Nyitókép: deadline.com
A brit kormányfői poszt egyik esélyese – ki más volna – Liz Truss. Eleinte talán tízen is voltak, de már csak ketten maradtak állva, Rishi Sunak és Liz Truss – a volt pénzügy- és külügyminiszter.
Rishi Sunak tökéletes kormányfő Sadiq Khan londoni polgármester mellé. Ők az eleven bizonyítékai annak, hogy a valaha volt gőgös és rasszista britek, akik annak idején csak szolgának, legjobb esetben inasnak hurcolták át a fél világon indiai alattvalóikat, mennyire megváltoztak!
Mondjuk a jó öreg Churchillnek sosem jutott volna az eszébe, hogy elégedetten hazasétáljon, egy olyan német-kelet-afrikaira bízva országa kormányzását, akinek méreggazdag indiai felesége berlini irodájában szolgálja ki német ügyfeleinek a háborútól bizonyára igen távol eső informatikai igényeit! Német Kelet-Afrika Churchill idején német gyarmat volt, s azért kínálkozott ide, mert Rishi délkelet-afrikai hindu szülők gyermeke… De ugye, a globalizáció világában minden és annak ellenkezője is megtörténik, az elvek komolyan vétele tekintetében néha ugyan upgradelni kellene. Még az is belefér, hogy Sunak felesége – aki nem birodalmi állampolgár (hanem indiai) – Moszkvában is üzletileg aktív, csak ott épp az orosz ügyfeleket szolgálja.
Pénzügyminiszterből miniszterelnök?
Sunak pénzügyminiszteri posztját cserélné a miniszterelnökire. Gondolhatnánk, hogy ki is tudna jobban bánni a pénzzel, ha nem az, akinek ilyen felesége, rokonsága van, de hát ez nem szakmai érv. De nem lenne nagy veszteség a váltás, mert otthon azért nem sikerült meggyőzőnek maradni, és a brit kassza mellett agitálni, hogy esetleg a család „haza” adózzon. Márpedig Mrs. Sunak… pardon, Akshata Murty igen jól tudja, hogy britnek lenni az utóbbi években 20 millió adófontjába került volna, amit indiaiként éppúgy nem kellett befizetnie a koronának, mint ahogy hatalmas vagyona 40%-át is meg fogja menteni örökösei számára.
(Az örökösödési adó 40%-os) Ilyen mód sikerült „lojálisan” kihátrálni abból, hogy a pénzügyminiszterük családi vagyonából egyetlen penny is az ő javukat szolgálja majd! Így lehet nekifutni a miniszterelnöki posztnak.
Azon meg, hogy Sunak Fulbright ösztöndíjjal tanult a Stanfordon, már egyáltalán nem csodálkozunk. Amint erről a wikipédián bárki olvashatja:
„A Fulbright Program … az Egyesült Államok számos kulturális csereprogramja egyike, amelynek célja, hogy személycserén keresztül javítsa az interkulturális kapcsolatokat, a kulturális diplomáciát és az interkulturális kompetenciát az Egyesült Államok és más országok lakossága között.”
Függetlenek, lojálisak, elvhűek. Mihez is?
Előbb utóbb mindig kiderül, hogy az ilyen és olyan kormányok tagjai, vezetői amerikai képzésben részesültek. Fizettek is nekik érte, önzetlenül. Így lettek ők függetlenek, lojálisak, elvhűek. Mihez is?!
Liz Tuss a másik jelölt, aki…
Jobb jelöltet hát el se képzelhetnénk Nagy-Britannia élére, ha nem volna itt maga Liz Truss! De megannyi diplomáciai hibázása ellenére itt van, még mindig. Pedig abban a pillanatban kellett volna páros lábbal kirúgni, amikor olyan ostobán és megalázóan felnyalta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter huncut kis cselét. Két héttel a háború kitörése előtt Truss Oroszországba látogatott, hogy keményen odamondjon az oroszoknak, hogy kikezdhetetlen tájékozottságával, megingathatatlan határozottságával és molyszagú thacheri öltözékével megfélemlítse orosz kollégáját. Miután a minszki egyezményt rendre minkszinek mondta, ami így Nyérc Egyezménnyé változott, felszólította Lavrovot, hogy az oroszok azonnal vonják vissza csapataikat az ukrán határról.
Lavrov – megelégelve az angol nő butaságát és arroganciáját – megkérdezte: na jó, de elismeri-e a Brit korona Oroszország szuverenitását a voronyezsi és a rosztovi területek tekintetében?
– Soha! – sikoltotta a megfélemlíthetetlen amazon. A brit nagykövet szegény, képtelen volt időben figyelmeztetni felettesét, hogy Voronyezs és a Rosztov bizony Oroszország része. Hát kell ennél jobb miniszterelnök egy olyan hatalmas országnak, amely Európa legnagyobb, atombombákkal ékesített haderejét birtokolja? Ugye nem!
Egyik alkalmatlanabb mint a másik
Magunk se találhatnánk alkalmatlanabbakat! Hacsak… hacsak nem épp az volna a célunk, hogy felkészületlen, tudatlan és megvezethető jelölteket válasszunk! Tőlük semmi mást el nem kellene várnunk, mint hogy fel tudják mondani a szöveget – amit mi tanítunk meg nekik. Hogy kik azok a mi? – hát ilyen apróságok már rég nem érdeklik az európai és amerikai választókat!
J.F. Kennedy és Biden megválasztása között csak 60 év telt el. Nem mintha Kennedy annyira jó elnöke lett volna az Egyesült Államoknak, Isten nyugosztalja, de hát kérem! Ugyanaz az ország. Ugyanaz a párt… és micsoda katasztrofális visszaesés!
…és Biden mennyire alkalmas?
Mi történhetett azokkal az amerikai választókkal, akik képesek voltak lelkesedni ezért a – már bocsánat, de – szerencsétlen öregemberért? Mikor a nagyapjuk még Kennedyért lelkesedett? Csak nem kételkedünk abban, hogy Joseph Robinette Biden, Jr. képtelen ellátni egy világvezető ország elnöki feladatait? Abban, hogy mások írják helyette a beszédeit? Mások találják ki a programját? Mások öltöztetik és készítik fel alkalomról alkalomra? Egyáltalán, hogy mások segítik abban, hogy egyelőre, és ki tudja, még meddig elnöknek látszódjék? Azok a mások pedig akár ugyanazok is lehetnek, mint Nagy-Britanniában. Sosem fogjuk megtudni. S ha mégis, már későn.
Az álelnökösködés előnyös oldala
Mert van ennek az álelnökösdinek egy igen előnyös oldala. Hogy ezek az álelnökök meg miniszterelnökök viszik el majd a balhét. Bármelyiket és mindet. Ha majd el kell, mert majd el kell. A senkik. Addig meg lehet velük háborúzni, fölforgatni a polgárok életét, megrontani a hétköznapjait, meg elmebeteg azonosságra és azonosulásra kényszeríteni mindenkit, aki nem azt mondja, amit hallani szeretnének. És ha valaki kérdez valamit, rájuk mutatni: ők voltak! Közben fogalmunk sincs, és úgy látszik, nem is lesz, hogy kik hozták meg a döntéseket! Hogy kik azok, akik csinálják, de NEM viszik el a balhét.
Mi – itt Európában – csak ülünk és nézzük, hogy mi történik velünk. De hogy megállíthatnánk, ebben a nagy demokráciában, az eszünkbe sem jut. És a döntések megszületnek, újra meg újra, hétről hétre, a felelősség teljes mellőzésével. Mint a csicsás reklám alapján vett futócipő, amiről akkor derül ki, hogy selejt, mikor az nyomni kezd.
Ez az évszázad trükkje, amiért ez alkalommal Európa fizet! Nem kicsit, sokat! És akkor a németekről még nem is beszéltünk. De majd fogunk!
Micskó András
Megosztás:
Címkék: Liz Truss Rishi Sunak
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
