Nyitókép: Körkép.sk

 

Idén épp 175 éve, hogy a márciusi ifjak kivonultak Pest és Buda utcáira, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a rendszerrel szemben. Az esemény mintegy betetőzte az akkor már emberöltő óta készülődő változtatási vágyak időszakát, a reformkort. Március 15. tehát nem egy ad hoc esemény volt, nem csélcsap fiatalok pillanatnyi őrülete: új eszmék, új gondolatok, évtizedek alatt kialakult és befogadott ismeretek érlelték azokat a nagyformátumú embereket, akik részben elindítói, részben vezetői lettek az olykor tervezett, máskor spontán folyamatoknak.

 

És bár kollektív emlékezetünk tanúbizonysága szerint csak egyféleképpen történtek meg, a március 15-i eseményeknek annyi olvasatát hallottuk már, ahány korszak és ahány beszéd csak elhangzott az elmúlt másfél évszázadban. Mit mond nekünk ma 1848, és a magyar szabadságharc? Milyen párhuzamokat és milyen tanulságokat találunk ma az egykori történésekben?

 

 hirdetes_810x300  

Életben tartó találékonyság

 

Mindenekelőtt a bátorságot. 1848-ban maroknyi pesti fiatalember egy világhatalomnak ugrott neki, a győzelem minden reális esélye nélkül. A Habsburg Császárság a kor legnagyobb lélekszámú és területű európai birodalma, hatalmas fegyverben tartott hadsereggel, kiterjedt szervezeti rendszerrel, komoly ipari- és humánkapacitásokkal. Az a történelmi örökség, hogy a birodalom iparának 90%-a a Magyar Korona területén kívül működött, a fegyveres képességek tekintetében csak fokozta a hátrányt.

 

Görgey bátorsága épp abban állt, hogy – lemondva a másfél év alatt megszerzett jogokról, a kiépített képességekről, de mindenekelőtt a közhangulattal szemben – meghozta a döntést, hogy vége. Kép forrása: hungarytoday.hu

 

A harcok mindvégig a történelmi Magyarország területén folytak, minden szenvedés és rombolás az itt élőket sújtotta. Ezzel együtt, a helyismeret, a találékonyság, a többnyire felkészültség vezetés, de mindenekelőtt a bátorság és a kitartás életben tartotta a bizalmat és a reményt. Ha 48-ról beszélünk, lehetetlen felsorolni minden arra érdemes tevékeny politikus, hős honvéd nevét, de Kossuthét és Batthyányét ne kerüljük el. Olyasmiben álltak helyt, aminek előzménye nem volt.

 

Görgey bátorsága életeket mentett

 

Az Európa-szerte kitört forradalmak közül egyedül a magyar maradt talpon és győztesen – mindaddig, amíg az orosz cár soknemzetiségű seregének megjelenésével a Habsburg túlerő leküzdhetetlenné nem vált. Ebben a pillanatban a magyar seregek fővezére egy Görgey Artúr nevű jól képzett katona volt, aki – bár harcba vihette volna csapatait – letette a fegyvert. Görgeyt emiatt 100 éven keresztül homályban tartotta, olykor teljesen belepte az árulás mérgező felhője.

 

Ma azonban mást gondolunk. Azt, hogy nem jószántából tett így. Nem kollaborált az ellenséggel. Görgey bátorsága épp abban állt, hogy – lemondva a másfél év alatt megszerzett jogokról, a kiépített képességekről, de mindenekelőtt a közhangulattal szemben – meghozta a döntést, hogy vége. Kétszázezer életet mentett meg. A 13. században a tatárok, a 16.-ban az oszmánok irtották ki a Kárpát-medence lakosságának a felét. A magyarok száma 1848-ra így 4 millióra rúgott – a Korona 10 millió lakosának mintegy 40%-át téve ki. Ez az arány alig 20 év alatt, 1867-re 45,6%-ra nőtt (13,6 millióból 6,2 millió), majd 1910-re 54%-os lett (18/9,9).

 

Bizonyosak lehetünk abban, hogy ha Görgey „mindhalálig” küzdött volna, az nemcsak a halott honvédek számát növeli meg drasztikusan, hanem a pusztítást, a rombolást, a civil veszteséget és a kivándorlást is. Leonidas halálának sem serege pusztulása adott értelmet, hanem népének túlélése! Görgey stratégiai döntést hozott, és bizony sok minden szól amellett, hogy helyeset!

 

A szabadságharc haszna kétségtelen

 

A 48-as szabadságharc legfőbb haszna a Kárpát-medencei népek számára így nem a fegyveres harc lett, de nem is a fegyverletétel. Hanem az, hogy a Habsburgok ettől kezdve igen komoly tényezőként számoltak a magyarokkal, birodalmi ügyekben is. Ennek a korszaknak is megvolt a maga hőse: Deák Ferenc, akit az utókor a haza bölcseként emleget. Deák, aki a fegyveres harc helyébe lépő passzív ellenállás élharcosa lett, 1866 július 18-án 20 év kitartó munkája után Bécsben az uralkodó elé tárhatta a magyar kormány megalakulása melletti érveket, és annak miniszterelnökévé egy szabadságharcos halálra ítéltet, Gróf Andrássy Gyulát ajánlotta.

 

Kossuth Lajos és Görgey Artúr kapcsolata 1849. május 21-től az 1849. augusztus 13-i fegyverletételig - Ujkor.hu
Görgey és Kossuth. Kép forrása: ujkor.hu

 

Talán a magyar kormány 1867-es megalakulásával, talán az innentől 1914-ig terjedő fellendüléssel érte el a 48-as szabadságharc mindazt, amiért hősei vérüket és életüket adták. Mert a szabadságharc következményeként, 20 évvel később egy olyan korszak vette kezdetét, ami a Kárpát-medence népeinek sosem tapasztalt felemelkedését hozta. Gondoljunk tehát a 48-as forradalomra így! Egy folyamat fontos lépcsőjeként, amelynek első grádicsa a felkészülés – mert ha nem tudjuk, hova tartunk, honnan tudnánk, hogy hova érkezünk?

 

A további lépcsőfokok meghaladása csakis ezen nyugodhat, gondos és körültekintő mérlegeléssel, kitartással és a cél szem előtt tartásával. Kossuth 1848 július 11-én, a forradalmi parlament első ülésén megtartott beszédét így kezdte:

 

„Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam uraim, mentsék meg a hazát, e percnek nagyszerűsége szorítva hat keblemre”.

 

Ma is olyan időket élünk, hogy szükség van Kossuthokra, megmentőkre, jellemes  egyenes emberekre, akik kõzösségi érdekben képesek gondolkodni és aszerint cselekedni. A szószék ma is adott. Rajtunk áll, hogy kiköveteljük-e közösségünknek azt a színvonalat, hogy ezekkel az erenyékkel rendelkezõ vezetõk szóljanak onnan hozzánk, és értünk mindannyiunkért!

 

Micskó András

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!