Király Zsolt: Duray és Čaputová magyarjai

Nyitókép: Körkép.sk

Tegnap két esemény is volt a Felvidéken, amely mellett magyar szempontból nem mehetünk el szó nélkül. Egy szomorú, de felemelő, és egy giccses, öncélú rendezvény.

Tegnap Losoncon eltemettük Duray Miklóst, akinek végső búcsúztatására összejött a Kárpát-medencei magyarság színe-java. Az ott elhangzott beszédek, üzenetek lélekemelőek voltak. Közösségünk nagy formátumú politikusának koporsóját százak kísérték utolsó útjára. És bár szomorú apropóból gyűltünk ott össze, jó volt Losoncon magyarnak lenni. Mindenki hitében megerősödve térhetett haza. Miklós halála összehozta a magyarokat. És ez volt a legnagyobb elismerés, amit nagy halottunk szeretett közösségétől kaphatott.

És volt egy másik esemény is. Pozsonyban. A csillogó-villogó elnöki palotában. Szlovákia államfője, a progresszív Zuzana Čaputová úgy gondolta, hogy Duray temetésének napján hív össze találkozót Szlovákia nemzetiségeivel, hogy azokkal (is) megünnepelje Szlovákia fennállásának 30 évét. Szerepelt. Fényképezkedett. Mosolygott. Kitöltötte napi programját. Épp aznap, épp ilyen körülmények között. Megbocsájthatatlan, szégyenteljes protokolláris hiba volt.

   

Emlékezzünk meg azonban azokról a magyarul beszélő személyekről is, akik a fényképek alapján ott voltak, pedig történetesen lehetett volna okuk épp Losoncon is lenni: Ravasz Ábel, Čaputová nemzetiségi tanácsadójának, Németh Ilonának a fia, a Most-Híd egykori romaügyi szóvivője, Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője, Szekeres Klaudia, a Kerekasztal jogi szakértője, Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke, Hodossy Katalin, a Kormányhivatal Kisebbségi Bizottságának póttagja. A lista azt hiszem, nem igényel bővebb kommentárt.

Jó helyen volt mindenki ott, ahol volt

Első látásra is a kisebbségi kormánybiztos mellett működő kisebbségi bizottság tagjait véltem felfedezni, de hogy ne hamarkodjam el a közös nevezőt, azért rákérdeztem pár személynél, hogy kapott-e meghívót. A visszajelzés alapján helyes volt a feltételezésem Čaputová merítését illetően: „Igen, kaptam, de számomra Miklós búcsúztatása fontosabb volt.”

Félreértés ne essék, nem tisztem megkérdőjelezni egy kegyeleti kérdésekben bárkinek a döntését. Ez mindenkinek személyes lelkiismereti kérdése. A döntés alapján azt kell, hogy mondjam, jó helyen volt mindenki ott, ahol volt. Elvégre ki-ki a saját értékrendje, elvei, fontossági sorrendje szerint választ eseményt magának.

Az elnöki palota pompája néha elvakítja az embert. A státusz, hogy az elnök meghívásának tesz valaki eleget, megtisztelő – minden körülményben. A kijózanító kérdés a tisztánlátást szolgálva, hogy ezek az emberek jelenlétükkel – statisztaként adnak státuszt a palotának, vagy van ott olyan érték, amely önmagában is kihagyhatatlanná teszi az eseményt?!

Ezek ugyanazok

Ugyanakkor, beleolvasva a temetés napján megjelent, Durayt gyalázó liberális irományba, a magyarul beszélő Sándor Eleonórától, először az jutott eszembe, hogy azt már latinul is leírták, hogy „halottról vagy igazat, vagy semmit”, és a hölgynek úgy tudom, volt gyerekszobája, tehát a szótára tudatos kifejezés eszköze.

Ennek ismeretében pedig azt kell, hogy mondjam, teljesen igaza volt Duray Miklósnak, amikor úgy érezte, a Havel körül legyeskedő liberálisok rögtön az induláskor elárulták őt, elárulták a magyarság önrendelkezésének ügyét.

De nem szeretném ezt ilyen rossz szájízzel befejezni, mivel tegnap sokkal több olyan dolog történt és hangzott el, ami kijózanító lehet sokaknak: újra tudja kalibrálni talán az eszmei, emberi és szellemi szintet. Talán segített mindez minden politikában éppen aktív, vagy oda igyekvő szerepvállalónak a hitét megerősíteni és célját úgy meghatározni, hogy az ne a szereplés öncélúságáról, hanem valamiféle közösségi haszonról is szólhasson. Vagy ha mégsem, talán még nem késő. És senkinek nem esik le a korona a fejéről.

Király Zsolt