Nyitókép: Körkép.sk

 

1977-ben szerezte meg klinikai pszichológis oklevelét, majd 1979-ben az ELTE-n doktorált. Nagy doktoriját a Pécsi Tudományegyetemen védte meg. Volt a New Yorki Columbia Egyetem ösztöndíjasa, fejlesztési projektjei kötötték Belgiumhoz és Hollandiához is. Klinikai praxisa mellett tudományos, előadói munkássága is széleskörű. Ismert a Szlovák Közművelődési Akadémia vagy a Márai Sándor Alapítvány lektoraként, de dolgozott a bécsi Pszichológiai Központban is. Egyetemi munkássága a komáromi Selye János Egyetemhez kötődik, jelenleg a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem főiskolai tanára. Számos tudományos testület, köztük a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.

 

Doktor Bordás Sándorral beszélgettünk.

 

A Körkép.sk podcast adásának vendége doktor Bordás Sándor pszichológus, szakíró, egyetemi oktató.

 

 hirdetes_400x285  

 

A Bordás Sándor pszichológus, szakíró, egyetemi oktatóval készült podcast beszélgetésünkből kiderül:

 

A világ számos pontján aktív szakemberként miért tartotta fontosnak, hogy a Csallóközben maradjon?

Hogy lát vajdasági magyarként bennünket, felvidéki magyarokat?

Kisebbségben gondolkodva mennyire tudunk ellenállni a többségnek?

Mennyire befolyásolja a vallás a beolvadást?

Mit okozott a Covid az emberekben?

Milyen történelmi traumák adnak magyarázatot a szlovák-magyar viszonyra?

Hogy látja a szakember az orosz-ukrán háborút?

Mennyiben jogos V4 szempontból az ukránokkal szembeni magyar óvatosság?

Milyen traumák határozták meg a magyarságot az elmúlt évszázadokban?

A rossz történelemtankönyvek is felelősek abban, hogy újratermelődik a szlovák-magyar konfliktus?

Hogy lehet feloldani a traumákat és milyen megoldásai vannak?

 

 

 

Érdemes végignézni az egész adást, nagyon érdekes!

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!