25 éves Szlovákia: Fekete lyukból vált a nyugati integráció élharcosává

Azon túl, hogy köszönthetjük az új évet, ma 25 éves Szlovákia. Negyed évszázada ezen napon vált hivatalosan is ketté az egykori Csehszlovák Szövetségi Köztársaság. Az esemény ma Szlovákia megalakulásának ünnepnapjaként ismert. Csehországban kicsit más íze van az ünnepnek: ott a független Csehország újbóli megalakulására koccintanak.

Január elseje tehát államünnep és munkaszüneti nap nálunk is. Csehszlovákia felosztása 1990-92-ben zajlott le. Számos tárgyalás indult a rendszerváltás után a cseh és szlovákiai politikusok között. 1992 január 21-én a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság szövetségi gyűlése nem fogadta el Václav Havel akkori köztársasági elnök javaslatait a népszavazásról és az új alkotmányról. Ugyanazon év március 11-én a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács közti tárgyalásokat beszüntették, hogy a választások után az új parlamentek folytassák azokat.

Nem sokkal ezután, július 17-én a Szlovák Nemzeti Tanács elfogadott egy nyilatkozatot az önálló Szlovákia létrehozásáról, majd november 25-én a szövetségi közgyűlés alkotmánytörvényt fogadott el Csehszlovákia megszűnéséről, amely 1993. január 1-jével lépett hatályba.

Csehszlovákia, a szeparatizmus pozitív példája

Csehszlovákia felbomlása Európában kivételes példája a „békés különválásnak”. A nyugati sajtóban számos cikk jelent meg, amely a skót vagy a katalán függetlenségi törekvések figyelmébe ajánlja a csehszlovák példát. Nyilván ennyire nem volt egyszerű a helyzet. Bár Szlovákia valóban sokat fejlődött és önállóan is képes volt államként működni – amiben nagyon sokan kételkedtek abban az időben – gazdasága és társadalmi szerkezetének fejlődése lemaradt Csehországétól.

A mečiarizmus nem csak rablóprivatizációt és vadkapitalizmust hozott magával, hanem nemzeti feszültségeket, amelyekkel egy „államalapító” szerepében tetszelgő politikus próbálta meg elterelni a közvélemény figyelmét. Más részt, szakértők szerint a Szlovák Nemzeti Párt már akkor is a nemzeti kisebbségekkel szembeni kemény fellépésével tudott csak szavazókat megszólítani.

Csehország jóval hamarabb belépett a nyugati integrálódást jelentő NATO-ba, miközben Szlovákia Európa „fekete lyukává” változott (ahogy Madeline Albright egykori amerikai külügyminiszter fogalmazott). Persze, ezt itthon a politikai vezetés másképp kommunikálta. Mečiar második Svájcot emlegetett. Aligha az életszínvonalra gondolt, sokkal inkább a nyugati integráció elkerülésére.

Irány a Nyugat

A Dzurinda-kormány hatalomra kerülésével azonban megnyílt az út az uniós integráció felé, és Szlovákia 2004-ben (térségében utolsóként) belépett a NATO-ba egyúttal pedig csatlakozott az EU-hoz is. Öt évvel később – térségében egyedüliként – bevezette az Unió közös pénznemét, az eurót.

Az egykori „fekete lyukból” Nyugat-Európa egyik legfontosabb szövetségese vált Közép-Kelet-Európában. A mai szlovák kormány minimum migrációs politika tekintetében azonban a Visegrádi Négyek és az EU között vergődik, és ennek inkább belpolitikai okai vannak. A külügyi stratégia elég egyértelműen fogalmazott: Szlovákiának létkérdés, hogy a nagy európai „mag-országokhoz” kösse a sorsát.

Mindez azt is jelenti, hogy a mindössze 25 éves Szlovákia egy változó (vajúdó?) Európában kénytelen erős szövetségesekkel szavatolni saját létezését.

Körkép.sk

Nyitókép: teraz.sk