Ipoly
  • HUF: 345.32
  • USD: 1.18
  • 22 °C
  • 29 °C
Belföld

Kiderült, hogy a meggyilkolt Viola Macáková egy különleges keresztény gyülekezet tagja volt

A vallási gyülekezet már a rendőrség figyelmét is felkeltette.

Újabb tény derült ki a meggyilkolt angoltanárnőről, Viola Macákováról.

 

Viola éveken keresztül egy különleges keresztény közösség tagja volt, ám az utóbbi hetekben szeretett volna elszakadni ettől a közösségtől. A vallási gyülekezet már a rendőrség figyelmét is felkeltette, ennek ellenére a rendőrök továbbra sem hajlandóak bővebb tájékoztatást adni a nyomozásról.

Hirdetés(x)

 

A 34 éves Viola Macákovát két héttel ezelőtt találták meg halálra verve a pozsonyi kikötőben. A nő 2015-től az apostoli egyház alá tartozó Atya Háza gyülekezet híve volt.

 

Információk szerint Viola rendszeresen látogatta a gyülekezet találkozóit és bekapcsolódott az aktivitásaikba is. A barátai szerint attól kezdve, hogy belépett a gyülekezetbe, nem sminkelte magát, illetve a testét alaposan befedő ruhákat hordott.

 

„Az egyik jó barátja beszélte rá arra, hogy csatlakozzon ehhez a közösséghez. Ez az állítólagos „jó barát” azonban még a temetésén sem jelent meg”

 

– mondta Viola egyik ismerőse.

 

A gyülekezet a pszichikailag gyengébb áldozatokat célozza meg

 

A gyülekezet vasárnaponként a főrévi városrészben található klubjában találkozik, ahova állítólag Viola is járt.

 

Az Atya Háza gyülekezet szertartásai nem egy klasszikus miséhez hasonlítanak, hanem egy rockkoncerthez, ahol nem hiányzik a pop-rock zene és a tánc sem. Az új bárányokat tömeges szertartás keretében egy tónál keresztelik meg. A pszichológusok óva intenek a gyülekezet metódusaitól. Szerintük a pszichikailag gyengébb áldozatokat célozzák meg, akiket az egyház képviselői képesek az ujjuk köré csavarni.

 

A közösség lelkipásztora újságírói kérdésekre megerősítette, hogy a rendőrség az elmúlt napokban felvette a kapcsolatot a gyülekezetükkel, bővebb információval azonban nem szolgált. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy Viola meggyilkolása összefüggésben állhat-e a fentebb említett gyülekezettel.

 

A TvNoviny információi szerint Viola az utóbbi időben szeretett volna kilépni a gyülekezetből, amit a kolléganői is megerősítettek.

 

Nincsenek konkrét információk

 

A rendőrség továbbra sem tudja, hol támadhatták meg Viola Macákovát, hol vannak a személyes dolgai, hogyan került a holtteste a kikötőbe, és egyáltalán mi lehetett a brutális cselekedet indítéka.

 

A kriminalisták hétvégén összeírást készítettek az összes kikötőben található ingatlanról, ezeket az elkövetkezendő napokban fogják átkutatni.

 

TvNoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket