Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Többször felhívtam már a figyelmet arra, hogy a felvidéki magyar politikum menthetetlenül elszlovákosodott. És ez nem kulturális vagy nyelvhasználati téren mutatkozik meg, hanem jellemben, gerincben, célkitűzésekben. A kisebbségi lét lett az ópiuma.  A „mit hogyan nem lehet elérni” kifogás univerzális indoklása, a kudarc, a lustaság és tehetségtelenség álarca, a nemzeti érdekek áruba bocsátásának elkendőzése. Ez az, amivel újra és újra azt próbálják igazolni, hogy a felvidéki magyarságnak nincsenek örök barátai, nincsenek örök ellenségei, de még örök érdekeiről is lemondott. Kisebbségi létért alamizsnát – tart, ameddig tart, majd valami lesz.

 

Az éppen potenciális többségi partnerhez való ösztönös vonzódás a legfőbb ismérve öntelt és önjelölt politikai vezetésünknek. És mivel ők ilyenek, ezt követi a „rájuk hangolódott” sajtó is. Az egyik, elvileg jobboldali szlovákiai magyar újságíró például nemrég azt találta mondani, hogy nyitva kell hagyni az ajtót a felvidéki magyar politikának Robert Fico előtt is. Veszélyes kijelentés, mert gyakorlatias szemléletmódot sejtet, pedig az opportunizmus és a politikai vezetés illúzióiba vetett hit táplálja.

 

Mit jelentene az, ha a következő választásokkor „nyitva hagyjuk az ajtót Fico előtt”? Először is azt, hogy legitimizáljuk Bugár Béla és a Most-Híd 2016-os árulását, amiről a választók már elmondták a véleményüket, és azóta is folyamatosan mondogatják. Egy ilyen rehabilitáció nemcsak halottnak hitt politikai hullákat szólítana ki jól megérdemelt sírjukból, de elvenné a magyar közösségtől a biztos erkölcsi támpontokat, amelyre döntéseiket alapozhatták. Ki lehet dobni az ablakon a Hedvig-ügyről, szurkolóverésről, Kuciak-gyilkosságról, a jövőnket felélő korrupcióról, maffiakormányról alkotott véleményünket. Ráadásul zárójelbe kellene tenni a túlélésünkhöz nélkülözhetetlen történelmi tapasztalatainkat.

 

 hirdetes_810x300  

De a játék meg a korrektség kedvéért tegyük fel, hogy hajlandóak lennénk nem magyarként gondolkodni, és belemenni egy ilyen „ajtónyitásba”. Mit várhatunk Ficotól cserébe? Ez az a pont, ahonnan a fent idézett elmés kolléga már nem gondolta tovább kijelentésének buktatóit. Hiszen a hozzá közel álló körök abból indulnak ki, hogy legyen egy erős partner, aki mellett majd az Aliancia-Szövetség is erősnek és elfogadottnak tűnhet, ami marketingmuníció. És mivel egyeseknek nem dolga az összefüggések keresése, csak a nyilatkozatok alátámasztása, ennél többet nem is akart az illető látni.

 

De aki nyitott szemmel követi a politikai eseményeket, az tudja, hogy Ficonak már nem a politikai karrierje feltámasztása, vagy az egykori hatalmi struktúra visszaállítása, esetleg a liberális-progresszív körök befolyásának megtörése a célja. Megelégszik azzal, ha olyan alkupozíciót harcol ki, amiért érinthetetlenséget és életfogytig tartó, kényelmes, jól fizető posztot kap cserébe. És persze, megússza a börtönt korábbi tetteiért.

 

Mert pontosan tudja, hogy nem térnek vissza a régi szép idők, és Szlovákiában a liberális-progresszív körök már elfoglalták a stratégiai jelentőségű területeket – sikeres ellentámadásra így sem akarat, sem lehetőség nem kínálkozik. Épp ezért igen valószínűtlen, hogy a következő kormányban, amelyben Fico és a Smer helyet kap, Robert Ficonak hívják majd a miniszterelnököt, és nem valamelyik szivárvány-kompatibilis politikust tolnak a kamerák elé. A mai Smer hiába népszerű, másodpercek alatt darabokra szedné a teljesen liberális sajtó. Hiszen már a TA3 kegyeiből is kiesett…

 

De megint csak a játék kedvéért, tegyük fel, hogy Fico mindezt félreteszi, és a magyar érdekek fontosságát felismerve beleáll egy magyarokkal közös kormányzásba. Állva a sajtó, saját magyarellenes választói, a Nyugat, Washington és Brüsszel rosszalló tekintetét. A probléma: a jelenlegi felvidéki magyar politikai képviselet ezzel a teljesítménnyel, stratégiaalkotással és kommunikációs képességgel, zsákutcáival béna kacsaként állna ott közösségi célok, nemzeti érdekek nélkül. Ugyanakkor mohón, pozíciókra és pénzcsapokra kiéhezve. És amikor majd kifogynak az érvekből, megint azt mondják majd, hogy eredménytelenségük a kisebbségi lét elkerülhetetlen következménye volt.

 

A történet tanulsága, hogy a szomjhalál küszöbén mindenki oázisnak látja az aknamezőt. Persze a szomjúság nem a közösséget kínozza, hanem a teljesen tanácstalan, irányt vesztett, „ideológiai sokszínűségével” igen elégedett Szövetség-Aliancia politikusait.

 

Továbbra is fenntartom korábbi állításomat: ezzel az agóniával a közösség értékes időt veszteget. Az egyetlen járható út egy nemzeti-konzervatív magyar párt létrehozása, érdemi stratégiaalkotással. A szlovák nagytestvér utáni kutatást pedig egyszer s mindenkorra felejtsük el. Tudjuk kik vagyunk, tudjuk honnan jöttünk, és tudjuk, hogy hova akarunk eljutni. A felvidéki magyar közösségnél korrektebb jövőképet Szlovákiának sem Brüsszel, sem Washington nem tud felkínálni.

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.