Nyitókép: SITA/Leonid Shcheglov/BelTA pool photo via AP

 

Továbbra is feszült a helyzet a fehérorosz-lengyel határon. Migránsok ezrei torlódtak fel a határ mentén és át akarnak jutni Lengyelországba, majd onnan Németországba. Több áttörési kísérlet történt az elmúlt hetekben. Volt olyan, amikor 48 óra alatt csaknem 200 alkalommal rohamozták meg a határt csoportosan.

 

A lengyel határőrök által közzétett felvételeken jól látszik, hogy a fehérorosz katonák vakító lámpafénnyel próbálják ellehetetleníteni munkájukat. A határőrizet jelentése szerint a fehérorosz katonák egy szakaszon megrongálták a drótkerítést. Ezután mintegy száz migráns próbált meg áttörni a lengyel egyenruhások sorfalán. A migránsoknál könnygáz is volt. Varsó szerint egyértelmű, hogy a könnygázt a határsértők a fehérorosz hatóságoktól kapták. A határon szolgálatot teljesítő mintegy 15 ezer katona és 26 ezer rendőr az év eleje óta összesen több mint 33 ezer próbálkozást akadályozott meg.

 

Az Európai Unió és a NATO is úgy látja, hogy a lengyel-fehérorosz határon kialakult válságot a fehérorosz rezsim szította. Persze sem az EU, sem a NATO nem tesz semmit… Minszk természetesen minden vádat tagad. Sőt: a fehérorosz külügyminiszter azt állítja: több ezer illegális migránst toloncoltak vissza oda, ahonnan elindult. Erre sincs bizonyíték…

 hirdetes_810x300  

 

A lengyel-fehérorosz határ Kuznicai szakaszán közben a sátrakat már lebontották, megtisztították a terepet és  újabb migránsok és katonák érkeztek oda. A lengyel oldaláról hangszórókkal üzenik a tábor lakóinak, hogy nem érdemes a határt megtámadni, mert ha még sikerrel is járnak, nem jutnak el Németországba és mindenkit visszatoloncolnak. A lengyel belügy korábban arab nyelvű üzenetet tett közzé, amely szerint katonákat toboroznak egy lengyel határ elleni lehetséges újabb támadásra.

 

A közelmúltban pedig Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy Lengyelországnak ki kell fizetni annak a kerítésnek a költségeit, melyeket a lengyel-fehérorosz határon állít fel.

 

Európai uniós forrásokkal kell támogatni a Belarusz felől érkező illegális migráció feltartóztatását szolgáló lengyelországi határkerítés megépítését”

 

– jelentette ki Weber a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott nyilatkozatában.

 

Ez nyilván kétélű dolog, hiszen ha rosszhiszeműek vagyunk, akkor joggal feltételezhetjük, hogy Webernek ez a megjegyzése azt szolgálja, hogy szét akarja verni a lengyel-magyar barátságot, a lengyel-magyar együttműködést. A jóhiszeműségünk pedig Manfred Weberrel szemben kevésbé tud működni, hiszen az egyik fő ellensége Magyarországnak az Európai Unióban.

 

Persze Webernek és a hozzá hasonlóan gondolkodóknak sokkal korábban kell felkelniük ahhoz, hogy szétverjék a lengyel-magyar barátságot, a lengyel-magyar együttműködést. Nyilván Weber provokálni akarta Magyarországot és annak miniszterelnökét, hiszen Orbán Viktor a közelmúltban ismét felszólította az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent, hogy a testület térítse meg a magyar határvédelmi intézkedések költségeit, hiszen ezek az intézkedések az utóbbi időszakban mintaadóvá váltak több európai országban, ráadásul a 2015-ben tapasztaltnál is súlyosabb migrációs válsághelyzet fenyeget Európában.

 

Magyarország ugyanis több mint 590 milliárd forintot fordított saját nemzeti költségvetéséből határvédelemre; az elsők között épített határkerítést, amelyről az elmúlt években bebizonyosodott, hogy hatékony védelmet biztosít az uniós polgárok és az Európai Unió egésze számára.

 

Az Európai Bizottság közben 700 ezer eurós humanitárius támogatást nyújtott a fehérorosz határon rekedt, kiszolgáltatott helyzetben lévő migránsoknak. (Leonid Shcheglov/BelTA via AP)

 

Természetesen Weber javaslatáról eddig senki sem tárgyalt az Európai Unióban, és semmilyen pénz nem érkezett a lengyeleknek. A sors furcsa fintora viszont, hogy az Európai Bizottság közben 700 ezer eurós humanitárius támogatást nyújtott a fehérorosz határon rekedt, kiszolgáltatott helyzetben lévő migránsoknak. Első körben a bizottság 200 ezer eurót utalt át a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC). Ez a támogatás az IFRC által kezelt Katasztrófavédelmi Sürgősségi Alaphoz való átfogó uniós hozzájárulás részét képezi, amit a Fehérorosz Vöröskereszt segélyszervezethez juttatnak el. A bizottság további 500 ezer euró finanszírozást is mozgósított, és egyeztetést folytat az unió humanitárius partnerszervezeteivel a pénzeszközök felhasználása érdekében.

 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében hangsúlyozta:

 

„Európa a fehérorosz határon rekedt emberek oldalán áll, készek vagyunk többet is tenni értük. A fehérorosz rezsimnek azonban fel kell hagynia azzal, hogy embereket csal csapdába és életveszélybe sodorja őket”.

 

Ez is csupán hangzatos szólam, semmiféle gyakorlati háttere nincs.

 

Angela Merkel leköszönt német kancellár Vlagyimír Putyintól kért segítséget, hogy akadályozza meg a fehérorosz-lengyel konfliktust. Ez nagyon veszélyes kérés, hiszen komoly háborúba sodorhatja a volt Szovjetunió országait. Szerencsére Putyin okosabb Merkelnél, és nem kockáztatja a békét. Vlagyimir Putyin csupán annyit mondott: a lengyel határon kialakult helyzetért nem Fehéroroszország, hanem az Európai Unió a felelős.

 

„Fehéroroszországnak ehhez semmi köze. Nem meglepő, hogy a migránsok Belaruszon keresztül utaznak, hiszen oda vízummentesen léphetnek be”

 

– mondta az orosz elnök. Szerinte a migránsok elsősorban Németországba akarnak utazni, ezért a helyzetet Berlin, Varsó és Minszk között kell megoldani.

 

Tarics Péter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.