MKP kongresszus után



Az MKP szombati rendkívüli kongresszusának eredménye ismert. Megválasztották az új elnökséget, a párt új elnökével együtt, akit magam is támogattam. Az eredményekhez tartozik az is, hogy személy szerint háromszoros vereséget szenvedtem.

Elképzelésem a megújulást illetően a jelenlévő küldöttek többségénél nem kapott kellő bizalmat. Javaslatként nem ment át a 40:60 százalékos arány az új arcok javára, melynek lényege az volt, hogy az új Országos Elnökség tagjait legalább 60 százalékban olyan személyek alkossák, akik  az elmúlt két párt-választási ciklus alatt, azaz 2003 - 2010 között nem voltak tagjai az MKP Országos Elnökségének. Ugyanúgy szakmai  és regionális vonalon is más-más lett a befutó.

Mérlegelve a történteket, nem maradhat más hátra számomra, mint  levonni az ilyenkor szükséges személyi következtetéseket. Ahogy párttársaim többségének már jeleztem, a hét folyamán lemondok minden MKP-ban betöltött tisztségemről, megmaradva egyszerű, sima párttagnak.

A szombati, Dunaszerdahelyen készült utolsó funkcionáriusi fényképpel kívánok sok sikert, erőt és kitartást az új vezetésnek  az elkövetkező, kihívásokkal teli politikai  időszakban.

Király Zsolt, alias nyomkereső, az MKP leköszönő pozsonyi járási elnöke,  kerületi alelnöke, Országos Tanácsának és Elnökök Tanácsának a tagja.

írta: párkányi / 2010.07.13. - 15:50

Miután megvan a nyom, köszönjük! Remélem az önjelöltek ideje végleg lejárt! Mi, itt Párkányban erröl tudnánk regélni… akár 2007-töl visszamenöleg is… :-)
Itt is volt, hogy valaki nem kapta meg az óhajtott játékszerét, aztán rögtön le- és kilépett… Valahogy csak megleszünk, egészségesen, az érdekférgese nélkül…
Köszi az eddigi “4,33-as munkát”.

írta: dr.bubo / 2010.07.13. - 16:21

nahat zsolti kihagytak mindenbol….csak nem sertodtel meg???ejnye, bejnye nem jo segget nyaltal:-) de a foto olyan Brano Zahradnikos neki is ilyen jovobe nezo politikus plakatjai voltak es o IS eltunt a politika szinpadarol de o a partbol is kilepett, peldat vehetnel rola:-))
mint megelhetesi politikusra nehez idok varnak rad…

írta: thomas / 2010.07.13. - 17:05

ahogy a stilus mutatja, az eddig Mk neven kommentelo ujabb nevekre valthatott…

írta: dr.bubo / 2010.07.13. - 17:14

sot voltam mar mas neven is okostomi…a lenyegen nem valtoztat zsoltika elqrta es kiqrtak.

írta: seboka / 2010.07.14. - 00:45

@thomas: meg szerencse, hogy a stilus is minositi az embert. szemelyeskedes a sorok kozott olvasoknal ugysem szerez pontokat (akar megegyezik, akar kulonbozik a velemenyuk a post irojaval/tol), akinek meg ez a meno azok kedveert nicket sem kene valtani.

írta: Krisztián / 2010.07.14. - 09:31

Zsolti, nem duzzogni kell es lemondani, hiszen azokba a poziciokba is emberek valasztottak, akik valoszinuleg biztak benned. ha nem kerik a lemondasodat, minek a szindarab? az onreklamozas helyett inkabb el kellene vegre kezdeni dolgozni, a KOZERT
@dr.bubo: igazan tehetnel szalvetat a szad ele. vannak jo gondolataid, de ezzel az alpari stilussal szerintem kevesen vesznek komolyan… persze, a Te dolgod…

írta: Xx / 2010.07.14. - 20:15

Szerintem sem kellett volna lemondani, csak kemenyebben dolgozni, vitorlat valtoztatni. Ugyis az ido mondja meg, jo dontes volt-e epp azokat a “fiatalokat” valasztani.

írta: szavazó / 2010.07.15. - 07:11

Nah, ezért nem fogok az MKP-ra szavazni. Lehet itt okoskodni nyugodtan. Az MKP egy nagy rakás tehénszar és ennyi, nem érdekel semmiféle duma, már 20 éve épp elég üres dumát hallottam a sok volt komcsitól és sógor komától, hááányingerem van az egész párttól, nyugodtan le lehet érte engem hülyézni meg lehet játszani a nagy magyart, remélem legközelebb még ennyi szavazatot sem kap majd a sok okostojás, pont ezt érdemlik. Uff!

írta: Krisztián / 2010.07.15. - 14:18

az ertekes hozzaszolas nem azt mondja, hogy ez vagy az sz@r, hanem, hogy hogyan/mitol lehetne jobb… ez visz elore…

írta: omega / 2010.07.15. - 15:01

Kedves Nyomkereső,

én sem értek egyet a döntéseddel,nem feladni kell hanem menni tovább főleg akkor ha felcsillanni látszik a reménye annak,hogy az MKP a tisztulás utjára lépett.Ez egy folyamat és időt igényel.
Nem azokkal kel foglalkozni akik a szájukat tátják mint ez a madár
NE ADD FEL

írta: gyurmap / 2010.07.15. - 16:29

tisztelt Mindenki,

Senki felett palcat nem celom torni, ambar en ugy gondolom, hogy engedtessek meg Kiraly Zsoltnak, hogy lemondjon minden tisztsegerol, ha ugy latja jonak. Szembemennek azokkal, akik azt mondjak, hogy az ot megvalasztoknak csalodast okozott…..stb stb. Attol mert megvalasztottatok egy kepviselot, meg nem valik a rabszolgatokka. Tulajdonkeppen minden egyeb dontesben (maganeletet kiveve) feleloseggel tartozik a kepviselo a valasztoknak. De!!! nem varhatjuk el, hogy akarata ellenere kepviseljen embereket. Megegyszer hangsulyozom, engedtessek mar meg a lemondas.

Kulonben is, fikazni konnyu, az se jo, ha ott marad es neadjisten nem azt csinalja amit az okosemberek akarnak, meg az sem jo, ha lemond.
Mondom ezt ugy, hogy sajnos nem ismerem Kiraly Zsoltot, sem nem vagyok politikus, megcsak nagyon kepben sem vagyok a politikaval. De egy ilyen kivulallonak az a velemenye, hogy sirni mindenki tud…
Szep napot mindenkinek.

írta: Car Insurances / 2010.07.16. - 16:41

Senki felett palcat nem celom torni, ambar en ugy gondolom, hogy engedtessek meg Kiraly Zsoltnak, hogy lemondjon minden tisztsegerol, ha ugy latja jonak. Szembemennek azokkal, akik azt mondjak, hogy az ot megvalasztoknak csalodast okozott…..stb stb. Attol mert megvalasztottatok egy kepviselot, meg nem valik a rabszolgatokka. Tulajdonkeppen minden egyeb dontesben (maganeletet kiveve) feleloseggel tartozik a kepviselo a valasztoknak. De!!! nem varhatjuk el, hogy akarata ellenere kepviseljen embereket. Megegyszer hangsulyozom, engedtessek mar meg a lemondas.
 +1