„Kész vagyok lépni lakáskérdésben” – mondta Robert Fico kormányfő Nový Časnak adott interjújában, ami a napilap szombati számában jelent meg. „Már keresem a telket a házépítéshez. Van néhány tippem és standard családi házat szeretnék építeni. Remélem, hogy ezt nem tekintik botrányosnak”.

 

Fico nem tervez gyorsan elköltözni, hagyott időt magának egészen a választási ciklus végéig.

 

„Egy ház két három évig épül, keresek telket, és fokozatosan előkészítem”

mondta a kormányfő.

 

 hirdetes_810x300  

Fico viszonylag olcsón bérel luxuslakást Ladislav Bašternák vállalkozótól, akit adócsalással gyanúsítanak.

 

„Egyszerűen így alakult”

mondta Fico.

 

A kormányfő már 2012-ben is úgy nyilatkozott, hogy számára a Bonaparte-i lakás csak átmeneti megoldás.

 

„Mint kormányfőnek, olyan lakásra van szükségem, ami eleget tesz bizonyos reprezentációs feltételeknek. Magánemberként a családi házat preferálom valahol Pozsony környékén”

 

Ezt akkor jelentette ki, mikor beköltözött a Bonaparte-ba.

 

Még mindig kiáll a belügyminiszter mellett

 

A Bašternák-ügy kirobbanása után (mikor kiderült, hogy a rendőrség szándékosan mellőzte az ügyet) az ellenzék folyamatosan azt követelte Robert Ficotól, hogy a lakáskomplexum tulajdonosának kompromittálódása miatt azonnal költözzön ki.

 

Másik követelésük a Bašternákkal való kapcsolatát először letagadó Robert Kaliňák belügyminiszter leváltása volt, aki akadályozta a vállalkozó viselt dolgainak kivizsgálását. Később kiderült, hogy a belügyminiszter és Bašternák üzleti kapcsolatban álltak egymással. Ezt az SaS-es Jozef Rajtár asszisztense, Filip Rybanič derítette ki, aki a banktitkot megszegve belenézett Kaliňák számlaforgalmába. Az asszisztenst a NAKA tartóztatta le ezért a tettéért.

 

„Én kiállok Robert Kaliňák mellett, teljes mértékben megbízom benne. Nem szegett meg egyetlen törvényt sem és minden vád, amivel az ellenzék illeti, ingatag lábakon áll”

 

állítja Fico, aki szerint nem összeférhetetlen, hogy Bašternák után a belügyminiszter alá tartozó NAKA nyomozói vizsgálódnak.

 

„A bűnügyi eljárást folytató hatóságok szabad kezet kaptak. Én amellett vagyok, hogy minden gyanús esetet kivizsgáljanak”

 

A miniszterelnök még júniusban kifejtette, hogy nem gondolkozik a kiköltözésen a Bašternák-ügy miatt. A Szlovák Rádióban azonban azt nyilatkozta,

 

„Ha beigazolódik, hogy az ingatlant [Bonaparte] birtokló úr törvénysértést követett el, akkor ellenvetés nélkül, azonnal kiköltözöm”

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: Cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!