Nyitókép: Facebook, Forró Krisztián

 

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke ma Robert Fico szlovák kormányfővel fotózkodott. A szlovák miniszterelnök leginkább Orbán Viktornak gyakorolt gesztust ezzel, amivel megágyazott a holnapi Orbán-Fico miniszterelnöki találkozónak: a nemzeti közösségek sorsát szívén viselve elutazása előtt azoknak az egyik legitim politikai képviselőjével találkozott.

 

Ebben a történetben több minden van, ami Forró Krisztiánnak, de a Magyar Szövetségre szavazó magyaroknak is busás tanulópénzt jelentett. Aminek az lett az ára, hogy a Szövetség nem került be a parlamentbe.

 

A kampány ideje alatt Forró Krisztián még a szlovákok és magyarok képviseletét hangoztatva igyekezett a parlamentbe. A választások után vált kapoccsá – és vallott színt, majd egészítette ki a Szövetséget Magyar Szövetségre, amely több magyar érzelmű embernek nyilvánvaló elvárása volt.

 hirdetes_810x300  

 

Forró a kampány alatt nem csak ebben járta az óvatoskodó szerepet. Több ízben kérdezték, kérdeztük tőle, hogy kormányozna-e, együttműködne-e Ficoval, amire egyedüli mantrája egy országos elnökségi párthatározat volt, amely ezt kizárta. A háború és migránskérdés kapcsán ezek a válaszok inkább voltak szűzlányosan óvatosak, mint politikailag megfontoltak – és kínálta fel ezzel a szlovákiai magyar szavazót Fico táborának. Szavaztak is rá szép számmal, 2023-ban már a szlovákiai magyarok mintegy 40 százaléka valamelyik szlovák pártra szavazott. A Fico vezette Smerre is több tízezren adhatták a voksukat.

 

Hiszen, amikor lőnek a szomszédban, a migránsok meg a falvakban, városi parkokban dekkolnak, az emberek biztonságra vágynak, és határozott válaszokra, olvasható politikai irányultságra kíváncsiak. Ficonál ezt megtalálták, Forrónál meg nem.

 

Gyimesi György a kampány ideje alatt külön utat járva és bevállalósabb nézeteket kommunikálva egyértelműbb volt: kinyilvánította, hogy a konzervatív értékrend, a hagyományos családok védelme és a biztonság van annyira fontos, hogy mindenképp tárgyalóasztalhoz ültet minden konzervatív szemléletű pártot, és igen, Ficoval is tárgyalni kell. Valószínűleg érezhette, hogy az elkerülhetetlent hagyta ki a Magyar Szövetség elnöke 4 hónappal ezelőtt, mert a mai fotó alá a következő megjegyzést fűzte: „Ha Forró ezt a fotót 2023.09.29-én készítette volna, és nem arról beszélt volna, hogy a Smerrel nem, akkor ma kormánypárt vagyunk”. Ennyi.

 

Nem egész négy hónap telt el a választások óta, és Forró Krisztián szűzlányokat megszégyenítő „bátorsággal” pózol Robert Ficoval. Hirtelen, immár kész az együttműködésre! A Szövetség korábbi párthatározata ellenére.

 

Talán nem kellett volna annyira finnyásnak lenni, mert a kampányban is csak ugyanerre lett volna szükség. Azzal a különbséggel, hogy egy koalíciós partnerre kénytelenek lettek volna odafigyelni a kormánypártok is. Esetünkben a Szövetségre, tehát arra, hogy mi fontos a magyar közösségnek. Ebben a mosolygós státuszban erről az odafigyelésről szó sincs: az odafigyelés majd holnap, Orbánnál következik.

 

A szlovákiai magyar politikát lehet művelni félszegen, „mindenkinek feleljünk meg” attitűddel, de már megtanulhatták a próbálkozó főhősök, hogy félig terhesnek nem lehet lenni. Utólag magyarázkodni, tanulságot levonni élen járóan tud a szereplőgárda. Utólag lépni is! Előre soha!

 

Mert elsőnek a győztesek lépnek, az elkötelezettek, a magabiztosak. Forró semmit sem vesztett volna, ha a választások előtt meglépi legalább ezt a közös fotót Ficoval. Sőt, még akár nyerhetett is volna, például kevesebb magyar szavazott volna a Smerre. Mint ahogy most sem nyer semmit, hogy a választások után a választások győztesével fotózkodik. Ma már csak Fico nyer ezzel a fényképpel.

 

Forró elkésett vele 4 hónapot, így most 4 évig a parlamenten kívülről szemlélődhet, és ha szólnak neki, majd mosolyoghat. 

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.