Micskó András: A budapesti amerikai nagykövet titokzatos sajtója

Nyitókép: US Embassy, Budapest, reprofoto

A magyar közvélemény már napok óta nagy izgalomban volt – nem Krisztus urunk feltámadása miatt, hanem – mert úgy hírlett, az amerikai nagykövet szerdán szankciókat jelent be. Bár a hír már napok óta nyilvános, a lapok bizalmasan kerülték a tájékoztató időpontját, sőt, arról még a nagykövetség oldala is hallgatott. Sem azok, melyeket meghívtak az eseményre, sem azok, melyeket – köztük jelentős médiumokat – nem, mind csak a szerdáról beszéltek. Így aztán egészen ötóráig kellett várni, hogy egy nyamvadt 20 perces sajtótájékoztatót végigülhessenek a kiválasztottak, kérdezniük azonban nekik sem volt szabad.

A közvélemény orbánista oldala közepesen erős kijelentéseket tett az (igen jól tapintható) amerikai nyomásgyakorlásról és annak hiábavalóságáról és a kérlelhetetlen magyar kitartásról, az ellenzék viszont izgatottan várt a hírre, hogy az amerikaiak a nagykövetség pincéjébe zárták Orbán Viktort, és ki sem engedik addig, míg

• ki nem jelenti, hogy Putyin bőrszíntől, kortól, nemtől, nemi identitástól, lakóhelytől és anyagi helyzettől függetlenül minden igazhitű ameurópai ősellensége,
• alá nem írja a magyar hadsereg teljes fegyverállományának azonnali Ukrajnába küldését,
• és hogy Magyarország megbánta minden bűnös tettét, beleértve Macron felelőtlen kínai kijelentéseit is, melyekre nyilvánvalóan előző heti találkozójukon bujtotta fel a heves és könnyen befolyásolható francia versenyzőt.

   

Világgazdaság: Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból

Végül aztán annyira érdektelennek bizonyult a hírbomba, amit Mr. Pressman az újságírók közé vetett, s amelynek még a füstje sem volt, nemhogy lángja lett volna, hogy arra gyanakszunk, hogy nem is az hangzott el, amit eredetileg terveztek. Hogy ennek mi volt az oka, az egyetlen hírmagyarázatban sem sejlik fel, így nem tudhatjuk, hogy minek kellett volna történnie, és az történt-e valójában, ami eredetileg is tervezve volt.

A sajtóesemény során Mr. Pressman bejelentette, hogy az Egyesült Államok szankció alá von két orosz és egy magyar személyt, akik mindannyian a Budapesten működő orosz Nemzetközi Beruházási Bank vezető tisztviselői (Nyikolaj Koszov elnök, Laszlóczki Imre alelnök és Georgij Potapov a bank kormányzótanácsának elnökhelyettese). Mint Mr. Pressman megjegyezte, a bank tevékenysége egyáltalán nem pénzügyi természetű, hanem veszedelmes kémkedés, amire ők már többször figyelmeztették a magyar kormányt.

Nos, pénzügyi nem is lehet, mert az ahhoz szükséges eszközöktől az EU-s szankciók már korábban megfosztották a bankot. Ezzel kapcsolatban már hónapokkal ezelőtt is jelentek meg cikkek a magyar sajtóban olyan címekkel, mint „Érdemi magyarázat nélkül tart ki a kormány a felbomlóban lévő orosz „kémbank” mellett”, vagy „Kritikus állapotban van a „kémbankként” emlegetett budapesti székhelyű orosz beruházási bank”. Ráadásul az eredetileg a kelet-európai országok és az oroszok közös üzleteinek finanszírozására alapított pénzintézetnek egy másik csapást is el kellett szenvednie, mert Csehország és Szlovákia (az eminensek!) kiléptek a szervezetből – a románok, a bolgárok ugyan nem, de már igyekeztek kifelé – a késlekedő magyarokat hátrahagyva.

Pressman nagy bejelentése: Magyar és orosz bankvezetőket tett szankciós listára az USA

Ha pedig az ember nem kém, de még csak nem is végzett titkosügynök-képző iskolát, nehezen értheti meg, hogy hogyan kémkedhetnek ezek a bankosok, akiket ország-világ előtt lettek kémnek kikiáltva. A mezei polgár azt hinné, ők aztán biztos nem kémkedhetnek már, mert ha mégis, azt még a vak ügynök is látja és hallja, olvassa, nézi. Minden percüket! De a jól propagált kémek esetében talán mégis más lehet. Mert ki gondolna olyat, hogy az amerikai barátaink (mint ez a minap nyilvánosságra került iratokban áll) legkedvesebb szövetségeseiket (vagyis Orbánt) jól lehallgatják, a bankár-kémeket meg nem?

Hogy épp ez jelentene veszélyt? Lehet. De ha ehhez hozzátesszük, hogy az amerikai külügyminisztérium honlapján már a sajtótájékoztató előtt mindhárom név szerepelt, megpillanthatjuk a nekünk szánt demokratikus tájékoztatás igazi szekrétumát: semmi új a nap alatt. Ha három napja ismert adat beharangozására vártak a kiválasztottak, akkor viszont sokkal érdekesebbnek tűnhetnek azok az adatok, amelyek most egyáltalán nem hangzottak el. És itt már csak egy kérdés merül fel: miért?

Micskó András