Véget értek a 2013-as megyei választások, melyek sok tanulsággal szolgáltak. Ezeket szedtük egy csokorba, gyorselemzésünkben. Bónuszként a cikkünk alján link Berényi nekünk adott első nyilatkozatára.

Besztercebánya-megye:

Marián Kotleba eredménye bármilyen furcsa, egyáltalán nem meglepetés. Következmény. Az, hogy ilyen meggyőző fölénnyel nyert a teljes médiastop ellenére, a cigánykérdés megoldatlanságát jelzi. Annyiban mindenképpen megváltozik majd a légkör az országban, hogy a szélsőséges nézetek szabad teret kapnak. Kotleba ráadásul komoly legitimitással is rendelkezik, hisz itt volt a legmagasabb választási részvétel, több mint 70 ezren szavaztak a megyefőnökre. Szlovákia egyúttal kénytelen lesz visszavenni a nagy mellényéből például Magyarországgal szemben. A Jobbikkal, hatvannégy vármegyésekkel való riogatás innentől kezdve hiteltelenné vált. Az extrémizmus ugyanis megyei szintre emelkedett.

Nyitra-megye:

Tomáš Galbavý nem volt a legszerencsésebb jelölt ebben a helyzetben. Egy pártonkívüli politikusról van szó, aki szakpolitikailag elég súlytalan. A parlamentben sem tűnt ki semmivel. Valójában a ki marad a végén szituációnak köszönheti, hogy egyáltalán indulhatott, mert senki sem merte vállalni a szinte biztos vereséget. Végül egy relatív széles koalíció alakult ki mögötte, ami megmentette a komoly vereségtől. Galbavý így emelt fővel távozhat. A magyarok viszont  jobban jártak volna, ha saját megyeelnököt (mernek) indítani. Az MKP képviselőjelölti száma (14 bejutott politikus) mutatja, hogy van itt erő. Nagyszombat megye a példa, hogy egyáltalán nem lehetetlen az önálló indulás. Hisz annyit mint Galbavý, Berényi is tudott hozni.

Kövesd a Körképet Facebookon, plusz tartalommal!

Kassa-megye:

 hirdetes_810x300  

Zdenko Trebuľa végü,l ha nagy nehézségek árán is, de hozta a kötelezőt. Rudolf Bauer teljesítménye előtt, aki mögött a parlamenten kívüli KDS állt főleg, le a kalappal. Az MKP jó lóra tett ebben a megyében, ami könnyen lehet, hogy ismét egy megyeelnök-helyettesi posztban mutatkozik meg számukra. Ami nyugtalanító, az a riasztóan alacsony választási részvétel ebben a megyében, alig 12 százalék. Kassán ez már nem az első eset. Jó volna tudni, mi ennek az agóniának és passzivitásnak az oka.

Pozsony-megye:

Szlovákiának és a jobboldalnak is jót tesz, sőt, hitet ad, hogy Pozsony-megye „megmenekült.” Pavol Frešo úgyszintén, akire azért nem titok, sokan fenték a fogukat, párton belül és kívül egyaránt. Monika elbukott, amivel lehetséges, hogy Fico eleve számolt is. Kérdéses, hogy mennyiben gyengíti ez Flašíková-Beňová esélyeit a közelgő EP-választásokon. A jobboldal a megyében kényelmes többséget szerzett, ráadásul az MKP-nak itt eddig alispánja is volt. Kérdés, sikerül-e ezt megtartani.

Nagyszombat-megye

Berényi József második helye valójában győzelem. Bárhogy is nézzük a számokat, van mire építeni. Az MKP elnöke nemcsak a saját és Nagy József szavazatait gyűjtötte be, hanem további 3300 szavazattal ezt még meg is fejelte. A magyar kártya legdurvább kijátszása ellenére. Merni kell vállalni, és ha a választó látja a kemény munkát, értékeli azt. Ez az üzenete a megyei választásoknak Berényi esetében az MKP számára.

Trencsén, Eperjes és Zsolna megye

Kemény baloldali kézben vannak, ahol a SMER jelöltje már első körben nyert.

Király Zsolt

u. i. A választások eredményeit élőben közvetítettük a Körképen, Berényi József nekünk adott nyilatkozatát pedig itt lehet elolvasni.

u.u.i. A második forduló eredményei (a képek nagyíthatók):

final

final final

final2

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!