A Commandante nélkül – Venezulea Hugó Chávez halála után

2013. március 5-én Venezuela bejelentette Hugó Chávez elnök halálát. Az 58 éves vezető hosszú ideje szenvedett tüdőrákban, többször is próbálták kezelni hazájában és Kubában, kemoterápiák sokaságán esett át.

Legutóbb 2012 decemberében tartózkodott külföldön, s akkor úgy tűnt, sikerült legyőznie a rákot. Chávez állapota azonban az elmúlt hetekben rosszabbodott, többször is halálhírét keltették. Végül Venezuela alelnöke, Nicolas Maduro, egy keddi napon bejelentette, Hugó Chávez meghalt.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Mai cikkünkben nem Hugó Chávez életét mutatjuk be, sokkal inkább azokat a belpolitikai és külpolitikai döntéseit és intézkedéseit, amelyek híressé tették a venezuelai „commandante-t.”  Ezenkívül megpróbáljuk elővetíteni Venezuela sorsát is, bemutatva, milyen kihívások várnak az új vezetésre.

A XXI. századi szocializmus harcosa

Hugo Rafael Chávez Frías 1954-ben született. Már elég fiatalon közéleti tevékenységbe kezdett: tiszttársaival együtt megalapította a Bolivari Forradalmi Mozgalom 200-at. 1992-ben megpróbált puccsal hatalomra jutni, de akciója megbukott. 1998-ban már választást nyert.  Chávez „forradalmi” szociális intézkedéseket léptetett életbe, a gazdaság gondjaiért rendre a régi rezsim „ragadozó oligarcháit”, a „nemzetközi tőke korrupt kiszolgálóit” tette felelőssé.

Chávez egyértelműen szocialista belpolitikát folytatott. Venezueláé a világ hetedik legnagyobb olajkészlete, s Chávez lényegében államosította ezt. A külföldi, leginkább amerikai olajvállalatok kiszorultak az országból. Chávez gazdasági és társadalmi reformjait a kőolajexportból származó bevételekből finanszírozta. Azt még legnagyobb ellenfelei is elismerik, hogy Hugó nagyon sokat tett a szegényekért. 34 különböző, becslések szerint 300 milliárd dollárt felemésztő programokat és felzárkózást elősegítő projekteket szervezett (habár az életszínvonal jelentősen javult, továbbra is óriásiak a különbségek a társadalmi rétegek között). Ennél azonban talán nagyobb sikerként lehet elkönyvelni, hogy csökkentette a nők és az őshonos kisebbség szembeni diszkriminációt.

Ennek a rendszernek azonban voltak árnyoldalai: Venezuelában több emberjogi probléma is akadt. Hivatalos jelentések szerint ugyanis a véleménynyilvánítási, gyülekezési és választói jogokban komoly korlátozások voltak. Az ellenzék a politikai életben gyakorlatilag nem létezett, az értelmiséget alaposan megfigyelték és cenzúrázták, a hadseregnek és a rendőrségnek óriási befolyása volt a politikára.

Szívélyes barátság

Ami igazán híressé tette Hugó Chávez nevét a világban, az Venezuela külpolitikája volt. Chávez a XXI. századi latin-amerikai baloldaliság szimbóluma lett. A baloldali „szentháromság” (Fidel Castro – Kuba; Hugo Chávez – Venezula; Evo Morales – Bolívia) voltak a bolívari forradalom és az amerikaellenesség megtestesítői. Ő volt a találkozók fő szorgalmazója és nagyon aktív térségbeli politikát folytatott: lásd Petrocari olajpiaci közösség és az Amerikai Bolívari Alternatíva (ALBA) szövetség megalapítása.

Az ALBA tagja volt szinte az összes baloldali rendszerű latin-amerikai ország: Kuba, Bolívia, Venezuela, Ecuador, Nicaragua. Chávez olcsón szállította nekik a kőolajat , cserébe (pl.Kuba) orvosi felszerelésekkel, katonai tanácsadókkal látta el Venezuelát.

Hugó Chávez nemcsak emiatt lett közkedvelt Latin-Amerikában. Ahol lehetett, bírálta Washington politikáját, kritikus (és gyakran alpári) megjegyzésekkel illette a nyugati politikusokat, sőt  egyszer még is szólt I. János Károly spanyol királynak is beszólt. Hugó Chávez ugyanis nem elégedett meg a retorikai anti-amerikanizmussal, szinte sportot űzött abból, hogy az Egyesült Államok ellenségeivel és riválisaival sorra vegye fel a kapcsolatokat.

Kadhafi Líbiájától kezdve, Iránon át, egészen Észak-Koreáig bezárólag minden jelentősebb diktatúrában ismert és kedvelt volt Chávez személye. Chávez gyakran látogatta diktátor szövetségeseit, s nemegyszer meghívta őket Venezuelába. Európában Fehéroroszországgal ápolt kiemelkedő kapcsolatokat. Venezuela nagyon sok kőolajat szállított szövetségeseinek, például Nicaraguának és Kubának. Valószínűleg ezen segély nélkül a két ország gazdasága már rég összeomlott volna, s nem egy külpolitikai elemzés figyelmeztet arra, hogy Chávez halála súlyos kihatással lesz ezen országok gazdaságára.

Hugó Chávez legnagyobb külpolitikai sikere az Oroszországgal és Kínával kialakított jó viszony volt.  Már 2001-től intenzíven együttműködtek katonai és haditechnikai kérdésekben, biztonságpolitikai szerződést is kötöttek. Még közös orosz-venezuelai hadgyakorlatra is sor került az Egyesült Államok partjaitól nem messze. 2008-tól nagyon erős együttműködést alakítottak ku az energetika területén is.

A Commandante utolsó útja

2013. március 8-án temették el Hugo Chávezt, s több latin-amerikai országban is gyásznapokat tartottak. Bolívia és Argentína után Chilében is háromnapos gyászt hirdettek. Sebastian Pinera chilei elnök közölte, hogy Hugo Chávez halálával súlyos veszteség érte az egész térséget, mert olyan politikus távozott az élők sorából, aki odaadó híve volt a latin-amerikai régió integrációjának.

A temetésen Aljakszandr Rihoravics Lukasenka – Fehéroroszország diktátora – és Ahmadinezsád – iráni elnök – állt díszőrséget Chávez koporsója mellett. Putyin nem vett részt a temetésen, Szergej Lavrov külügyminisztert és Valentyina Matvijenkot, az orosz felsőház elnökét küldte el  helyett.  A nemzeti lobogóval letakart koporsót Hugo Chávez anyja, a testvérei és a kormány tagjai kísérték. A gyászmenet után a caracasi katonai akadémia dísztermében állították fel a ravatalt, a kormány tagjai vállukon vitték be a koporsót az épületbe.

A temetés után azonnal megindultak a találgatások, hogy Hugo Chávez nélkül folytatódhat-e a „bolívari forradalom.” Nicolas Maduro, Venezuela alelnöke, aki azelőtt autóbuszsofőr volt, lett az ország ideiglenes vezetője. A hatalmon lévő kormánypárt azonban kénytelen volt ellenzéki nyomásra kiírni az elnökválasztást április 14-re.

Ezt követően a Demokratikus Egység Asztala (Mesa de la Unidad Democrática, MUD) nevű ellenzéki tömörülés azonnal bejelentette, hogy Henrique Caprilest javasolja elnökjelöltjének. Ő a tavalyi választásokon 11 %-al maradt alul Chávezzal szemben.  A tömörülésben baloldali, kereszténydemokrata és centrista pártok egyaránt megtalálhatók, hiszen az ellenzéki erők már hosszabb ideje együtt próbálták megtörni Chávezék uralmát.

A kimerült szocializmus

Függetlenül attól ki nyeri a választásokat, Venezuelának komoly kihívásokkal kell szembesülnie az elkövetkező hónapokban, bel- és külpolitikai téren egyaránt.

Külpolitikailag az Egyesül Államokkal való viszony rendezése a legfontosabb. Obama „egy új korszak beköszöntéről” beszélt (nem is gyásztávirat volt, amit Washington  Venezuelának küldött Hugó Chávez halálakor, mert semmiféle részvét nem volt benne.) Nicolas Maduro korántsem változtatott az eddigi Chávez USA-politikáján: azonnal kiutasította az Egyesült Államok két katonai attaséját Caracasból, valamint közvetve Washingtont tette felelősé az elnök haláláért. Az amerikai válasz sem maradt el: hétfőn az Egyesült Államok kiutasított két venezuelai diplomatát.

Ennél azonban sokkal égetőbbek a gazdasági problémák megoldásai, amelyek Chávez élete vége felé egyre súlyosabbak voltak, a venezuelai gazdasági modell ugyanis kifulladóban van. A költségvetési deficit jelenleg a bruttó hazai termék közel 20 százalékát teszi ki, az államadósság  tízszer nagyobb, mint egy évtizede. Az infláció az egekbe szökik,  a valutatartalékok pedig az olajban gazdag országban szűkösek. Ráadásul a feketepiacon négyszer annyi bolivart kell fizetni egy dollárért, mint a hivatalos váltóhelyeken. Emellett mesterségesen alacsonyan tartják a munkanélküliséget, rengeteg álláshelyet teremtve a közszférában. A liszt, a tej, a cukor, de paradox módon néha a benzin is hiánycikk (tavaly decemberben az USA-ból importáltak).

A környezetszennyezés is drasztikus méreteket öltött: az olcsó benzin miatt sok venezuelai igazi olajfaló kocsit vezet, amely jelentősen károsítja a környezetet. A bűnözéssel együtt Caracas, Venezuela fővárosa, az egyik legélhetetlenebb városa lett Latin-Amerikának, mint ahogy a kábítószer egyik fő állomáshelye is.

Hugo Chávez  nemcsak Venezuela, hanem Latin-Amerika történelmében is teljesen új korszakot jelentett. Hatalmas örökséget hagyott maga után, mivel az ország egyike azon kevés, máig működő szocialista típusú államoknak, amelyek valahogy túlélték az új évezred kihívásait.

Kérdés azonban, hogy a nagy Commandante nélkül folytatódhat-e a sajátságos, venezuelai szocialista út, miután az ország lakossága még inkább megérzi a „bolívari forradalom” árnyoldalait is.

Krajčír Lukács

A forrásokat megtalálod: itt, itt és itt

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!