Nyitókép forrása: SITA/Diana Černáková

 

Nem tartoztam azok közé, akik felültek a „lebo Matovič”-féle, a mainstream sajtó által jócskán túlfűtött mozdonyra. Egyszerűen azért nem, mert az OĽANO eredetileg nem az volt, amivé mostanra vált. Volt korrupciós agendája, ami miatt rengeteg magyart is meg tudott szólítani. Volt világos családpolitikai elképzelése, ami kulcsfontosságú lehetett volna a magyar közösség megmaradása szempontjából. Korrekt kapcsolatokra törekedett Magyarországgal, és abban sem kételkedem, hogy volt ilyen szándék a felvidéki magyar közösség irányába is. És mi lett belőle?

 

Zsákutcába jutottunk

 

Az oligarchák és korrupció elleni harc zsákutcába jutott. Az egész folyamat a közvélemény kifárasztására játszik. Azzal, hogy az OĽANO-t sikerült a mainstream sajtónak teljesen kizsigerelnie, meggyengült a legfontosabb pillére, ami miatt hatalomra juttatta a nép. Marek Vagovič példája mutatja a helyzet súlyosságát: a Fico-éra visszaélései ellen harcoló oknyomozó újságíró nemkívánatossá vált előbb az Aktuality.sk-nál, később az RTVS-nél is. Mindkét helyen ugyanabból az okból: veszélyt jelentett Peter Pellegrinire, akit a liberálisok és a sajtójuk éppen most mosnak tisztára, hogy aztán összeboronálják az önerejükből kormányzásra esélytelen progresszívokkal.

 

 hirdetes_810x300  

Lehet, hogy Vagovič ezzel nem értene egyet (vagy sosem ismerné el ennek valóságtartalmát), de tény, hogy 2021 augusztusa óta nem jelent meg oknyomozó írás Pellegriniről az Aktuality-n, az RTVS-ben pedig Vagovič podcast műsora kapcsán szintén elhangzott a kulcsmondat: „Mi lesz, ha mond valamit Pellegriniről?”

 

A liberálisok új egyensúlyi pontot kerestek

 

Ahogy arra számítani lehetett, a liberálisok nem legyőzni akarták az oligarchákat vagy a korrupciót, hanem új egyensúlyi pontot találni: helyet kapni az asztalnál, részt kapni a tortából. Van erre egy idevágó szólás: korrupció az, amiből engem kihagynak – vagyis ha részt kapok, befogom a számat.

 

A progresszívok megkerülhetetlenségüket a 2020-as elbukott választás után nem a népakaratra, hanem mediális fölényükre és külföldi gazdáik nyomására alapozták. Egy újságíró gyilkosság és két meleg férfi meggyilkolása után Szlovákia ellen még mindig nem indult jogállamisági eljárás, mert a kormány politikai szinten szóról szóra elismétli, amit Brüsszel hallani akar – még ha közben földeket konfiskálnak, meggyalázzák a sajtószabadságot és verbálisan támadják a keresztényeket és konzervatívokat.

 

Nem véletlenül emlegettek többen is az elmúlt hetekben progresszív puccsot. Mi több, a háttérben valószínűleg ügyvivő kormányra megy ki a játék. A valódi kérdés csak az, hogy milyen formában lépjék meg, mert egy ügyvivő kormány Čaputová nyakába varrná a következő hónapok felelősségét – az elnök asszonynak pedig már a 2024-es elnökválasztás körül járnak a gondolatai.

 

Nem Igor Matovič állt át a sötét oldalra

 

Tévedés ne essék, nem Igor Matovič állt át a sötét oldalra, ő csak belebukott a kompromisszumok sorába, amiket gondos kezek készítettek elő számára, hogy a fent említett „új egyensúlyt” ne fenyegethesse senki és semmi. Bukása ősszel vált elkerülhetetlenné, de a szakadék felé az első lépést 2021 márciusában tette meg, mikor a miniszterelnöki posztról történő lemondása árán megmentette az SaS-t. Az érvek, amelyek akkor a kormány megtartására sarkallták, mára teljesen értelmüket vesztették.

 

Matovič rosszul lépett. Olyan meccset próbált megnyerni, ahol az ellenfél, a bírók de még a sajtósok többsége is progresszív statisztákból állt, ráadásul a játékszabályokat menet közben írták át. Ahelyett, hogy lépett volna egy merészet, a kivárásra játszott, és még most is arra játszik. Csak közben teljesen eltért attól az iránytól, amiért megválasztották. Minimálisra csökkent a mozgástere és ezért számunkra, konzervatív, nemzeti érzelmű magyar emberek számára jóval veszélyesebb és ingoványosabb irányba fordult a szlovák politika.

 

Demokratikus és nem demokratikus választók?

 

Az OĽANO egyes vezető beosztású politikusai odáig mennek, hogy demokratikus és nem demokratikus választókra osztják a lakosságot. Ahogy a legtöbb liberális párt. Ez minden, csak nem demokratikus hozzáállás. Ez egyenértékű azzal, hogy csak az lehet demokrácia, ahol a liberális pártok kormányoznak. Ismerjük már ezeknek az ártatlannak tűnő politikai nyilatkozatokat. Ma még csak célzásnak tűnnek, holnap ezekre az elvekre hivatkozva tagadják egy választói réteg jogait, írják át a demokratikus szabályokat. Innen egyenes út vezet ahhoz, hogy a felvidéki magyarságnak csak akkor lehet képviselete a kormányban, ha demokratikus nyugati, vagyis liberális-progresszív értékeket követ – ami egyenlő a közösségi célok feladásával.

 

Láttuk ezt a sajtó- és véleményszabadság leépítésénél is. A szlovák külügy már Ivan Korčok idejében elkezdte építeni a dezinformációs stratégiáját. Ez arról szólt, hogy a sajtóba és a közbeszédbe belecsempésszék a dezinformáció kifejezést. Ezt használják ma a főiránytól eltérően gondolkodók megbélyegzésére. Ha valaki úgy véli, hogy a genderpropagandával Brüsszel körmöspálcát akar szerezni magának a tagállamok megfenyítésére, az nem véleményt közöl, hanem dezinformációt. Ha valaki csak felveti, hogy az ukránok háborús bűnöket követtek el oroszajkú területeken, dezinformációt terjeszt. Ha békét akar, akkor meg orosz kollaboráns.

 

Heger, Budaj és a többi léhűtő

 

Matovič és az OĽANO szemet hunyt ezek fölött a visszásságok fölött, és mulasztását végül ősszel koronázta meg, amikor saját jelöltjeként Rastislav Káčert tette meg külügyminiszternek. Minél többet engedett a progresszívoknak, annál jobban sarokba szorították. Minél több kompromisszumot kötött, annál több stratégiai pozíciót adott fel. Ma már hiába akar Matovič mozgósítani a progresszívok ellen. Hegerrel, Budajjal meg a többi középszerű, kilóra megvehető léhűtővel a háta mögött teljességgel hiteltelen, amit mond.

 

Ebben a hónapban az OĽANO kongresszust tart, és nem lepődnék meg, ha Hegerék megpróbálnának pártelnököt cserélni. És ha nem sikerül a pártelnök csere, az történik, ami a Za ľudíval. Ott Mária Kolíková akarta kigolyózni Veronika Remišovát. Mikor az nem sikerült neki, a pártelnök csere sikertelensége lett a hivatkozási alap a párt kettészakításának. A Za ľudí megmaradt része ment a levesbe, Juraj Šeligáék pedig ma már a Dzurinda-projekttel szemeznek. Ugyanezt várom Hegeréktől is. Ha nem sikerült Matovičot távozásra bírni, szétszedik a pártot, és Heger majd megtalálja helyét például a Dzurinda-projektben.

 

Nemcsak az OĽANO hibája

 

Apropó, Heger. A bukott kormányfő, aki újévi köszöntőjében felszólt a faji, bőrszín és szexuális irányultság szerinti hátrányos megkülönböztetés ellen, de az etnikai hovatartozás alapján történő diszkriminációról elfeledkezett. Véletlen lenne? Nem. Épp ellenkezőleg. A nacionalizmust életben kell tartani, mert magyargyűlölet nélkül nincs mivel magyarázni az USA és Brüsszel kritikátlan kiszolgálását. És fenn kell tartani a félelmet, hogy a magyar revízió árnyékában logikusabbnak tűnjön Ukrajna mindenekfeletti támogatása. Hol van ebben a magyar kisebbség és Magyarország irányába ígért korrekt magatartás?

 

Mindez nemcsak az OĽANO hibája, de egy, a szavazatok 25 százalékát megszerző pártnak és (egykori) kormányfőnek el kellett volna kerülnie ezt a végkifejletet. Így a felháborodásunk teljesen jogos. Ez az átmeneti kormány csak a progresszívok ugródeszkájává silányult. A választók pedig tudják, ha nem akarják, hogy őket is úgy állítsák félre a döntésektől, mint Matovičot, akkor azt kell tenniük, amit Matovič elmulasztott megtenni 2021 tavaszán: borítani az asztalt, amely csak egy bizonyos szűk hatalmi kisebbségnek kedvez. Előrehozott választásokra van szükség. Minél hamarabb.

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.