Nyitókép forrása: Facebook.com/Szövetség-MK Platform
Egyre nő a veszélye annak, hogy a nemzetiségi vegyespárti ideológia vélt legyőzése után egy ideológiai vegyespárt alakul a Felvidéken, amelynek nincs sem véleménye, sem identitása, sem magyar jövőképe. Nem, nem az a baj, hogy a Szövetség a liberális választókat is képviselni akarja. A probléma az, hogy a párt liberális ideológiától akarja függővé tenni magát, és nem ismeri fel – politikai opportunizmusból -, hogy a mai liberálprogresszív politika és a nemzeti-konzervatív politika egymást kizáró irányok. Legalábbis a magyar közösség sorsát tekintve egyértelműen azok.
A Forró Krisztián vezette Szövetség folytatja a süketelést, és a tétlen kivárást. Abban a hitben ringatja magát, hogy legyőzte a vegyespárti ideológiát, és egyedül maradt a magyar politikai térfélen.
A Szövetség nem legyőzte, megmenteni akarta a vegyespárti ideológiát
Csakhogy ez nem igaz sem technikai, sem politikai értelemben. A vegyespárti ideológiát a Szövetség megmenteni akarta, nem legyőzni – a választóknak, a konzervatív véleményformálóknak és Gyimesi Györgynek sikerült megállítaniuk a magyar érdekérvényesítést módszeresen támadó vegyespárti, progresszív magot.
És az sem igaz, hogy a Szövetség egyedül maradt. Ott van ugyanis Gyimesi György és sokan mások, akiknek elegük van a nemzetpolitikai semmittevésből, ami a Szövetség háza táján a mindennapi munka mércéje lett. Tehát a Szövetség „nem maradt egyedül” a pályán. Sőt, még ez a jelenlegi állapot is csak átmeneti, és hamarosan megjelennek a progresszív-atlantista megosztó elemek és entitások a felvidéki magyar politikában, olyan hátszéllel, amit majd a Globsec, a Napunk (Denník N) és az elnöki palota, valamint a nyugati agytrösztök biztosítanak.
A Szövetség kommunikációja szánalmas, de egyúttal rendkívül arrogáns. Arrogánsan elutasítja a választói akaratot, amely elvárja a párttól a valódi munkát. És a valódi, világos elképzeléseket.
Olvashatóság és a munka hiánya
Márpedig épp az olvashatóság és a munka hiánya volt a Szövetség gyenge pontja, ami miatt nem jutott be a parlamentbe. Mert, bár a liberális sajtó valóban dezinformált és cenzúrázott, de ugyanezt megtették a választások győztesével (Smer) és a jelenlegi legkisebb kormánypárttal (SNS) is – azok mégis sikeresek voltak.
A Szövetség leginkább semmitmondó, üres vállalásai miatt nem jutott be. Forró Krisztián és a párt nevében nyilatkozó politikusok rövidlátó „mi mindenfélék vagyunk, mindenkit képviselünk, gyűjtőpárt, bla, bla” típusú megszólalása a választókat a Smer felé terelték. Mert azokban a témákban, amik foglalkoztatták őket és fontos volt számukra, a Smer olvasható és egyértelmű válaszokat fogalmazott meg.
Szemmel látható, hogy a Szövetségben a mai napig nem értik, mi a gond a munkájukkal. Nézzük meg, mit is állítanak és hol vannak az ellentmondások.
Csapdahelyzet önhibából
A Szövetség nem állt ki konzervatív értékei mellett, liberálisoknak is helyet adó gyűjtőpártként azonosítja magát, amely a liberális választókat is meg akarja szólítani. Ez egy önhibából létrehozott csapdahelyzet, ami a nagy „egység” politikai termékének létrehozásakor jött létre.
A párton belül a progresszív-liberális ideológiai politika megvalósítása a konzervatív célok korlátozását jelenti. Szlovákiában pedig, ahol a liberálprogresszív hátszél (sajtó, agytrösztök, megmondóemberek, elnöki palota) elsöprő túlerőben van, még a kisebbségben lévő liberális elemek is elég magabiztosak ahhoz, hogy ne elégedjenek meg a helyzetükkel. Nekik dominancia kell, máskülönben távozással fenyegetnek (ahogy a Most-Híd progresszív magja is távozott). Vélt dominanciájuk miatt előbb-utóbb vélhetően távozni is fognak, akkor, amikor a Szövetségnek a legtöbb kárt tudják majd okozni (pl. az EP-választások előtt).
De miért probléma a progresszív-liberális ideológia? Azért, mert teljesen ellentétes utat szán a felvidéki magyar közösségnek. Olyan utat, ami felbomlás, önfeladás, felhígulás, elbizonytalanodás és kiszolgáltatottság felé tart.
Módszeres progresszív támadás
A progresszívok atomizált társadalomban gondolkodnak, ahol egyéni identitás, egyéni érdek és egyéni vélemény uralkodik. Olyan szélsőséges mértékben, hogy az ember legalapvetőbb identitását is kétségbe vonják. Ahol az ezerféle véleményből az hozható ki győztesen, ami mögé felsorakozik majd az oligarchák által pénzelt sajtó.
A progresszívok módszeresen támadják az egyházakat, miközben a genderpropagandát életünk mindennapi részévé tennék. Elutasítják a nemzeti identitást, és támadják a család intézményét.
Lényegében leépítenének minden olyan önszervező erőt a társadalomban, amellyel a közösségek politikai erő nélkül is képesek lennének ellenállni az őket fenyegető veszélyeknek. Főleg, ha az a veszély épp egy progresszív kormány irányából fenyeget.
Mit nem akar a progresszív ideológia?
Miért? Mert egy önszervező és ellenállás nélküli társadalommal bármit meg lehet tenni. Ha egy ember azt sem tudja magáról, hogy férfi-e vagy nő, akkor vajon honnan tudná, hogy rossz neki, ha beküldik meghalni az ukrán lövészárkokba (a példa természetesen csak elméleti). Ha egy embernek nincsenek gyermekei, könnyebb elterelni a figyelmét a jövőjét veszélyeztető progresszív döntésekről.
A progresszív ideológia nem akar nemzeti közösséget, mert az önszervező erő. Nem akar magyar és szlovák embereket. „Semmilyeneket” akar, akik úgy, akkor és olyan irányba hajlíthatók, amikor az éppen megfelel céljaiknak. De főleg: nem akar közösen gondolkodó embertömegeket, akik felléphetnek az elefántcsonttornyaikban megbúvó, választók ellen cselekvő liberális politikusok ellen, mint amilyeneket Brüsszelben is látunk.
Nyilvánvaló, hogy ez az irány sem egészben, sem részben nem lehet alternatíva a felvidéki magyar közösségnek.
Ha a Szövetség valóban a felvidéki magyar közösség megmaradását tekinti célnak, akkor nem folytathat liberális-progresszív ideológiai politikát semmilyen szinten. Csak a nemzeti-konzervatív irány jöhet szóba. Miért?
Mert a felvidéki magyar közösség megmaradásához a család intézményének megerősítésére, erős nemzeti tartásra és önazonosságtudatra, erős egyházakra, közösségi gondolkodásra és értékekre van szükség. Ezek nélkül egyszerűen nincs jövője.
És erről a Szövetség lemondott már a választások előtt, és nem is akarja visszaszerezni a választásokat követően sem.
A Szövetség…
- … elutasította a Smert, azt a pártot, amely kiállt Magyarország nemzeti kormánya mellett, és amely a kampány alatt nem támadta „magyar irredentizmussal” és „revízióval” a magyar közösséget Szlovákiában; de nem utasította el a Magyarországot és magyar közösséget módszeresen, alpári módon és durván támadó atlantista-progresszív pártokkal való együttműködést. Ez egyértelmű utalás arra, hogy kiket tart jövőbeli stratégiai partnereinek Szlovákiában.
- … konzervatívnak vallja magát, de egyértelmű jelzéseket küld, hogy szükség esetén tud ő liberális is lenni. Ez pedig figyelmeztető jelzés minden választó számára, aki az EP-választásokon a brüsszeli ámokfutás ellen akar szavazni.
- … családok megerősítéséről papol, de azokkal is hajlandó lett volna koalícióra lépni, akik módszeresen építették volna le a család intézményét.
- … egységről és közösségről beszél, de közben megengedő a szélsőséges individualizmussal és a társadalom atomizálását hirdető progresszív ideológiákkal szemben.
- … csak akkor foglal állást ideológiai és geopolitikai kérdésekben, ha az nem veszélyezteti a liberálisokkal való esetleges együttműködést.
És a legfontosabb: mielőtt bármilyen nemzeti-konzervatív célt megpróbál akárcsak felvetni, előbb kompromisszumra fog törekedni párton belüli progresszívjeivel, akik ezt kihasználva meg is fognak bénítani minden nemzeti-konzervatív vállalást. És a Szövetség majd ezzel a meddő kompromisszummal fog további kompromisszumot kötni a mindenkori szlovák kormánnyal. Ez totális csőd.
Ez azt jelenti, hogy a Szövetség kezd egy ideológiai vegyespárttá alakulni, és ami a választások előtt hozzánemértésből fakadó gyengeségnek tűnt, az most már a párt politikai stratégiai irányává válik. Sokan tapsolnak ennek a végkifejletnek, de azok nem a magyarok barátai.
Komjáthy Lóránt
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
körképen nevető
2023. nov. 12. 14:38Körkép a választások után: Forró felnőlt a feladathoz, folytassa. Körkép mostÉ FORRÓ A PATÁSÖRDÖG MONNYONLE
Király Zsolt
2023. nov. 12. 14:46Ember, képes vagy értelmezni amihez hozzászólsz, vagy csak érdekből nem érted? A baj, a fő probléma, amire második hónapjra rámutatunk, a Szövetség választások óta látható viselkedése, totális passzivitása.
Borbély József
2023. nov. 12. 17:24Ez a ,,körképen nevető,, valamit nagyon nem ért. A kampány során a Körkép volt a Szövetség legnagyobb támasza. Nem a Körkép változott az elmúlt másfél hónapban,hanem a Szövetség választóihoz való viszonya, de nagyon,eléggé szemét módon. Ezt a változást én ,,morál insanity -nek nevezném. Emberileg a viselkedés legalja,főleg az elnök,aki egyértelműen Berényi kesztyűbábja!
Atoszka
2023. nov. 12. 17:54Nagyon szép összefoglalása a lényegnek, gratulálok. Az olyan szerencsétlen provokatőrökkel, mint “Petike” vagy most éppen ez a “körképen nevető” pedig fölösleges foglalkozni… Ők csak a szánalmas küldetésüket teljesítik .
Nemeth Arpad
2023. nov. 12. 20:30Lóránt gratulálok, szuper írás, mint általában. Most még hátra van a nagy tett, a magot elválasztani a pelyvától.
Atoszka
2023. nov. 12. 20:53Elnelézést, de ebben bízunk már egy jó ideje…
Atoszka
2023. nov. 12. 21:22Megboldogult Duray Miklós is hitt ebben még úgy 2008 körül, mikor azt mondta a Híd megalakulásakor, hogy: “elválik a szar a víztől” Hát elvált, de a víz szarszagú maradt… (elnézést).
tib
2023. nov. 13. 19:22igen és sajnos a szar meg az MKP-ban maradt,,
A kommenteket lezártuk.