Nyitókép: tirekifi.reformatus.hu

 

A parlament Igor Matovič magyaroknak tett igéretéhez hűen, Gyimesi György kitartó lobbizásának köszönhetően elfogadta a Csemadok-törvényt. A szebb napokat is megélt, anno jóval fajsúlyosabb, de továbbra is kimutatható tevékenységet folytató kulturális szervezet így a szlovák államtól is megkapja ismét az alanyi jogon járó működési támogatást. Évi 300 ezer eurót.

 

Ennek a pénznek a többszöröse (mintegy évi 800 ezer euró) érkezik még hozzá Magyarországról, így most már tényleg minden adott a színvonalas működéshez a Csemadok számára. Eddig rendben is volna a történet.

 

A hiányzó politikai kultúra

 hirdetes_810x300  

 

Az OĽaNO rendezte azt, amit Mečiar anno elvett, a Most-Híd pedig nem akart megoldani. Mi több, a liberális vegyespárt inkább megszüntette volna a Csemadokot, és támogatásuk helyett a hidas kultúrmaffia inkább egy ellen Csemadokot hozott volna létre. Ebben sincs semmi meglepő.

 

A dolog ott érdemel említést, ahogy a Csemadok-törvény előkészítését és elfogadását az érintettek kommentálták. Ez ugyanis már politikai kultúra, ha úgy tetszik jellem kérdése.

 

Az, hogy ki milyen politikai kultúrát képvisel, nem parlament, vagy kormány, esetleg ellenzékfüggő. Politikai kultúrát lehet képviselni parlamenten kívül, de még 3 százalék alatt is. Van, akinek ez sikerül, és van, akinek nem.

 

Jelentéktelenségükben jelentősek

 

Felvidéki magyar körökben a Csemadok-törvény kapcsán inkább ez utóbbiak mutatták meg magukat. Kiábrándítóan üres, jellemtelen mivoltukban. Így azt láthattuk, hogy van egy kézzelfogható, konkrét eredmény, mely anyagiakban is mérhető. Többszázezer euró értékben. Köszönet és elismerés, ne adj isten gratuláció helyett mégis az irigység, lekicsinylés, beszólás jellemezte a Szövetség-Aliancia színeiben megszólalók többségét. (Tisztelet az egy-két kivételnek.)

 

Tisztelt felvidéki magyar „politikusok!“

 

Ha már tehetségeteknek, képességeiteknek köszönhetően jól kiérdemelt parlamenten kívüli időszakotokat töltitek, rengeteg szabadidővel, legalább tanulhatnátok. Politikai kultúrát, jellemességet.

 

A Csemadok-törvény elfogadása kapcsán ugyanis csak azt bizonyítottátok, hogy nem véletlenül vagytok ott ahol, ahelyett, hogy a felvidéki magyar érdekképviseletet a parlamentből gyakorolnátok. Minél hamarább rájöttök erre, annál korábban sikerülhet.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 22 olvasónak tetszik ez a cikk.