Nyitókép: Körkép.sk
Ma 106 napja annak, hogy megalakult a Szövetség-Aliancia. Mit mutat az azóta eltelt időszak? Erősödik, vagy gyengül mindaz, ami három platform szintjén nagy nehézsége árán egy közös pártban végül összeállt? Az építkezni akarók vagy a rombolók számára áll inkább a zászló?
Október 2-án a somorjai Kormorán szállóban nagy reményekkel és elszántsággal, hangzatos üzenetek mellett megalakult a Szövetség.
A fölülről létrehozott párt el is kezdte a struktúraépítést, de sejteni lehetett, hogy ez nem lesz olyan egyszerű. Jelenleg az egyik legnagyobb kérdés, hogy a régiókban tapasztalt pozícióféltés, illetve a platformok közti értékrendbeli különbség milyen gyorsan kezdi ki a jogilag összeeszkábált keretet.
A lényeges politikai kérdésekben történő állásfoglalások (Fideszhez, szlovák kormánykoalícióhoz fűződő viszony, a szakpolitikai kérdések megítélése) gyorsan felszínre hozták a felek közti különbségeket. Egyes politikus pedig ahelyett, hogy megpróbáltak volna legalább kifelé egységes képet mutatni, inkább a különbségek felerősítésében játszottak szerepet.

Minden egyéni felelősséget mellőzve türelmük még azt sem várta meg, hogy a média vagy a választók kezdjék ki, önszorgalomból kezdték el az árokásást, sárdobálást. Ez inkább mutat platformok közti, és platformokon belüli irigységet, féltékenységi harc leképezését, mintsem a Szövetség építését.
Az első hóval rögtön hócsata is alakult a Most-Híd és az MKP platformok között, de Berényi is szívesen dobálta saját hógolyóit. Ez a csata leginkább értékrend alapú konfliktust tükrözött.
A Szövetség vezetőségéből MKP tagokként (leginkább saját maguknak köszönhetően) kiszorult Via Novások kezdtek nyílt hadjáratba a Szövetséggel szemben. Kifelé, saját névvel és arccal mosolyogva ugyan a jó rendőrt játsszák, befelé, illetve a mediális térben azonban nevüket nem vállaló cikkekben lőnek mindenre, ami csak mozog. Beleértve Forrót, Berényit, illetve az Összefogás és Most-Híd platform tagjait is.

Eközben a Most-Híd korábbi ifi csapata szlovák, progresszív irányba kacsingat a pártot korábban elhagyó, egykori romaügyi kormánybiztos vezetése mellett. Ki építi akkor a Szövetséget?
Mindez alig 106 nap termése, aminek nem is lehet más eredménye, mint a jelenleg 3,5-4 százalék közötti népszerűség. Forró Krisztián próbálja egyben tartani az alakulatot, miközben saját párttársai egymást lövik.
Félő, hogy az elmúlt időszakban a Rigó Konrád, Bugár Béla, Solymos László, Berényi József, Mózes Szabolcs, Nagy József részéről történt nyilatkozatok önbeteljesedő jóslattá válnak, megnezítve a felfutást.
Összegzés
A Szövetség megalakulása óta eltelt időszak egyelőre túl rövid ahhoz, hogy egyértelmű véleményt alkothassunk. Az biztos, hogy eddig leginkább az érdek, a parlamentbe való bejutás lehetősége tartja össze ezt a társaságot, melyet a körön kívülre kerültek szorgalmasan faragnak.
9 hónap múlva, novemberben összevont helyhatósági és megyei választásokat tartanak, melyen sok minden múlik. Ez lesz ugyanis a Szövetség életképességének fokmérője. Hogy a platformok miért nem az esélyek maximalizálásával foglalkoznak, talány.
Az első 100 nap annak tanulságát is hozta, látva a fentieket, hogy a felvidéki magyarság és a sajtó jobb állapotban van, mint saját politikai képviselete.
Még néhány nap, és megismerjük a 2021-es népszámlálási adatokat. Azaz, hogy mennyivel nőtt, csökkent, netán stabilizálódott a felvidéki magyarság létszáma.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer nekem fog kelleni rámutatni a következőre:
Ha a platformok nem térnek nagyon gyorsan jobb belátásra, ha nem hagyják abba az önző, felelőtlen, képzelten, kínosan éretlen „politizálást,“ hamarosan nem a felvidéki magyarság tűnik el. Nem, mi megmaradunk. Az egyéni felelősség súlyát nem érző „politikusok“ viszont vakvágányra vihetik az országos magyar politizálást. Fogjuk sajnálni őket?

Király Zsolt
Megosztás:
Címkék: Aliancia-Szövetség Berényi József felvidéki magyar egység forró krisztián Szövetség-Aliancia
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Ferike
2022. jan. 16. 21:28Ez egy halva született, hiteltelen és eröltetett projekt! Téma 0, munka 0, teljesítmény 0, együttműködés 000. Milyen érdekes ez azt figyelembe véve, hogy a Híd az együttműködés pártja! :-))) Amikor a koncot tépték a cinkosokkal valahogy jobban ment nekik nem???? :-)))
B, Gy.
2022. jan. 17. 13:57Nehez ertekelni olyan valamit aminek nincs kezzelfoghato eredmenye csak probalkozasok.
Borbély József
2022. jan. 17. 20:35A semmit,a nem létezőt nem lehet értékelni.Ez a helyzet jelenleg. Elnézve ezeket a fotókat az embernek görcsbe rándul a gyomra.Lepereg a gyászos 30 év, rátekintve ezekre a pofákrat Bárdostól kezdve fekete Rigóig bezárólag.Ezt tudta,erre volt képes kitermelni a felvidéki slovmaď.közeg! Abban tévedsz tisztelt Király Zsolt,hogy ezeknek az imposztoroknak az eltűnésével a felvidéki magyarság megmarad. Nem,nem marad meg.Fizikailag,exisztenciálisan igen,de magyarságában nem.Már most sem az,ami 30 éve volt.Már nem magyar,hanem slovmaďar.Ez az óriási elfajzás,amit a népszámlási adatok hamarosan meg fognak erősíteni és ennek a leképezése a fenti fotók tárlata. Mondjuk ki végünk van-beteljesedett.Innen már nincs visszaút saját erőből.Amit ma láthatunk az csupán vergődés,a kimúló test utolsó kapálódzásai.Kár ezt tagadni kedves Zsolt,nincs értelme az önbecsapásnak!
Borbély József
2022. jan. 17. 20:45Még egy gondolat.Mindaddig amíg a vágóHíd ott szerepelhet ezeken a fotókon,addig minden szó teljesen felesleges ės pusztába kiáltó szó!
Ildikó
2022. jan. 28. 08:59egyetèrtve Borbèly Józseffel.Olyan ,,magyar"pàrtra nem szavazok,aki befogadta a himnuszgyilkosokat.
A kommenteket lezártuk.