Gyakran hallhatjuk, hogy korábbi, hagyományos étkezési szokásaink károsak, azoknak hátat kell fordítanunk. Valóban ilyen egyszerű lenne a képlet? Régi szakácskönyveink nem ezt mutatják: a különféle italoknál például egészen meglepő receptekre bukkanhatunk, melyek egyszerre számítanak ínyencségnek és gyógyszernek.
Ha nyár, akkor limonádé, ha tél, akkor forró csoki. Gondoltuk volna, hogy utóbbi egy 18. századi orvosi könyvben is feltűnt csodaszerként? Hát azt, hogy a napjainkban egyre felkapottabb zabtej már egy régi kassai szakácskönyv lapjain is szerepelt, méghozzá úgy, hogy az unalmas alapízt érdekes fűszerekkel feledtették? És még a gyomorbaj megszüntetésére is volt pár kíméletes praktikája a régieknek…
Gyógycsoki
A 18. században élt orvos, K. Mátyus István egy igencsak jól hangzó gyógymódot javasol vele: „ha ebéd után iszod és egy pohár jó borral lenyomtatod, gyenge hideg gyomrodat minden patikai orvosságoknál jobban erősíti.”
Sőt, mint írja, „efelett mindenek ítélete szerint igen bőven táplál, meleg, de jóféle vékony vért csinál, az ortzát pirosítja, a Venus tüzét gerjeszti, a lélekzelést könnyebbíti, az agyvelőt erősíti, a spiritusokat az inakban szaporítja, a vért felindítja, mellyel a havi vérfolyást segélli és az asszonyi méhnek sok nyavallyáit megorvosolja. Ha fűszerszámok nélkül készítik és téjjel főzik, a száraz betegségben lévőknek, az elerőtlenedett öregeknek, szoptatós dajkáknak, tsetstől elválasztott és enni nem akaró gyermekeknek igen hasznos.”
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy mindez a jó minőségű, magas kakaótartalmú csokoládéból készült italra vonatkozik.
Ha beszereztük, akkor otthon is könnyen készíthetünk belőle gyógyitalt, például az 1896-ban megjelent Képes budapesti szakácskönyv receptje nyomán:
„Egy liter tejet forraljunk fel. Tegyünk bele hat kanál czukorport és három tábla reszelt csokoládét. Ha mindez jól felfő, habarjunk közé négy tojás sárgáját, kevés ideig sodrófával folytonosan kavarva főzzük, aztán öntsük ki azon forrón csészékbe. Uzsonnára adjuk fel finom sárga kalácsot téve mellé. A tojássárgája helyett lehet egy kanálnyi finom tejbe áztatott keményítőt is főzni a csokoládéba, sodrófával fel kell habozni míg egészen sűrű lesz.”
Frissítő zabital
1830-ban Kassán jelent meg a Nemzeti szakácskönyv. Ebben találtam azt a nem túl vonzó nevű receptet (frissítő savanyú zabital), mely a legnagyobb meglepetés volt számomra. Mivel sokan egészségügyi okokból, illetve azért, mert vegetáriánusok, nem isznak tehéntejet, manapság egyre több helyen találkozhatunk olyan, korábban ismeretlen itallal, mint a szójatej, a rizstej, a zabtej vagy a mandulatej. Természetesen az érdeklődés növekedésével együtt az egyes termékek is alakulni kezdtek, mostanra már különféle ízesítésben kaphatók ezek, mert, akármilyen egészségesek is, azért jól jön egy kis csavar… Nos, a régiek ezt már mind tudták.
A betegségek idejére szóló receptek között már ebben a 19. századi is ott van a zabtej, ami tényleg egészséges: a zab bővelkedik vasban, kalciumban, magnéziumban, könnyen emészthető növényi aminosavakban és rostokban, táplálja az idegrendszert, gyulladásgátló és segíti az emésztést. Itt még fahéjat (gyomor és szíverősítő) és szederszörpöt (az erdei szeder antibakteriális, ajánlott pl. gyomorrontás esetén) is tettek:
„Főzz meg négy lat (7 dkg) kitisztított zabot egy itze (8,5 dl) vízben fél óráig, szűrd által egy szitán, és adj hozzá két lat citromlevet, cukorral főzött szedernedvet, és fahéjvizet – vagy adj a közönséges zabitalhoz Réniusi bort és két lat violanedvet.”
Gyógyszer szilvából – de nem pálinka
A prágai Magyar Hírlap mellékleteként megjelenő háztartási lap, a Nagyasszony számtalan cikket szentelt az egészséges életmódnak (még az akkor világszenzációnak számító, napjainkban ismét terjedő nyerskosztnak is), 1937-es receptgyűjteményükben például ezt a könnyen elkészíthető, finom italt ajánlották:
„Fél kiló szilvát (lehet szárított is) tisztára megmosva, bő vízben sokáig főzzük, majd lecsurgatjuk. Egy evőkanál zablisztet, két kanál cukorral és vízzel simára keverünk, a szilvaléhez adjuk, és egyszer felforraljuk. Ezen italt melegen kell inni, s a betegek rendesen szeretik, mert jóízű, könnyen emészthető és enyhe hashajtó.„
Tej mandulából
A 16-17. századi szakácskönyveinkben gyakran olvashatunk egy nagyon izgalmas csodaszerről, a mandulatejtől. A mandula fontos energiaforrás, rostokban, vitaminokban, nyomelemekben (E-vitamin, B6, magnézium, mangán, cink, vas, kalcium szelénium) gazdag, és az ezek felszívódását segítő folsav is van benne. Az erdélyi fejedelmi udvar szakácskönyve, a 16. században készült Szakács Tudomány elsősorban gyomorpanaszokra ajánlotta.
„Tedd hé vízben s megámozván, azután tedd hideg kút vízben, hadd álljon abban egy kevéssé, szépen megmosván, törd meg kőből való mozsárban fa mozsártörővel, igen szép aprón. Némely helyen vagyon afféle törő kő, kiben az mondolát törik, ha szerit teheted, jó, ha pedig nem, úgy élj vele, az mint jobb, csakhogy vasas törővel ne törjed, mert az mondola megkeseredik attól, s megfeketül. Az töréskor megöntözd gyakorta rózsa vagy egyéb vízzel, az mellyel ki akarod facsarni, avagy nyomni az mondolát, hogy olajos ne legyen, mert ha igen nedves az mondola, nem törhetni jól meg apróra.”
Ami az arányokat illeti, 20 dkg mandulát 1 liter vízben kell áztatni legalább nyolc órán át – ha este csináljuk, reggelre kész is van -, majd az áttört mandulát nagyjából fél liter vízzel engedjük fel a végén. A recept rózsavizet írt, de sima víz is jó. Ha izgalmasabbá tennénk, érdemes ötletet meríteni a Nemzeti szakácskönyvből: facsarhatunk bele narancslevet.
Bogos Zsuzsanna
régi receptek nyomában blogon, facebookon és a Körképen
(nyitókép: fortepan)
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
