Nyitókép: Körkép.sk

 

Nem vitathatjuk a Szövetség-Aliancia  sikereit. A megyei képviselők számában minden más pártot maga mögé utasított, megyeelnökjelöltjei jóval több szavazatot tudtak kasszírozni mint legutóbb, vagy amennyire előzetesen számítani lehetett. Még az önkormányzati választás sem teljesítette be a szkeptikusok jóslatait.

 

Ugyanakkor nem árt két lábban a földön maradni, ez az eredmény ugyanis a megyei és önkormányzati választások sikeréé – nem másé. Ezért nézzük meg, mi az, amit biztosan nem szabadna belemagyarázni a választási eredménybe.

 

Az egység működik – nem egészen

 hirdetes_810x300  

 

A megválasztott képviselők és polgármesterek valamint helyi képviselők számából a Szövetség-Aliancia úgy véli, hogy az eredmény igazolja a pártfúzió létjogosultságát. Ez viszont nem igaz.

 

Értékelte választási eredményeit a Szövetség: az MKP őszintén, a Most-Híd és az Összefogás sunnyogva

 

Ennek több konkrét oka is van, de hadd emeljünk most ki egyet. Solymos Lásztó OT-elnök, valamint Mózes Szabolcs, az Összefogás, és Rigó Konrád, a Most-Híd-platformok vezetői anno illegitim megyeelnökjelöltnek nevezték Berényi Józsefet. Sőt, beadványt is megfogalmaztak, amellyel Berényi pozícióját próbálták támadni. Most a Körkép.sk kérdésére sem akarták elmondani, hogy mi lesz a sorsa ennek a beadványnak. Sőt.

 

A liberálisok támadása továbbra is tart

 

Míg anno nyáron csaknem minden liberális fórumon támadták Berényit és Forrót a jelölés miatt, interjúkban hangsúlyozva álláspontjukat, most Mózes Szabolcs arrogánsan azzal hárította el a kérdést, hogy nem kívánja kommentálni a dolgot. Ráadásul odavetette, hogy a Körkép.sk tudósítója az, aki „el akarja rontani az ünnepi hangulatot”. A kérdés abszolút legitim és fontos volt, a válasz nyers jellege ellenére szintén beszédes.

 

Értékelte választási eredményeit a Szövetség: az MKP őszintén, a Most-Híd és az Összefogás sunnyogva

 

Kiderült ugyanis, hogy a törésvonalak a párton belül maradtak, és képtelen azokat meghaladni. Ha meg akarnák haladni, szükségét érezték volna nyilvánosan elismerni tévedésüket. Mivel ezt nem tették, ez azt jelenti, hogy MKP-platformmal szembeni pozíciójukhoz ragaszkodnak. Más szavakkal: ha egy politikus képes saját szövetségesét lejáratni, legyen képes megkövetni is.

 

Arról nem is beszélve, hogy a megyei és az önkormányzati választásokon messze nincsenek olyan fajsúlyos törésvonalak, mint amelyek a nagypolitikában szétfeszítik a pártot: kultúrharc, magyar kormánnyal fenntartott kapcsolat, szlovák liberális pártokkal fenntartott kapcsolat, autonómia, asszimiláció kezelése, „magyar párt vagy régiós párt” dilemma, vörös vonalak a politikai partnerek tekintetében, genderideológia, ukrajnai háború, brüsszeli politika megítélése, és így tovább.

 

A mostani választások eredménye ugródeszka a parlamenti választásokhoz – totális tévedés

 

Az értékelő sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a mostani választási eredmény ugródeszka lehet, vagy előrevetítheti a parlamenti bejutást a párt számára. Csakhogy ez megint kizárólag marketingkommunikáció.

 

 

Ahogy fentebb már említettem: a megyei és helyhatósági választások egyetlen olyan országos szintű témát sem érintettek, amelyek mentén a parlamenti választások kampánya zajlik majd. A megyei és helyhatósági választások fontos részei a felvidéki magyarok megmaradásának stratégiájában. De a választók nem a megyétől és a településektől várják el elsősorban a magyar nemzetpolitikai érdekek képviseletét és a kívánt áttörések elérését.

 

Nincs ok az optimizmusra

 

Vagyis nincs ok sok optimizmusra. Sőt. A kérészéletű rivaldafény miatt el is lustulhatnak a párt politikusai, a túlzott magabiztosság katasztrofális lehet. Hátradőlnek, és a párt belső ellenzéke szép csendben aláaknázza a Szövetség jövőjét.

 

Itt lenne ugyanis a remek alkalom arra, hogy végre eldőljön, liberális vagy konzervatív párt-e a Szövetség-Aliancia. Ám már a választások estéjén kiderült, hogy ez megint nem fog megtörténni. Forró Krisztián Körkép.sk-nak adott válaszából egyértelmű volt, hogy a Szövetség-Aliancia nem csak magyarok pártja, hanem a régióké is.

 

Mivel konzervatív párt is képviselhetné ugyanúgy a régiókat, ezt a választ a következőképp kell értelmezni: a Szövetség-Aliancia vezetése nem adja fel jelenlegi semleges (se íze, se szaga) pozícióját, és nem használja ki a konzervatív vonal sikerét a jobbára az MKP alkotta konzervatív vonal erősítésére.

 

Hogy lesz így hiteles alternatíva?

 

Még érthetőbben: eljátsza az esélyt a hitelesebb politika irányába. Az országos megmérettetésen ugyanis nem lesznek iskolák, amiket a Szövetség-Aliancia jelöltjei újítottak fel, sem utak, kórházak. Nem tudnak pózolni a kamerák előtt az alapkőletételeknél, ahogy a megyénél ezt megtehették.

 

 

De konzervatív irány nélkül nem tudnak majd választ adni azokra a dilemmákra sem, amelyeket az emberek mérlegre fognak tenni a választási kampány során: EU-politika, Ukrajna-politika, LMBTQ-politika, magyar-politika, liberális boszorkányüldözés.

 

Vagyis nem tudnak majd felmutatni semmit, ami szavatolni tudja a közösség boldogulását. Időközben persze változhat a dolog, de ennek jelenleg egyetlen jelét sem látni, és sajnos a megyei választások dicsfénye hamis önbizalommal töltheti el a pártot.

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.