Irén, Írisz
  • HUF: 316.46
  • USD: 1.13
  • 7 °C
  • 14 °C
Belföld

Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Szivárványos Felvonulás (Pride) Pozsonyban

A fővárosi Hviezdoslav téren immáron nyolcadik alkalommal rendezik meg délután 13.00 órától a Szivárványos Felvonulást (Pride). A rendezvényen az LGBTI közösség képviselői, valamint azok támogatói vesznek részt.

 

A Szivárványos Felvonulás idén az alábbi mottót választotta: „Mi nem megyünk sehova – Jövünk” (az eredeti szlovák verzióban: „My nikam neodchádzame – Prideme”). A mottóval Robert Fico azon üzenetére szerettek volna reagálni, amit a kormányfői posztjáról történő lemondásakor Andrej Kiskának mondott („Ne félj, elnök úr, nem megyek sehova”).

 

A mottó mindemellett arra a 2017-es felmérésre is utal, amit a Másság Kezdeményezés (Iniciatíva Inakosť) – a Szivárványos Felvonulás szervezői – hozott nyilvánosságra. A felmérésből kiderült, hogy az LGBTI közösség tagjainak 67%-a az előítéletek miatt külföldre menekülne.

 

„Olyan problémákkal is küzdenek, mint amilyenekkel a heteroszexuális többsége, de ehhez még hozzájárul az a sok negatívum is, amit a politikusok és azok az emberek árasztanak feléjük, akik elfelejtik, hogy a 21. századi Európában élünk“ – mondta a Pride egyik szervezője, Natália Tomeková.

 

„Szükségesnek tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a melegek részei az államnak, ide tartoznak, a barátaik közé, a családjukhoz, szomszédjaikhoz, munkatársaikhoz és az egyházi gyülekezetekhez. Szeretnénk ösztönözni a melegközösség minden tagját, hogy van értelme az országban maradni, és harcolni a jobb életért és a párkapcsolataik, családjuk és identitásuk jogi elismeréséért”

 

– zárta Tomeková.

 

Fotó: Gabriel Kuchta/Sme

 

Piros pólók

 

A Szivárványos Felvonulással egy időben várható a Büszke a családra (Hrdí na rodinu) kezdeményezés ellentüntetés is, melynek szervezői a hagyományos családok fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Elképzeléseik szerint a résztvevők Pozsony belvárosában élő láncot alkotva fogják kimutatni tiltakozásukat a Pride ellen. Az ellentüntetés 14.30 órakor veszi kezdetét az Elnöki Palota előtti Hodža téren.

 

Nálunk a gyerekek vannak a középpontban, és értük akarunk idejönni, és értük akarjuk megmutatni az igazságot“ – mondta a találkozó szervezője, Anton Chromlík.

 

A találkozó szervezői idén is piros pólókat fognak viselni, melyeket az alábbi felirat fog díszíteni: „A család remek és kivételes, mert a gyerekek jelentik a jövőt. Anya és apa mindörökre, hiszen náluk nincs jobb a gyerekek számára“.

 

Tavaly a Büszke a családra kezdeményezés felvonulását több százan támogatták, míg a Pride felvonuláson mintegy kétezeren vettek részt.

 

Politikusok a felvonuláson

 

A Szivárványos Felvonuláson idén beszédet mond Pozsony megyeelnöke, Juraj Droba, valamint Mária Patakyová ombudsman. Martin Strižinec televíziós műsorvezető pedig a Mladosť moziban fog vitafórumot tartani az SaS, a Most-Híd, a Progresszív Szlovákia és a Spolu politikai pártok képviselőivel.

 

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a melegfelvonulás előtt ismét szóváltásba keveredett Mária Patakyová ombudsmannal. A párt alelnöke, Anton Hrnko felszólított az emberjogi biztost arra, hogy ne vegyen részt a Pride felvonuláson. Az ombudsman asszony azonban azt üzente, hogy nem lát okot arra, hogy ne menjen el a felvonulásra, hivatalának épületére pedig egy szivárvány színű zászlót is kifüggesztett.

 

„Tekintettel arra, hogy az elmúlt egy évben nem lett jobb a LGBTI közösség képviselőinek helyzete az országban, idén is részt veszek a rendezvényen”

 

– közölte az ombudsman.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Nový Čas

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás