A legelfogultabb szlovákiai magyar lista

Visszatekintés – 2015 legolvasottabb publicisztikáiból, interjúiból, riportjaiból válogatunk.

Múlt héten jelent meg a Családi Könyvklub gondozásában A 100 leggazdagabb magyar A 100 legsikeresebb szlovákiai magyar című kiadvány. Az ötlet megsüvegelendő, és a százas névgyűjteményben nagyon sok értékes, példaképként állítható ember kapott helyet. A koppintott borító viszont már eleve rossz érzéssel töltheti el azt, aki kezébe veszi, és végiglapozva is jónéhány visszásságot találtunk.

Az ötlet tehát kiváló, a felvidéki magyar közösségnek égető szüksége van kézzelfogható példaképekre, akik utat mutatnak erkölcsi és gyakorlati téren egyaránt. Belőlük meríthetnénk biztatást, hogy magyarnak lenni Felvidéken, Szlovákiában nem valami reménytelen állapot, amiből menekülni kell, vagy mielőbb beolvadni a szlovákok közé, hanem kezelhető helyzet, amelynek akár a hátrányait is előnnyé lehet kovácsolni. Ehhez az útmutatáshoz viszont egy valóban hiteles névsor kell.

   

Győry Attila főszerkesztő az előszóban is úgy nyilatkozik, hogy többekkel is átnézette a saját maga által összeállított listát, de az ő véleményük szinte teljesen megegyezett.

Nem várható el persze, hogy valami népakarat által felkent szakmai stáb állítsa össze, így némi elfogultság elkerülhetetlen, ám ha a szerkesztő sem a névsor összeállításában, sem (vélhetően) a névsort véleményezők kiválasztásában nem törekszik a több nézőpontra, abból származhatnak az olyan végletesen egyoldalúan elfogult művek, mint A 100 legsikeresebb szlovákiai magyar.

Ez még akkor is így van, ha a hiányzókat borítékolhatóan felsoroló kritikákat előre megpróbálta lejegelni azzal, hogy „többen, formai és helyszűke miatt kimaradtak”.

Minden listáról kimaradnak valakik

A természettudományok emberei körül lehet a legkevesebb vita, hiszen itt világos eredményeket lehet számba venni. Az ő felsorolásuk a kiadvány legnagyobb értéke, hiszen valószínűleg sokakat tölt el kellemes meglepetéssel, mennyi komoly felvidéki magyar tudós dolgozik, és ér el kimagasló eredményeket, a nyilvánosság figyelmétől távol.

Ugyancsak könnyen mérhető a sportolók sikeressége, ám itt már komoly nevek hiányoznak. A füzet mintha a (cseh)szlovák színekben sikeres sportolókat részesítené előnyben azokhoz képest, akik magyar színekben értek el óriási sikereket.

Nincsenek itt sikeres kézilabdázóink, a világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres Bajnokok Ligája- és kétszeres KEK-győztes, komáromi Kovacsicz Mónika és a junior Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres KEK-győztes, naszvadi Zácsik Szandra. Fura, hogy a főszerkesztő a nők kis arányán „kesereg” az előszóban, miközben az előbbieken kívül kimaradt a már nemzetközi szinten is keresett színésznő, Kerekes Vica, valamint két ugyancsak elismert kolléganője, Gubík Ági és Rák Viki is.

A kiadványban szereplő pályatársaik felsorolt sikereiből kiindulva, mind a nevezett kézilabdázónők, mind a színésznők simán befértek volna. Ugyancsak nem találkozunk a kiemelkedő gömöri néprajzkutató B. Kovács István vagy az utóbbi néhány évben messze legolvasottabb, Magyarországon is keresett fiatal felvidéki író és rendezvényszervező, Bíró Szabolcs nevével.

Politikusok kizárva, de az egyik holdudvar bejöhet

Ők pedig még csak a figyelmetlenségből vagy tájékozatlanságból kifelejtett sikeres felvidéki magyarok. Még feltűnőbb a szerepeltetett emberek elég egyoldalú világnézeti és politikai elhelyezkedése. A Fórum Intézet körül csoportosuló liberális értelmiségből többen is jelen vannak a 100 legsikeresebb szlovákiai magyar között (Tóth Károly, Petőcz Kálmán, Simon Attila), akárcsak a történész Szarka László, ám az MTA doktori címét viselő történész, a konzervatív nézeteiről ismert Popély Gyula valamiért nem fért be.

A kiadvány bemutatóján elhangzott, hogy nem szerepel benne politikus, ami nem könnyű vállalás, de egyúttal csúsztatás is, mivel a Most-Híd szellemi és gazdasági holdudvara nyomasztó mértékben uralja a listát. Ambrovics Ferenc, Barak László, Bindics Zsolt, Hégli Dusan, Hunčík Péter, Jarábik Gabriella, Németh Ilona, Ravasz Marián és az egységes magyar párt szétszakadásában kulcsszerepet játszó Szigeti László, valamint a szintén a párthoz kötődő Új Szó-Vasárnap lapcsoporttól Slezák Edit és Vrabec Mária természetesen bárminemű politikai utalás nélkül, kizárólag szakmai méltatással került be a százba.

Az eredményeiket nem is vitatja el senki, ugyanakkor az MKP-hoz köthető személyek közül egyedül Pogány Erzsébet tudta beverekedni magát a kiválasztottak közé, ami valószínűsíti, hogy bárminemű szakmai indoklástól függetlenül, politikai-világnézeti alapon állt össze a lista jelentős része.

Sikerlista azonos világnézetűeknek

Így már érthetőbb a siker meghatározása körüli maszatolás is az előszóban. Mindeközben hiányzik Bárdos Gyula, Szlovákia történetének első magyar köztársaságielnök-jelöltje és a Csemadok országos elnöke, a Csemadokot korábban hosszú időn át irányító Hrubík Béla, a környezettudósként jegyzett Miklós László, vagy Duray Miklós, aki geológusi munkássága mellett főként a kommunizmus ellen és a (cseh)szlovákiai magyar iskolák megvédéséért vívott közéleti küzdelemben szerzett nemzetközi hírnevet. A sikeres énekesi-színészi karriert befutó, közismerten konzervatív értékrendű Vadkerti Imrét szintén „lefelejtették” a listáról.

Győry Attila főszerkesztő azt mondta a bemutatón: „Felsoroltam az összes minőségi személyt, akit csak bírtam. Kiderült nagy meglepetésemre, hogy az értékrendünk csaknem azonos.” Talán érdemes lenne a saját értékrendjén kívül is körülnéznie a sikert keresve annak, aki ilyen népművelő kiadványra vállalkozik, mert ez így olyan hatást kelt, mintha azért gyűjtött volna össze elismerésre méltó szlovákiai magyarokat, hogy a saját világnézeti társait és barátait rátehesse egy sikerlistára.

Ezt nem tilos, sőt még pénzért árulni is lehet, viszont nem valami elegáns azt sugallni róla, hogy itt egy sokak véleménye által kikristályosodott, társadalmi konszenzussal szentesített névsorról van szó.

Magyar vagy nem magyar?

A tendenciózus ferdítés azonban nem merül ki ennyiben. A kiadvány több ízben a címében szereplő „magyar” meghatározásnak sem tud maradéktalanul megfelelni. A Robert Ficot az elnökválasztási kampányában serényen támogató Klein Ottokárt a Smer támogatásával választották érsekújvári polgármesterré. Dusík Gábor hiába volt az első szlovákiai magyar kislemezt megjelentető Gravis tagja és dalszerzője, ha már jó ideje szlovák dalokat és musicaleket ír, ezáltal semmit sem hozzátéve a magyar kultúrához. Kerekes Péter filmrendező szlovák filmeket készít – ő sem a magyar kultúrát gazdagítja.

A szintén szlovák filmeket rendező Prikler Mátyás ráadásul egy dokumentumfilmben igencsak lekezelően szólt a magyar identitásról. Tóbiás Szidi szlovák színházban és filmekben játszik, és cseh nyelvű sanzonalbumokat ad ki, tehát népszerűsége ellenére sem vesz részt a magyar kultúra alkotásában. Ezzel persze nem követnek el bűnt, de emiatt nem is magyar példaképek. Az is megérne egy misét, hogy a bemutatott, sikeres szlovákiai magyar vállalkozók közül hányan figyelnek oda következetesen a kétnyelvűségre a termékeiken, amelyek magyar emberek asztalára is odakerülnek.

A szokásosnál több helyesírási hibánál is bosszantóbb, hogy a komáromi kajakosok fényképét összekeverték egymással, és láthatóan hadilábon áll a füzet a település- és intézménynevek pontos leírásával is. A településneveket magyarul használja, kivéve, amelyeket nem tudták magyarul (Partizánske, Bánovce), és nem is néztek utána. Pedig az erős Fórum intézetes jelenlét segítségével igazán nem lett volna gond kinyomozni Simony és Bán nevét.

Így viszont igencsak felületességet tükröz ez a profizmusról szóló szöveg, amelynek a borítója és tipográfiája ráadásul kísértetiesen emlékeztet A 100 leggazdagabb magyar című kiadványra.

Megelégszünk a részmegoldásokkal, vagy igazi példaképeket akarunk?

A kiadvány ötlete tehát dicséretes, a nagy többség megérdemelten van benne, viszont túl sokan hiányoznak, és a megvalósításon nem érződik a koncepció. Illetve ami érződik rajta – az ideológiai elfogultság –, annak semmi köze a kimondott célhoz. Kérdés, hogy mit akar egy ilyen füzet bizonyítani.

Valódi sikertörténetekkel akarja biztatni a felvidéki magyarokat, vagy megelégszik azzal, hogy összemos dolgokat, zavart kelt a fejekben, és többnek láttatja magát, mint ami? Az a példakép, aki az összmagyar tudást és kultúrát gyarapítva érvényesül, vagy az, aki a magyar közegtől eltávolodva, más nép kultúráját gazdagítva ér el sikert?

Igen, kellenek példaképek, de ha ennyire következetlenül és felületesen merítünk a saját közösségünk értékeiből, és önmagunkhoz sem vagyunk őszinték, az a saját igénytelenségünket bizonyítja. Ez A 100 legsikeresebb felvidéki magyar  című magazin fő tanulsága, és egyúttal jó motiváció lehet egy olyan kiadvány létrehozására, amely nemcsak a címlapján hivatkozik a hitelességre, hanem a tartalmában és kivitelezésében is ragaszkodik hozzá.

Vésey Kovács László

FRISSÍTÉS!!!

Nem csak a komáromi kajakosok nem elég ismertek a szerkesztők előtt. A kiadványban legelsőként megjelenő Ágh Lívia operaénekes mellett sem az ő arcképe szerepel, hanem Czellárik Mária belgyógyászé.

Köszönjük az észrevételt marcipán nevű kedves olvasónknak!

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!