Helga
  • HUF: 421.97
  • USD: 0.98
  • 10 °C
  • 19 °C

Hirdetés (X)

Vélemény

Micskó Adrás: Németország végnapjai

77 év nyugalom után a tapintat , óvatosság medréből egy eszme, az „új igaz hit” mámora emelte őket a fanatizmusba

Nyitókép: spiegel.de

 

Úgy tűnik, a németek újra és újra képesek elhinni, hogy feltalálták a spanyolviaszt. Előbb Vilmos Császár, aztán Hitler találta ki nekik a know-how-t, de mára okosabbak lettek: immár a garantáltan igazságos eszmét licencelik.

 

Ha a kedves olvasó  elég idős ahhoz, hogy emlékei legyenek az egyesítés előtti korszakról, biztosan tudja, hogy német ismerőseivel – származzanak akár keletről, akár nyugatról – bármiről lehetett beszélgetni, csak politikáról nem. Soha és sehol. És nemcsak azért, mert a Stasi emberei mindenütt ott voltak (pedig igen), hanem azért is, mert országuk 1871-es újjászervezése óta valahányszor hinni kezdtek valamiben, azonnal el is tévedtek, és fene nagy lelkesedésükben valahogy sosem osztozott a világ. Eközben pedig sosem tudták eldönteni hol a határ, és a józan ész minden maradékát levetkőzve, a végletekig kitartottak (téves)eszméik mellett.

 

Így aztán a második világháborút követően amellett tették le a voksukat, hogy többé nem teszik le a voksukat semmi mellett. És ehhez tartották magukat 77 évig. A legjobb bizonyíték erre a „demokrácia”, amiben léteztek: évtizedeken keresztül, bárhogy is szavazott a sok óvatos német, még óvatosabb vezetőik ugyanazzal vágták ki magukat az eredmények győztest preferáló késztetéséből: nagykoalícióval! Nem volt még egy állam a kontinensen – de gyanítom, a világon sem – ahol így egyet tudtak volna érteni rivális politikai pártok! Micsoda nagyszerű eredménye (volt) ez a kollektív nemzetiszocializmust felváltó kollektív megjuhászodásnak!

 

77 év nyugalom után aztán, a tapintat és az óvatosság medréből megint egy eszme, az „új igaz hit” mámora emelte őket a fanatizmusba. A hité, hogy nem kell tovább tétovázni, végre tudják, melyik a jó ügy: a zöld, és le minden környezetszennyezéssel és fosszilis energiahordozóval, a nemi megkülönböztetéssel, a bőrszín és a másság alárendelésével!

 

És ha már tudják hát meg is mutatták: Egy évvel ezelőtt megválasztották az Ampelt. A szocdem-liberális-zöld koalíció merőben különbözött a korábbi formációktól, amennyiben – alkalmazkodva a józan észt az egész nyugaton háttérbe szorító harcos ideológiákhoz – a kompromisszumkereső, pragmatikus, gazdaságvezérelt szervezőerőt felváltotta egy esztelenül eszmecentrikus, bigott bizonyosság, amit identitásnak, safe-space-nek, meg jogállamnak neveznek.

 

Új recept, új szelekció

 

Az új recept új szelekciót igényel. A miniszterek – az EU 19-ben megválasztott kép- és tisztségviselőihez hasonlóan – már nem hozzáértésük alapján kerültek a kormányba, hanem az új ideológiák harcos képviseletében felmutatott eredményeik jutalmaként. Mert ez az, ami mindig bejön a németeknek, egy jó kis ideológia, amiért lelkesedni lehet. Előre szegezett állal, messze néző tekintettel, elszántan beleállva szélbe… honnan is ismerős ez?

 

Ha Merkelt valamiért tisztelni lehetett, az az, hogy egyensúlyt próbált tartani a különböző érdekek között az országon belül, és európai szinten is. Gazdasági és politikai értelemben egyaránt. Ahogy a hatalomért küzdve megpuccsolta politikai teremtőjét, Kohlt, az hálának semmiképp, de tehetségnek akár még nevezhető is. Ez a tehetség sosem tévesztette szem elől, hogy a németek jólétének érdekében egyszerre kell jóban lennie az energiaszállító oroszokkal, felhasználóival, a német gazdaság nagyágyúival és vásárlóival, a világ gazdagjaival. Mindezt pedig úgy, hogy a gondos atya, USA bácsi szendergését ne zavarja meg. Nem is zavarta soha.

 

Amikor kiderült, hogy Obama elnök úr minden erkölcsi aggály nélkül lehallgatja a telefonját, mit mondott? – semmit! Az Unió Hatalmassága megelégedett azzal, hogy nem koppintottak a fejére, amikor a ki tudja kinek a tulajdonában álló Deutsche Bankkal kitalálták és létrehozták az eurót, a német gazdaság aranytojást tojó tyúkját. Miért háborodott volna fel a szövetségesi viszony ilyetén megcsúfolásán, amiről hiszen pontosan tudott? Eltartott ugyan egy hétig is, mire az újságírókat is le tudta csendesíteni, de választói, az idomított demokraták lassan megértették, hogy ez az ő érdekük – és elült a por. Ezzel a finom oldalazással most is elkerülte volna, hogy törvényt és 77 éves gyakorlatot feladva fegyvert szállítson Ukrajnába.

 

Az újmódi főszereplők felelőtlen kardcsörtetése mögött azonban most is csend övezi a lényeget. Azt a csodálatos, és egyáltalán semmiféle korrupciós gyanút fel nem vető ügyletet – valójában ügyletek sokaságát – ami mellett még a „goni” Orbán basa is elbújna szégyenében! Az ügylet során, melyben 11 EU-tagállam érintett, legalább 55 milliárd eurót síboltak el, jó részét Németországban. No és ki volt az egyik „ügyes”? – Hát az új kancellár, Scholz úr, a népszerű(tlen) szociáldemokrata! A lopást egy olyan joghézag tette lehetővé, amit hírek szerint azóta sem sikerült betömni az érintett parlamenteknek. Érdekes ugye? Meg, hogy tele volt ezzel minden lap! Ja nem?

 

Nos, a CumEx üzlet, mint mondják okos és gátlástalan pénzpiaci szereplők bizalmas együttműködésén alapul igen gazdag emberekkel. Ilyen Scholz-féléké, meg közel-keleti sejkeké, meg nagyhírű intézményeké. Mind a pénz felkent mágusai. Mint a Macquarie Bank , a Deutsche Bank , a HypoVereinsbank , az MM Warburg , a Maple Bank , a Merrill Lynch , a KPMG , az Ernst & Young… Tisztelet nekik, akik mindent tudnak!

 

Manipuláció, adóvisszatérítés – A számol az ellopott eurómilliárdok

 

Adóvisszatérítésekkel manipuláltak, határokon és földrészeket keresztül, olyan adókat igényelve vissza, amelyeket soha nem fizettek meg. Olyikat a biztonság kedvéért kétszer is. A károsult országok szinte mind EU-tagok: Németország 36.36; Franciaország 33.43; Hollandia 27.27; Spanyolország 18.91; Olaszország 13.31; Belgium 7.57; USA 4.94; Svájc 4.84; Luxemburg 2.22; Dánia 1.71; Ausztria 1.21; Írország 0.02; Finnország 0.01; Svédország 0.01; A számok: az ellopott euromilliárdok.

 

Az ügyletre először 1992-ben(!) figyeltek fel, és a pénzek javarésze 2012-ig „tűnt el”, de 2017-ig olyan nagyon senkit nem idegesített a dolog, hogy „jogállamisági eljárást” kellett volna folytatni a résztvevőkkel szemben. Ja, persze, persze, ők nem az uniós kasszát rabolták ki, hanem a nemzetit és akkor ki kérhetné számon rajtuk egyáltalán? És hogy ugyanazok a szereplők, akik ma is irányítják ezeket az országokat intézményeket, bankokat, és az EU-t, az kit érdekel?

 

Scholz úr épp e hónap 19-én felelgetett a bizottság kérdéseire. Ő persze ártatlan, csak valahogy épp ott, körülötte forogtak ezek a pénzek. Úgy hírlik az ő tenyere a baráti tenyerek még hamburgi polgármester korában tévedtek a csap alá, hálás Wartburg-bankos barátai segítségével. Hogy tudtak-e erről a németek, amikor megválasztották? Ha akartak, tudtak. De hát fontos-e ez? Fontos-e ez ma, amikor tudjuk: a szabadságnak ára van!? Számít-e az a 36 német adómilliárdocska, Észtország éves nemzeti jövedelme? Ha cserébe egy uniós értékeken nevelkedett, atomerőmű-ellenes, BLM-párti, woke-barát, Cancel-culture-os, oroszgyűlölő kormányt kaphat az ember, 19 C-fokostul, takarékostul, médiástul, jogállamostul és szénerőművestől? Hát persze, hogy nem!

 

Akik a lengyel és magyar uniós pénzek kifizetését akadályozták

 

Hogy ők akadályozták meg a lengyelek uniós pénzének kifizetését? Meg a magyarokét? De hát azok hitetlen, makacs, maradiságukban megátalkodott népek, akik nehezen értik meg: ez az új demokrácia! Hogy nem csodálkozni, hanem beleállni kell. Nem kérdezni, csak végrehajtani. Nem nosztalgiázni, csak eltörölni. Ahogy kedvenc mérvadónk, Annalena Baerbock mondta: „Ha azt az ígéretet teszem az ukrán embereknek, hogy „mellettetek állunk, amíg szükségetek van ránk”, akkor azt be is akarom tartani. Nem számít, mit gondolnak a német választóim, de én teljesíteni akarom az ígéretet az ukrán népnek!” Ez az! A hit ereje!

 

Hogy aztán hol tette, mikor, kinek és mire esküdött, nem tudjuk. De azt igen, hogy a plágiumgyanút is magabiztosan félresöprő SzuperXéna az egy év előtti választásokon még nem tartotta fontosnak megosztani választóival, hogy őt nem érdekli, amit gondolnak. Ahogy keményen háborúellenes, leszerelésre építő kampánya is váratlanul fordult át ugyanolyan keményen háborúpárti állásponttá. Mi vehette rá, nem tudjuk. Ebben a harcban méltó társelnöke volt Robert Habeck, aki az ukrán nagykövet által (is) megalázott, képtelen és alkalmatlan, népszerűségét alig egy év alatt lenullázó Scholz helyére pályázik. Teheti, mert felvilágosult németjeink lángoló tekintete máris megállapodott rajta, úgy lehet, ő az új messiás.

 

Út az elszegényedés felé

 

Mi, szegény, begyepesedett, félrevezetett és alulképzett kelet-európaiak nem tudjuk ezt  ilyen gyorsan feldolgozni, megérteni, hogy képtelenek vagyunk ehhez felnőni, az minket minősít. Ez lehet végre a jogállami Kánaán, ahol már nem igyekezet, munka, eredmény számít, csak az ígéret, ami – láthatjuk – biztosan nem a mi életünk felvirágoztatásáról szól. „… teljesíteni akarom az ígéretet” Ez az! A hit ereje! Erre már nem csak a próféta követői kapják fel irigykedve a fejüket: egykori dominikánus testvéreink is boldogan fordulnak meg sírjukban: „végre hát, hogy kiirtassék…”! „Ad abolendam”. Hogy kiirtassék. Így hangzott 700 évvel ezelőtt, az inkvizíció korában a „cancel”.

 

Ez az alapállás nem a fellendülés felé viszi az Uniót, hanem Ad abolendam, az elszegényedés felé. A sokkal drágább nyersanyagokból sokkal drágább energiával előállított, immár nem sokkal jobb autók nem fogják ugyanabban a gazdagságban eltartani ezt a 250, vagy (velünk együtt) 450 millió Európait. Főképp, hogy máshol nem nőnek égig az árak. Nem cél már, hogy a világot felemeljék a nyugathoz. Az új cél: Európát lenyomni a többihez. És mivel mi vagyunk a „bot” szegényebb végén, mi kapjuk a többet, mint mindig. Ezt látjuk Németországban. Ehhez kellettek az új szereplők, a covid, az energiaárak felbillentése, és az ukrán háború. Utóbbi a gyorsító. Hogy hányas fokozatig gyorsít, majd meglátjuk. Talán, ameddig nem tódul ki az utcára mindenki, mint szeptember 3-án a csehek. Talán akkor megáll a kocsi.

 

De nem biztos. Ha a Nagy Testvér ilyen vehemens marad, szívhatunk nagyobbat is: egy kis stronciumot a tiszta őszi levegőben. Meglátjuk, mit merünk. De a németek semmit.

 

Micskó Adrás

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 23 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket