Nyitókép: NR SR live, reprofoto

 

Ritkán látható érzéketlenséget, mi több, tahóságot tanúsított ma a magyarokkal (valójában azonban önmagával szemben is) a szlovák parlament elnöke.

 

Az 1849-49-es szabadságharc és forradalom ünnepén a szlovák parlament magyar nemzetiségű tagja, Gyimesi György emelkedett szólásra, és szeretett volna két percben megemlékezni a bent ülő politikusok előtt március 15-e emlékéről, üzenetéről.

 

Gyimesi György: Szólásszabadság a szlovák parlamentben!

 hirdetes_810x300  

 

Jó 40 másodperc jutott neki, amikor Boris Kollár megpróbálta belé fojtani a szót azzal, hogy nem helyénvaló az ilyesmi, idézzük „kampányidőszakban“, és gyorsan lekeverte volna Gyimesit. A magyar politikus természetesen nem hagyta magát, még ha Kollár bele is beszélt a szövegébe.

 

Néhány megjegyzést ilyenkor kötelességünk tenni:

 

  1. Boris Kollár amikor a pozsonyi maffia csicskása volt, nem érzékenykedett ennyire. Prostitúció, drog, zsarolás, pénzhamisítás, megfélemlítések…ez volt a munkamódszere annak a díszes társaságnak, melyhez a ma már 11 nőtől 13 gyerekkel rendelkező Kollár tartozott. Akkor bizony jóval súlyosabb dolgok sem zavarták.
  2. A parlament elnöke történelemből is megbukott, hiszen 1848-49 történéseiben a mai szlovákok elődei is nagy számban részt vettek. Kossuth seregében például mintegy 8 ezer szlovák nemzetiségű harcolt nem kényszerből, meggyőződésből. Már csak amiatt is, hiszen ugyanannak az országnak a polgárai voltak, mint Petőfiék.

 

Kedves Boris Kollár! Ön is tudja, hogy március 15-e tavaly is volt, és jövőre is lesz. Függetlenül attól, hogy épp választások lesznek-e Szlovákiában a kormány bukása miatt, vagy sem. Mindenesetre Ön ma emberként és politikusként is megbukott. Polgártársai iránti tiszteletből, történelmi ismeretekből, intelligenciából.

 

Micskó András: Léteznek-e manapság Petőfik és Kossuthok? A magyar szabadságharc margójára

 

Fontos hangsúlyozni mindezt még akkor is, ha szlovák parlament elnökéhez hasonló percemberkék a legritkább esetben zavartatják magukat az ilyesmik miatt. Hiszen akinek a fenti összefüggéseket magyarázni kell, az szinte biztos, hogy fel sem fogja azokat.

 

Boris Kollár cimborái közül sokan már nem élnek. A maffiatagok élete ugyanis gyakran nem életbiztosítás. A Sme rodina elnöke ezalatt mégis egészen a második legfontosabb közjogi méltóságig jutott. De a kabátba, melyet visel, soha nem lesz képes belenőni.

 

Gyimesi György előtt pedig le a kalappal!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!