepeltetése a Szövetség közös parlamenti választási listáján. A platformok autonómiája ugyanis erre lehetőséget ad.Forró e téren megengedően nyilatkozott a Körképnek, Mózes ellenben a DennikN-ben világosan felmutatta a piros lapot Bugárnak.

 

 

Mózes már kétszer felmutatta a piros lapot Bugárnak, Forró azonban megengedőbb. Kép forrása: Körkép.sk

 

A végső szót a későbbiekben a Bugárral szemben alárendelt szerepben levő Solymos-Rigó tandem mondhatja majd ki, annak minden lehetséges, súlyos következményével együtt immár a Szövetség egészére nézve.

 

Hiányzó ideológia

 

2. A második komoly, ha nem a legkomolyabb probléma, hogy nem világos a Szövetség ideológiai besorolása. Ennek egyértelmű jele a potenciális politikai partnerek listája. Míg ugyanis Robert Ficot és  a Smert, valamint a szélsőjobbot kizárták a lehetséges közös halmazból, a Hlast és Pellegrinit nem. Pedig Pellegrini ugyanannak a Smernek volt a tagja, mi több, a Smeres kormány miniszterelnöke. Ráadásul ma már a Hlas több politikusa (Žiga, Raši, maga Pellegrini és talán Saková is felkészül) érintett a NAKA kapcsán, mint Ficoéknal. A Szövetségnek mégis csak a politikai maffia egyik fele elfogadhatatlan, a másik maffiával partneri viszonyra törekszik…

 

 

A végső szót a későbbiekben a Bugárral szemben alárendelt szerepben levő Solymos-Rigó tandem mondhatja majd ki, annak minden lehetséges, súlyos következményével együtt immár a Szövetség egészére nézve.

 

Ez szintén a Most-Híd befolyását jelzi a gyűjtőpárton belül. A Körkép.sk kérdésére (bár többször is próbálkoztunk) nem érkezett világos, érthető válasz az ellentmondás feloldására.

 

Összegezve

 

A Szövetség meglépte az egyedüli megléphetőt, és elvileg képes lehet az 5 százalékos parlamenti küszöb megugrására. De még nagyon az út elején jár.

 

Mindenekelőtt hiteles politikát kell folytatnia. Az, ami eddig zajlott az egyes elődpártokban, édeskevés.

 

A Szövetség-Aliancia legszűkebb vezetése. Kép forrása: Körkép.sk

 

A Szövetség túlnyomó többsége részéről (ha megértik, mi is az elvárás feléjük és képesek lesznek dolgozni, képezni magukat) teljesíthető az alapvető elvárás. A magyar kormányzat várhatóan szintén partner lesz ebben. A kalandorok viszont ugyanúgy helyet kaptak az asztalnál, és nagyon oda fog kelleni figyelni, nehogy megismetlődjön a történelem.

 

A Szövetség megalakulása ugyanis eddig csak az országos politikában sikertelen magyar közéleti szereplők önmentő akciója. A végső szót a választók mondják majd ki. Őket pedig ismét átverni már nem lesz lehetséges.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassa a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több hasonló tartalmat készíthessünk önöknek!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 25 olvasónak tetszik ez a cikk.