Scholz és a nyugati idiotizmus margójára: Nem a tagállami vétójog, hanem a gyarmati viselkedés Európa rákfenéje

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Markus Schreiber

Olaf Scholz német kancellár nemrég egy német lapnak írt jegyzetében rendes baloldalihoz méltón az uniós tagállami vétójog eltörlését szorgalmazta. Ez az intézmény szerinte akadályozza Európát abban, hogy globális játékossá váljon, és komolyan vegyék a nagyhatalmak. Amit Scholz mond, az vagy a fordított pszichológia eszköze, vagy a teljes nyugati idiotizmus bizonyítéka.

Ha megnézzük az elmúlt évtizedet, akkor azt látjuk, hogy a tagállami vétójog mentette meg Európát a legrosszabb döntéseitől: a kötelező migráns-betelepítési kvótáktól, a teljes gazdasági összeomlást előidéző olajembargótól (ez sajnos csak korlátozott eredménnyel járt), és gyakorlatilag a vétójog megléte akadályozza meg Brüsszelt abban, hogy saját kardjába dőlve totális gázembargót vezessen be.

Megjegyezzük, hogy a mainstream sajtó ugyan csak Magyarország vétójáról szeret írni, az olajembargó eredeti változata esetében viszont a németek és az olaszok is vétózni akartak – a sajtó bosszúját azonban csak Budapest szenvedte meg.

   

Minden szentnek maga felé…

Az sem mellékes, hogy maguk a nyugati országok is elég gyakran alkalmazzák a vétójogot. Nemrég a vétójogot kihasználva akadályozta meg Németország a bankunió létrehozására irányuló folyamat előre mozdítását. Ennek a vitának a lényege, hogy a jobb helyzetben lévő északi tagállamok kontójára konszolidálnák magukat a lecsúszó déli tagállamok. Az egyre szűkösebbé váló állami bevételek miatt azonban ez a vita is egyre jobban elfajul. Más kérdés, hogy hosszú évek uniós monetáris politikája, ami kedvezett a német gazdaságnak, brutális hatással volt az olasz, portugál és görög gazdaságokra.

Épp a fenti összefüggés miatt véli úgy Scholz, hogy csak a külpolitikai kérdésekben kell eltörölni a vétójogot, de megtartaná a vétót azokban a kérdésekben, ahol Németországnak megfelel (bankunió, monetáris politika). Miközben elég eszközt adna az EU kezébe, hogy megvalósítsa a migránsválság óta hiába szorgalmazott elképzeléseit a menekültek tömeges befogadásától és elosztásától a jogállamiság alapján csatlóssá tett keleti tagállamokig.

Az európai valóság

Scholz írásának valódi ellentmondása nem mesterkéltségében keresendő, hanem abban, hogy egyszerűen nem igaz. Európa ugyanis nem azért került ilyen helyzetbe, mert nem valósulhatott meg a migrációs kvóta, vagy az eredeti olajembargó, hanem azért, mert az európai vezetés nem Európa érdekeit képviseli.

Európa olcsó orosz energiahordozókat vásárolt, most a drágább amerikai LNG és kőolaj elsőszámú importőrévé lépett elő, ám ennek ára csillagászati lesz. Nem csak azért, mert drágább tételekről van szó, hanem azért is, mert Európa elveszíti energiabiztonságát, versenyképességét, és jólétét.

Márpedig ezek nélkül soha nem lesz Európa globális játékos. Aki mást állít, az vagy hazudik, vagy alkalmatlan a hivatala betöltésére – gondolok itt Scholzra.

Oroszország agresszor, de Amerika, Kína és India iszonyatos mértékben nyerészkedik most Európa nyomorúságán. És ez nem most kezdődött. Európa melyik szövetségese robbantotta ki a dízelbotrányt? Ki kaszálta el az Északi Áramlat 2 projektet? Ki követelte, hogy Európa mondjon le az olcsóbb kínai 5G-s technológiáról, a kínai kereskedelmi kapcsolatok előnyéről? Ki verte át a palánkon a franciákat az AUKUS szövetséggel? Ki akadályozza egy közös európai haderő felállítását? És végül: melyik állam stratégiai rémálma, hogy a német ipari potenciál összeér az orosz korlátlan nyersanyagforrásokkal?

Mindent egybevetve ugyanakkor a világ már nem áll vissza abba az egyensúlyi pontba, ahonnan az orosz agresszió végérvényesen elmozdította. Európának visszafordíthatatlanul megváltozik a kapcsolata Oroszországgal, visszalépésre lehetőség nem nagyon lesz. Sajnos ez a váltás nem önként és nem rákészülve ment végbe, hanem hirtelen. Olyan gyors változások árán, amelyeknek költségeit az európai polgároknak kell megfizetniük infláció, gázválság, energiaválság és évekig tartó geopolitikai bizonytalanság formájában.

Ez az, ami valójában gúzsba köti Európát, nem a vétójog. Ha a németek valóban globális játékossá akarják tenni Európát, akkor előbb le kéne rázniuk azokat a béklyókat, amelyek miatt nincs önálló európai külpolitika és érdekérvényesítés (mert jelenleg nincs, amit meg lehetne érdemben vétózni). De mindenekelőtt és mindenek felett: béke kell!

Komjáthy Lóránt