Elkezdődött. A rendszerváltás óta legnagyobb és Európa stabilitását leginkább fenyegető katonai akció van kialakulóban a szomszédban, Ukrajnában. Hetek óta érezhető a tavaszias levegőben, hogy a természet ébredésének frissességébe némi puskapor keveredett.

Kezdetben érdeklődéssel és kíváncsisággal tekintgettünk kelet felé, és elismerően konstatáltuk a forradalmi hangulatot Kijev utcáin. Bátor ifjak ki mertek állni igazukért, s szembeszálltak a zsarnoki elnyomással szemben, hogy véget vessenek végtelen kiszipolyozásuknak. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk ilyenek láttán egyfajta romantikus-nosztalgiázós hangulatba kerülni, hiszen a szabadság kivívásáért már mi magunk is nem egyszer fogtunk fegyvert. Március 15-e közeledtével pedig az érzés csak növekedik bennünk. Le kell azonban szögezni, hogy koránt sem élünk itthon olyan időket, hogy erre bármilyen okunk is legyen.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

A nemzetközi helyzet viszont egyre fokozódik

Keletebbre a dicső eszméknek, büszke vágyaknak és a romantikus ’marseillesezéseknek’ ismét vérontás lett az ára. A káosz elszabadult, és a hatalmi szálak egyre nehezebben követhetőek. Moszkva felől egyre komorabb felhők gyülekeznek Kijev fölött. Hiába próbálják már konszolidálni a helyzetet, ahogy az megannyiszor lezajlott már standard forgatókönyvekben, ezúttal is az elszabadult forradalom elkezdte felfalni önmagát.

005_hej_rakoczi_clip_image002
Munkács

Alig telt el némi idő az ideiglenes megoldás óta, s tekintélyt parancsolóan az orosz tankok máris Krímben masíroznak. Ennek következtében természetesen az ukrán mozgósítás is kezdetét vette, hivatalos postát kaptak a tartalékosok is, ami azt jelenti, hogy happy endet már hiába várunk. A párának hitt rózsaszín forradalmi gőz ismét gáz volt és elbódítva mérgezett meg elmét, szívet, józan észt. A háború gyermeke pedig hosszú álmából felébredve neszelte meg a vér szagát. Étvágyát sajnos ismét olyan életekkel csillapíthatja, akikkel a legkevésbé kellene, a semmiről sem tehető civil lakossággal.

Magyar sorsközösségünkre is egyre gondterhesebb napok várhatnak. A háború nem ismer kegyelmet, s érinti a Kárpátalján élő százötvenezer testvérünket is. A tartalékosok meghívójának postázásakor velük egyszerre dobbant meg a mi szívünk is. Ahogy már oly sokszor és feleslegesen, megint magyar vér folyhat egy olyan harcban, amihez semmi közünk, egy olyan földön, ahol idegenek vagyunk, s a legszomorúbb pedig, hogy ismét egy olyan országért, akiknek tulajdonképpen nem is kellünk.

 hirdetes_810x300  
karp1(1)
Magyarok Kárpátalján

Csehszlovákia és Jugoszlávia szétesése után ismét egy mesterségesen összetákolt műállam végnapjait következhetnek. Koszovó függetlenedése és a bosnyák zavargások pedig arra engednek következtetni, hogy a „puskaporos hordóban” sem hunyt ki még a parázs. Mindez ismét csak a 20. századi egyoldalú, nagyhatalmi döntések életképtelenségét igazolja, és a néhány éves nyugalom után újfent mozgásba lendítheti a sokat megélt kontinenst. Az efféle kelletlen játszogatás mindazonáltal nagyon könnyen orosz ruletté válhat.

Ennek kapcsán pedig egyre több helyütt üti fel fejét, Kárpátalja esetleges revíziójának gondolata is, ami ismét derűs, ismét romantikusan bárgyú ideákat szülhet számunkra, de ismét csak hihetetlen sok veszélyességi kockázattal is járhat, amire a megtépázott kárpátaljai magyarságnak most a legkevesebb szüksége van. Mert bármennyire is szeretjük Jókai ábrándjaival kalandozni a képzelet világát, most az a legfontosabb, hogy a realitások talaján maradva továbbra is megőrizzük hidegvérünket, és különösképpen imádkozzunk Isten békéjéért.

Kérjük őt, gondviselésével óvja meg a jóakaratú embereket, s ne hagyja magára a kárpátaljai magyarokat sem!

Csonka Ákos

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Ajánlott írások:

Halál egyenes adásban – a terror képei Kijevből

Még egy narancsos Ukrajna?

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!