Fegyverszünet Dél-Szudánban: vihar előtti csend?

Még három éves sincs a világ legfiatalabb állama, de már szembesült az első komoly belpolitikai válsággal: egy sikertelen puccs a polgárháború szélére sodorta Dél-Szudánt. Az ENSZ szinte azonnal beavatkozott, de a harcok kitörését nem tudta megakadályozni. A katonai hadműveletek lassan etnikai tisztogatásokba csaptak át. A nehezen kivívott tűzszünet is csak lélegzetvételnyi időhöz juttatta a feleket, az elmúlt napokban ismét fegyveres összecsapások kitöréséről érkezett hír.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

A Körkép elemzésében ezúttal Dél-Szudánba látogat, bemutatva a polgárháborús helyzet hátterét, a jelenlegi harcokat és a fegyveres konfliktus lehetséges következményeit Kelet-Afrikára nézve.

Törékeny egyensúly

2011-ben 3,2 millió dél-szudáni választópolgár (a teljes lakosság kb. 80%-a) döntött arról, hogy kiválnak Szudánból. A függetlenség pártiak elsöprő többséggel győzetek (98 %) a népszavazáson,  s 2011. július 9-én kikiáltották az önálló Dél-Szudánt, az ország fővárosa Juba lett. Első elnöknek a többséget kitevő dinka törzs tagját, Salva Kiir Mayardit, választották. 2011. július 14-én felvételt nyertek az ENSZ-be, július 28-án pedig az Afrikai Unióba. Egy év sem telt el, de már háborúba sodródott északi szomszédjával. Omar Al-Bashir – Észak-Szudán vezetője – folyamatos betört Dél-Szudánba, amit később Kiir megelégelt és ellentámadást indított: elfoglalta a hegligi olajmezőt, amelyet később nemzetközi nyomásra fel kellett adnia. A tárgyalások a mai napig folynak Kartúm és Juba között.

Kiirnek közben egy másik problémával is szembesülnie kellett: Dél-Szudán etnikai megosztottságával, az államot ugyanis 200 különböző törzs lakja. Az várható volt, hogy a hatalmon lévő dinka törzs előbb-utóbb szembe kerül a másik népes csoporttal, a nuerekkel (akik a lakosság 10 százalékát alkotják), azzal viszont senki nem számolt, hogy ilyen nagy méretű és súlyos harcok (már-már népirtás) törnek ki a két törzs között.

   

A polgárháború gyökerei egészen az 1990-es évekig vezethetők vissza, amikor még javában zajlott a dél-szudáni függetlenségi háború. A nuer függetlenségi mozgalom és fegyveres csoport vezetője – Riek Machar –  valamint a dinkák között állandó volt a rivalizálás, ami a tagok között nem egyszer fegyveres összecsapásba torkollott. Végül Dél-Szudán függetlensége érdekében  a két vezető kénytelen volt kiegyezni. A dinkák akkori vezetőjével John Garanggal sikerült megállapodást kötni, melynek értelmében az alelnöki posztot Riek Machar kapja. Végül megkötötték a békeszerződés Észak-Szudánnal, Garang pedig hozzálátott a függetlenségről szóló népszavazás előkészítéséhez.

Utóda, a gerillaharcokban jártas Kiir, először tartotta magát a megállapodáshoz és 2011-ben alelnökévé nevezte ki Machart. A két törzs között viszont minden kommunikáció és egyeztetés megszakadt. A dél-szudáni kormány megbénult, a helyzet odáig fajult, hogy 2013 júliusában Kiir menesztette az egész kormányt. Alkotmányellenesen új kormányzókat nevezett ki, 11 politikust letartóztattak puccskísérlet vádjával, Machar pedig megszökött. Az elnök saját milíciája, a Kiir Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) több városban is átvette az ellenőrzést.

A sikertelen puccs és ami utána következik

Az alelnök hívei és a nuer törzs ebbe természetesen aligha törődött bele. 2013. december 17-én puccsot hajtottak végre Jubbában. Csakhogy az államcsíny megbukott, a fővárosi harcokban legalább négy-ötszázan meghaltak. Kiir továbbra is a helyén maradt, s egész Dél-Szudánban megindult a bosszú és a lázadók elleni hadjárat, amely etnikai konfliktusba csapott át. A puccsisták elfoglalták Bor és a kőolajban gazdag Bantiu városát, a kormány szükségállapotot hirdetett ki az országban. A kormányerők január 1-je óta ostromolják a két várost. Hírek érkeztek az etnikai tisztogatásokról: a lázadók dinkákat gyilkoltak meg a fővárosban, az  SPLA pedig nuereket az általa elfoglalt településeken.

Az ENSZ szokatlanul gyorsan reagált. Már a sikertelen puccsot követő napokban megérkezett a békefenntartó misszió (UNMISS) megerősítésére szánt 5500 kéksisakos. A Biztonsági Tanács úgy határozott, hogy sürgősen 12 500 katonára és 1323 rendőrre emelik a békefenntartók létszámát. Maj megkezdődött a külföldi állampolgárok kimenekítése az országból, 220 EU állampolgárt – holland, olasz, német, francia – hagyta el Dél-Szudánt. Az Egyesült Államok két katonai repülőgépét is támadás ért: a személyzet három tagja megsebesült, és legalább az egyik gép súlyosan megrongálódott. Nagy meglepetés volt Japán szerepe is: a második világháború után most először küldött fegyvereket és lőszert egy másik országba, mégpedig az ENSZ dél-koreai békefenntartóinak.

Az országban azóta valóságos humanitárius katasztrófa bontakozott ki. Az ENSZ becslése szerint eddig négyszázezren kényszerültek elmenekülni otthonukból. A segélyelosztó szervezeteket és a táborokat felkészületlenül érte a menekülők hada. Nagy a zsúfoltság, pl. Juba egyik táborában tizenkétezren élnek, s kevés az élelmiszer. Mivel nincs tiszta víz és csatornázás, ezért az ENSZ kolerajárványtól tart, ami akár meg is tizedelheti a táborban élőket. 2013 utolsó napjaiban tárgyalóasztalhoz ültek a felek,  de előrelépés nem történt. Etiópia nyomására végül január 23-án a dél-szudáni kormány és a volt alelnök Riek Machar  fegyverszünetet kötött. Ezt azonban az SPLA és a Fehér Hadsereg egyes csoportjai nem tartották be és még mindig fegyveres harcokat vívnak egymással.

Regionális kihatások

A kőolaj-kitermelés a határ menti és a lázadók által elfoglalt területeken máris akadozni kezdett. A napi mennyiség 45 ezer hordóval csökkent, az ország napi termelése már „csak” 200 000 hordó. Ha tovább csökken a szénhidrogénexport, az óriási katasztrófával járhat Jubára nézve: az afrikai ország bevételeinek 80%-a ebből származik. A Föld legfiatalabb országában már így is hatalmas a szegénység, a csecsemők 35%-a alultáplált, a gyerekek több mint kétharmada nem jár iskolába és sokáig csak a fővárosban volt aszfaltozott út (amit csak 2006-ban fejezték be). Valószínűleg a kínai beruházások fogják a leginkább megszenvedni a fegyveres válságot, mivel 2012-ben kb. 8 milliárd dollárt fektettek be a dél-szudáni energiaszektorba.

A környező kelet-afrikai országok leginkább a fegyveres konfliktus regionális következményei miatt aggódnak. Észak-Szudánnak és Al-Bashirnak koránt sincs jó viszonya déli szomszédjával, de számára nem lényegtelen a dél-szudáni  kőolajtermelés leállása: északon találhatóak a feldolgozó üzemek, s Kartúm a dél-szudáni energiahordozó tranzitdíjából söpör be komoly összegeket. Al-Bashirnak, bár megvannak a belpolitikai problémái, kihasználva a Juba meggyengülését, újra háború robbanthat ki a szénhidrogénekért.

Uganda azonnal beavatkozott az eseményekbe és jelentős számú katonai segítséget küldött a kormányerőknek és Kiirnek. Nemcsak saját állampolgáraikat mentették ki: ugandai katonák aktívan részt vettek a harcokban, például Bor ostrománál. Kenya szintén aggódva tekint szomszédjára, a folyamatosan onnan érkező miatt. Kenyában már így is 500 000 menekült él, ennél több vészesen megterhelné az államot. Ezenfelül  kb. 30 000 kenyai állampolgár tartózkodik Dél-Szudánban.

Kiir elnök számára nagyon komoly próbatétel a dél-szudáni válság és polgárháborús helyzet. A regionális hatások szétszakíthatják az országot, mivel egy esetleges polgárháború esetén a többi törzs sem maradna tétlen. December elején az elnök még nagy bizalommal jelentette ki a világnak: a Föld legfiatalabb országa végre biztonságos és alig várja a külföldi befektetőket. Csakhogy a harcok elhúzódásával  a puccs előtt prognosztizált 43 százalékos dél-szudáni gazdasági növekedés csupán egy be nem teljesült álom maradhat.

Krajčír Lukács

 Forrásokat megtalálod: itt, itt és itt

Kire adod voksodat a március 15-i köztársaságielnök-választáson? Szavazz jobb oldalt.

Előzmények:

1. Háborúból forradalomba – Szudán a válságok útvesztőiben

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!