Fico nemzeti kincse

Robert Fico jelenlegi kormányfő álláspontját, miszerint a szlovákiai vízkészleteket meg kell védeni, kivételesen több környezetvédelmi aktivista is osztja. Szlovákiában ugyanis a felszíni és felszín alatti vizeket 2014-től az alkotmány védi. Ezzel szemben az Európai Bizottság perre vitte a dolgot, mivel szerinte a szlovák alkotmány sérti az áru szabad mozgására vonatkozó EU-s irányelvet. Így múlt év decemberétől az EB és Szlovákia azon vitázik, vajon árunak minősül-e az ivóvíz.

A kormányfőnek azonban csak nem régóta van ilyen szilárd véleménye a kérdésben. Az alkotmánymódosítás előtt a Smer egy olyan törvénytervezettel rukkolt elő, amely extramagas adó (40 százalék) mellett lehetővé tette volna az ivóvíz exportját, mint ahogy azt a közel-keleti országok teszik az olaj esetében. Végül a hangos politikai és környezetvédelmi tiltakozás miatt Fico előrukkolt a víz alkotmányos védelmével – figyelemelterelésként.

A 21. század legfontosabb erőforrása a víz lesz

   

A víz fontosságát azokban az országokban, ahol elegendő van belőle, hajlamosak súlyosan alábecsülni. Ilyen ország Szlovákia és Magyarország is. Az itt élők számára teljesen hétköznapi, hogy tiszta, ivásra (többnyire) alkalmas víz folyik a csapból.

A világ nagyobbik részében azonban ez nem annyira egyértelmű. Csak miközben e sorokat olvassák, súlyos aszály sújtja Mongóliát, ahol eddig 10 000 állat pusztult el a farmokon, Haiti szigetét, ahol a növények nem bírják az extrém szárazságot, és élelmiszerhiány alakult ki, az emberek szó szerint éheznek. A Körkép.sk korábbi cikkében beszámolt arról is, hogy Indiában egy elégedetlenkedő csoport elfoglalta a főváros vízellátórendszerét, és 10 millió embert vágott el napokra az ivóvíztől.

Tanulmányok árulkodnak arról, hogy a közel- és közép-keleti konfliktusok is szoros összefüggésben vannak a vízhiánnyal. Ott él a Föld lakosságának közel 5 százaléka, de vízkészletek csupán 1 százaléka található ezen a területen. Emiatt állandósultak a konfliktusok a folyók és a föld alatti vízkészletek birtoklásáért.

A közép- és közel-keleti országok rendre magas népszaporulattal rendelkeznek, de a vízkészleteik egyszerűen nem bírják tartani a népességgel a lépést. Ezekben az országokban 1,5-3 százalékkal nő évente a lakosság, (szemben a stagnáló és elöregedő népességgel küszködő Európával), a vízkészletek egyszerűen nem tudják eltartani a lakosságot.

Nem csoda tehát, hogy a 21. század stratégiai erőforrásának többé már nem az olajat tekintik, hanem az iható vizet, amely meg fogja határozni századunk háborúit.

Amit mi teszünk, az a világ nagy részén felfoghatatlan…

A világ nagyobbik felében a vécét ivóvízzel leöblíteni vérlázító pazarlás – tekintve, hogy a Föld lakossága két harmadának bizonytalan az ivóvízellátása. Mégsem a lakossági fogyasztás és felhasználás pazarolja a legtöbb vizet nálunk, hanem az ipari tevékenység.

Szlovákiában egy ember átlagosan naponta 80 liter vizet használ el (más források szerint a dupláját), ezzel szemben az ipar egy lakosra levetítve naponta 377 liter ivóvizet használ fel a termelés során.  Érdekes, hogy a mezőgazdaság az összes ivóvíznek még a 10 százalékát sem használja fel (beleértve az öntözést és az állattenyésztést is).

Szlovákia „stratégiai vagyonának“ zöme a magyar lakta vidékeken van

Nem csak a mennyiség számít. Robert Fico kormányfő valószínűleg nagyon is tisztában van vele, hogy Nyugat-Európában az ipari termelés és a túlpörgetett mezőgazdaság súlyosan károsította a vízkészleteket, ami azt jelenti, hogy a tiszta ivóvíznek piaca van – tehát a Hospodárske Noviny gazdasági napilap által „nagy biznisznek” nevezett vízexport üzleti elgondolásként megállja a helyét.

Szlovákia legnagyobb vízkészlete nem a folyókból áll, hanem a felszín alatti vizekből, amelyeknek két legnagyobb tárolója épp a magyarlakta vidékeken van: a Csallóköz és a Bodrogköz alatt. Az ország teljes vízkészletének egyharmada a Csallóköz alatt fekszik, a többségi nemzet által lakott területek jelentősebb vízkészlettel valójában csak a lengyel határhoz közeli Árva környékén rendelkeznek.

Jelenleg még érdemben nem került szóba a fenti ténnyel kapcsolatos politikai kérdés, hogy ha a mindenkori szlovák kormány az ivóvíz értékesítése mellett dönt a jövőben, mennyire ütközik majd a természetes földalatti víztározók felett élő magyarság ellenállásába.

A 0-összegű játék

A víz birtoklása egy nulla-összegű játék, vagyis egy ország sem növelheti vízkészleteit anélkül, hogy egy másik országot ne rövidítene meg. Rendkívül jó példa erre a bősi vízierőmű esete, amely egy Szlovákia és Magyarország közötti szerződéssel kezdődött a Bős-Nagymarosi vízlépcsőről.

A vízlépcső a magyar oldalon sosem valósult meg a civilek és a környezetvédő csoportok heves tiltakozása miatt, ezért 1992 májusában Magyarország felbontotta a közös szerződést az akkori Csehszlovákiával.

Csehszlovákia azonban 1992 októberében (csupán három hónappal Szlovákia függetlenné válása előtt) a bősi vízierőmű medrébe terelte a Duna folyásvizének 83 százalékát (!), ezzel óriási károkat okozva mind a mai napig a magyarországi vízkészleteknek és a Szigetköz élővilágának.

Hogy valójában mekkora az értéke a víznek napjainkban, nem lehet megbecsülni. Annyi biztos, Magyarország számára a szlovákiai készletek és a felette élők rendkívüli fontossággal bírnak, tekintve, hogy 96 százalékban határain túlról érkeznek a folyók, így más országoktól függ vízellátása.

Körkép.sk

Nyitókép.:SME.sk