Szlovákiai politikai értelmezőszótár – Így torzítja a közbeszédet a liberális propaganda-úthenger

Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

Az értékek védelme, demokratikus pártok, dezinformáció, alt-right. Ilyen és ehhez hasonló kifejezésekkel jelentek meg egyre gyakrabban a szlovák politikai narratívákban. Ezek az elvileg üres frázisok nagyon fontos jelentéssel bírnak. Persze nem a választó számára. Nem, ezek a szavak ma már egyfajta kódként szolgálnak, amellyel az egyik liberális felismeri a másikat, illetve azt, hogy egy akolba tartoznak. Esetleg arra szolgálnak, hogy burkoltan megjelöljék a politikai ellenfelet, a közös ellenséget. Nézzünk néhány példát.

Demoktratikus pártok – nem mostanában találták ki ezt a megkülönböztető jelzőt, de a jelentése némileg átalakult. Ma Szlovákiában a mainstream azt a politikust és azt a pártot tekinti demokratikusnak, aki és ami liberális vagy azzal kompatibilis. Ha ma azt halljuk, hogy a demokratikus pártoknak össze kell fogni, az azt jelenti, hogy egy kalap alá vegyék az egymástól ideológiai értelemben minimálisan különböző pártokat, személyeket, akiknek egy erős közös nevezője van, a liberális „értékrend” felvállalása. De van egy másik fontos sugalmazása is.

Ha vannak demokratikus pártok, értelemszerűen vannak nem demokratikusok is. Ha a demokratikus csak liberális lehet, akkor a nem demokratikus már csak illiberális lehet. Kis kerülőúttal a szlovák politika szépen meghonosította azt a brüsszeli ideológiai kettős mércét, amely a progresszivizmus kizárólagosságán alapul.

   

Értékek védelme – ez is egy olyan kód, amelyről egymásra ismerhetnek az egy térfélre tartozók. Az értékek védelme hangzatos kifejezése a liberálisok szájából azt jelenti,

hogy hajlandók döntéseket meghozni saját választóik és országuk érdekeivel szemben is.

A szlovákiai lakosság nem akar nyakig elmerülni az ukrajnai háborúban, a politika mégis belevitte az országot. Nem hinném, hogy a szankciós politikával, aminek eredményeképpen minden megdrágult és munkahelyek szűnnek meg, a lakosság azonosulni tud, mégis mást sem hallunk hónapok óta, csak hogy az „értékeinkért” ezt meg kell tenni. Persze, mindig olyanok mondják, akik igen jól élnek az adófizetők pénzén.

Aki értékek védelméről beszél, az csak igazolni akarja valamivel azt, hogy homlokegyenest a választók akaratával szemben fog dönteni, ha azt az értékek brüsszeli és washingtoni őrei úgy kívánják.

Dezinformáció – Mivel a vélemény szabad, nehéz lett volna elmagyarázni, hogy miért korlátoznak egyeseket a véleménynyilvánításban az interneten vagy miért zárolnak egész portálokat, miért kerülnek egyesek a Facebookon árnyéktiltásba, míg mások vígan gyalázhatnak konzervatív újságírókat és keresztény zenészeket.

Ezért behozták a köztudatba a dezinformációt. Mára oda jutottunk, hogy aki úgy véli, hogy Ukrajna nem győzhet, ezért nem kéne kockáztatni a harmadik világháborút sem, az dezinformátor. De ha valaki Magyarország esetében utal arra, hogy területi igényei vannak Szlovákiával szemben (pl. Rastislav Káčer) annak szuverén véleménye van.

Alt-right – Az angol szókapcsolatot nemrég kezdték el alkalmazni, méghozzá Igor Matovič esetében, akit a liberálisok „extrém, radikális konzervatív jobboldalinak” bélyegeznek újabban. A dolog természetesen messziről sántít, Matovič a normális politikai mérce szerint legfeljebb centrista lehet, akinek szociális beállítottsága is van. Mi miatt nevezik most mégis szélsőségesnek?

Az egyik oka a családtámogatási csomag, a családok támogatása. Ján Budaj épp a családok támogatását hozta fel példaként arra, hogy az OĽANO túlságosan jobbra ment el és ezért (is) távozott a frakciójából.

Hogy a családpolitika mióta lett szélsőjobbos érték, az rejtély. Sokkal valószínűbb, hogy inkább a liberális centristák és progresszívek mentek át olyan szélsőségekbe, hogy onnan már egy tisztességes mérsékelt is radikális jobboldalinak tűnhet.

Az persze nem titok, hogy a liberálisok számára a család, ami a társadalom alapköve, megvetendő dolog. Ha a családpolitika jól működik, a társadalomnak van jövőképe, ha van jövőképe, nem lehet olyan baromságokat lenyomni a torkán, hogy adjuk fel a megélhetésünket, a biztonságunkat, a gyermekeink egészségét korrupt brüsszeli bürokraták értékekeiért, a háború fenntartásáért, energiacégek profitjáért.

A másik ok, ami miatt Matovič hirtelen radikális jobboldali lett, az az LMBTQ-propagandával szembeni fokozott kiállása. Pedig ezt sem űzi radikális méretekben. Legfeljebb kiegyensúlyozni próbálja a progresszív szélsőséges aktivizmust – több-kevesebb sikerrel.

De tényleg, ha az a Matovič szélsőjobbos, akinek kormányzása idején az ország Ukrajna-politikája virágzott, a liberálisok halmozták a politikai győzelmeket, az ország Brüsszel hű házőrzőjévé vált, és kritika nélkül bevállalta a nyugati partnerek minden javaslatát, akkor egy valódi magyar nemzeti-konzervatív családapa vajon mi lehet a liberálisok szemében?

Komjáthy Lóránt