Nyitókép: Körkép.sk

Figyelem!!! Két-három IP címről indult, Hidas és Összefogásos érdekeknek megfelelő, a NEM-eket növelő manipulatív szavazatok tucatjai miatt a szavazás nem tekinthető reprezentatívnak!

 

A 2022. október 29-i összevont megyei és önkormányzati választások sikere egyúttal sürgős feladat elé is állította a Szövetség-Alianciát. Mégpedig annak érdekében, hogy ezt a (nem várt) sikert a parlamenti választásokon is megismételhesse. Maga a feladat nem más, mint a pártszövetséget alkotó három platform megszüntetése az éppen sikert hozó egység megőrzése és megerősítése érdekében.

 

Tekintsünk kicsit vissza a múltba

 

 hirdetes_400x285  

Amikor bő egy évvel ezelőtt az MKP, a Most-Híd és az Összefogás egyesülésével megalakult a Szövetség-Aliancia, néhány stratégiában, összefüggésekben is gondolkodni képes személy előre figyelmeztetett, hogy platformokat nem szabad létrehozni, azok ugyanis nagy eséllyel a párt szétverésének eszközei.

 

Új időszámítást ígér a felvidéki magyarság számára a Szövetség-Aliancia

 

Végül azonban a puhább verzió szerzett többséget, a párt létrejöttével a platformok is megalakultak. Hogy igazuk volt azoknak, akik a platformok veszélyére figyelmeztettek, ma már mindenki számára nyilvánvaló. Három ideológia, három nézőpont, három világlátás jelent meg folyamatosan a sajtóban, hárman mondhatták el (ha nem kérdezték, akkor is mondták maguktól) gyakran egymással szöges ellentétben álló álláspontjukat arról, hogy mit gondolnak Brüsszelről, az Orbán-kormányról, a melegjogokról, az ellenzékhez és a kormánypártokhoz való viszonyról, Ukrajna támogatásáról, stb. stb.

 

Király Zsolt: 100 napja alakult meg a Szövetség. Milyen irányt mutat? ( Szavazással)

 

A platformoknak köszönhetően így nem a pártelnök, Forró Krisztián álláspontján volt a hangsúly, hanem a három platform gyakran öncélú, választókat provokáló nézetein. Elég, ha csak Rigó Konrád (Most-Híd platform) meleglobbit támogató szivárványos zoknijára, vagy Mózes Szabolcsnak (Összefogás platform) a magyarországi parlamenti választások előtt a NER-t „eláruló“ nyilatkozatára gondolunk . Volt mit csinálnia a régi MKP-soknak, hogy kifelé valahogy fenntartsák az egység látszatát.

 

Mózes Szabolcs (Szövetség, Összefogás platform) a Körképnek: A választók nem oldottak meg semmit. Érzem a bizalmat párton belül – Interjú

 

Felelősség, cicaharc

 

A közvéleménykutatási eredmények is pontosan visszatükrözték mindezt, amiért a felelősséget a  platformtársai cicaharcait szemlélő pártelnök viselte. Akit pont a kezdettől fogva felesleges platformok képviselői fűrészeltek egyre nyíltabban.

 

 

Így jutottunk el az október 29-i összevont választásokig, mely előtt a Szövetségben maradt három legfőbb, toxikus figura, Solymos László, Rigó Konrád és Mózes Szabolcs mindent megtett annak érdekében, hogy az MKP-s vezetők (Berényi, Forró) minél rosszabb eredményt érjenek el. Készen állt a terv is a párt szétverésére.

 

Figyelem!!! Két-három IP címről indult, Hidas és Összefogásos érdekeknek megfelelő, a NEM-eket növelő manipulatív szavazatok tucatjai miatt a szavazás nem tekinthető reprezentatívnak!

 

 

Egyetértesz azzal, hogy az egység érdekében megszüntessék a Szövetség-Aliancián belüli platformokat?

Betöltés ... Betöltés ...

 

Szerencsére, a felvidéki magyar választók bölcsebbek voltak politikai vezetőiknél, és a helyi jelöltekbe fektetett bizalom által új szelet fújtak a Szövetség-Aliancia vitorláiba.

 

A választók nem a platformokra, hanem az egységre, a polarizáció megszüntetésére szavaztak

 

A választási eredményeket kimerítően elemeztük itt a Körképen. A siker egyik kulcsa volt, hogy a választók az egységes Szövetség polgármester,- megyeelnök-, helyi képviselő-, jelöltjeire szavaztak, függetlenül attól, hogy ki melyik platformból érkezett. Sokan azt sem tudták, hogy az adott jelölt melyik platformból érkezik. Így erősítve a párt egységét.

 

Választás 2022: Kétségtelenül jól szerepelt a Szövetség, de vannak figyelmeztető kudarcok is – Gyorselemzés

 

Polarizáció helyett győzött az egység

 

Felelős párt felelős vezetősége ilyenkor fejet hajt a választói akarat előtt, és cselekszik. Mégpedig úgy, hogy mielőbb megszünteti a platformokat, hogy a párt egysége a parlamenti választások előtt is megmutatkozhasson. Akik pedig a platformok által saját létüket féltik, hamisan azzal érvelve, hogy ezzel majd egy MKP 2.0 jön létre, tévednek. Nem állja meg a helyét az a fals érvük sem, hogy a platformok megszüntetésével a másként gondolkodók lennének kiutálva a pártból, amivel ismét csak egy 4 százalék körüli eredményt ér majd el a Szövetség.

 

 

Platformmegszüntetést

 

Hiszen miért utálna ki bárki bárkit azzal, ha megszűnnek a platformok? Attól az adott platformtag még a Szövetség-Aliancia tagja marad, és építheti tovább IMMÁR az egységessé váló politikai erőt.

 

A platformok mielőbbi megszüntetése tehát választói üzenet, és a sikeres parlamenti választási szereplés egyik alapfeltétele. Ezáltal a személyek hitelességen, teljesítményen alapuló érvényesülése nyerne támogatást. Hiszen ki nem támogatná azt, ha egy választások olyan személyek kerülhetnének a listára, akiket a teljesítményük tett oda, nem pedig egy mentőöv, egy kvóta, egy egyenszabvány, amit a platform kvótarendszere biztosít?

 

Figyelem!!! Két-három IP címről indult, Hidas és Összefogásos érdekeknek megfelelő, a NEM-eket növelő manipulatív szavazatok tucatjai miatt a szavazás nem tekinthető reprezentatívnak!

 

 

Egyetértesz azzal, hogy az egység érdekében megszüntessék a Szövetség-Aliancián belüli platformokat?

Betöltés ... Betöltés ...

 

Igen, nyilvánvaló, hogy ez nem szolgálná azokat a „politikusokat,“ akik egy-egy választások sorra alulmaradtak, soha sehol meg nem lettek választva, csupán felülről, a kinevezéseik által kerültek pozícióba. Hirtelenjött államtitkárok, ilyen-olyan elnökök, akik választót emberközelből nem láttak, csak képernyőről képernyőre haladva a pulpitus mögül próbálkoztak politizálással.

 

A platformokkal egyesek csak saját pozícióikat félthetik

 

Az a végtelenül manipulatív, hamis állítás sem állja meg a helyét, hogy a platformok miatt szavaznának többen a Szövetségre. Hiszen épp az egységes Szövetség kapott két hete a választásokon 505 ezer szavazatot. Az MKP-s, Hidas, Összefogásos jelöltek. Akikről azt sem tudta a választó, hogy melyik platform tagjai.

 

Kellenek, vagy nem kellenek a Szövetségen belüli platformok? A Körkép.sk megkérdezi olvasóit (Szavazással)

 

 

Ugyanígy lehetne immár a platformok nélküli, egységes Szövetség parlamenti lista esetén is. Ahol az adott személy mérettetne meg, és hozná a szavazatokat vagy éppen bukna el. Nem pedig platform alapon kvótaként, mert egyébként soha sehol bizalmat nem tudott szerezni. Mi több, még másoktól is vinne és a közös párt esélyeit csökkentené amiatt, mert épp a hidas platform jelenléte miatt maradna távol több jóérzésű MKP-s.

 

Megvan az esély a parlamenti bejutásra

 

Az egységes Szövetség-Alianciára az idei megyei és önkormányzati választásokon összesen 505 ezer szavazat érkezett. Ez messze a legtöbb az összes politikai párt közül, csak a két millió feletti szavazatszámot besöprő független jelöltek szerepeltek jobban (akik között szintén sok a magyar nemzetiségű.) Amennyiben ebből a fél millió szavazatból sikerül legalább 150 ezret begyűjteni, parlamenti párt lehet a Szövetség-Aliancia.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 15 olvasónak tetszik ez a cikk.