Közel ezer felvidéki magyar vállalkozás, több mint 1 milliárd forint (3,25 millió euró) értékű üzletkötés, 14 vállalkozásokat segítő rendezvény csak a tavalyi esztendőben, 3 felvidéki szakkiállítás. Ez a mérlege a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Felvidéken végzett munkájának – árulta el Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója a Körkép.sk-nak.
Február 22-én, csütörtökön került sor az MNKH Exportakadémia rendezvényére Komáromban, amely az anyaországi és a felvidéki kis- és középvállalkozások együttműködésének egyik jelentős sarokköve.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház a Felvidéken 7 irodával rendelkezik. Céljuk, hogy a helyi vállalkozásokat becsatornázzák a kárpát-medencei kereskedelembe és szakmai segítséget nyújtsanak termékeik külföldi értékesítéséhez.
„Az MNKH irodahálózatának sikerességét kiválóan reprezentálja, hogy a képviseletek 2017-ben több mint 420 millió forint (mintegy 1,36 millió euró) értékű üzletkötésben működtek közre – az első képviselet megnyitása óta ez az érték meghaladja az 1 milliárd forintot”
fogalmazott Oláh Zsanett vezérigazgató, akit az MNKH tevékenységével kapcsolatban kérdeztünk.

Brazíliától Japánig
Oláh Zsanett szavai szerint az MNKH a világ számos pontján rendelkezik képviselettel:
„A Magyar Nemzeti Kereskedőház több mint 50 országban van jelen. A Balkánon is vannak irodáink, Montenegróban, Boszniában, Macedóniában, Törökországban és Görögországban. Mondhatom azt, hogy Brazíliától Japánig mindenhol ott vagyunk”
A külhoni és anyaországi vállalkozások kapcsolatépítéséről kapcsolatos kérdésünkre elmondta, hogy munkájuk során „többirányúságra” törekednek:
„Nem csak a Magyarországi cégeknek sikerült lehetőséget adnunk a Felvidéken, hanem számos olyan felvidéki vállalkozás van, akiknek segítettünk abban, hogy akár Magyarországon találjon piacot, akár Szabadkán tudjon leányvállalatot alapítani”

Exportakadémia
Mint elmondta, a vállalkozóknak földrajzi hovatartozástól függetlenül ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézniük:
„A vállalkozók számára nagyon fontos, hogy naprakész külpiaci információkkal és kapcsolatokkal rendelkezzenek. A Kereskedőházainknak köszönhetően fel tudjuk számukra térképezni a piacot. Ezért örülök annak, hogy a Csillagtúránk hatodik állomásán itt a Felvidéken magunkkal hozhattuk az Exportakadémiát is, ezzel is segítve a felvidéki vállalkozásokat”
Oláh Zsanett portálunknak elmondta, hogy az MNKH tevékenysége nem csak abból áll, hogy piaci információkat nyújt és segít kapcsolatokat teremteni, hanem szakmai segítségnyújtással felkészíti a vállalkozást a külföldi piacra való betörésre. Ezt a célt szolgálja az Exportakadémia.
„Az Exportakadémia keretében szakértőket, vagy [a Kereskedőház segítségével] már sikeres üzletkötést lebonyolító cégeket hívunk meg, hogy átadják a külpiacok megszerzéséhez szükséges tapasztalatot, tudást. Fontos, hogy nem egy több száz fős konferenciáról van szó, ezért a találkozókon interakció alakul ki”
mondta.

Valódi segítség a vállalkozóknak
A Kereskedőházzal való együttműködés tapasztalatairól megkérdeztük Szenczi Tamást, aki egy kisvállalkozást működtet az Érsekújvári járásbeli Nána községben.
Még 2016-ban hívták fel a figyelmem arra, hogy lehetőség van pályázni a Külhoni Fiatal Magyar Vállalkozók Éve keretében. Pályázatunk sikeres volt és a nánai fűrészüzemünknek sikerült így megvalósítania egy technológia-vásárlást.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot a Kereskedőház párkányi irodájával, havi rendszerességgel tájékoztatnak a piaci lehetőségekről, a külföldi keresletről. Így kerültünk kapcsolatba németországi, franciaországi és magyarországi vevőkkel is. Az olyan vállalkozásokban, ahol különösen nagy hangsúlyt kap, és sok időt visz el az operatív tervezés és a termelés folyamatosságának biztosítása, az ilyen szakmai segítség nagyon sokat jelent. Ráadásul a vállalkozóknak ez ingyenes.
mondta.

A rendezvény megnyitója keretében Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja gazdaságpolitikai alelnöke is méltatta az MNKH munkáját, és annak fontosságát a felvidéki magyar vállalkozások szemszögéből. Mint elmondta, Szlovákia Magyarország harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnerévé lépett elő.
A Visegrádi Együttműködésnek köszönhetően jelentősen megnőtt a Magyarország és Szlovákia közti kereskedelem mértéke. 2010 óta több mint 1,16 milliárd euróval bővült a Szlovákiába irányuló magyarországi export értéke.
A képre kattintva megtekinthetőek a rendezvényen készült felvételeink
Körkép.sk/Komjáthy Lóránt, Komjáthy Petőcz Andrea
Nyitókép: Körkép.sk/KPA
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.