Belföld

A vörös vonalról is szó volt Dunaszerdahelyen a Magyar Közösségi Összefogás fórumán – Képekkel

Kiderült, hogyan viszonyul az MKÖ az autonómia és a Beneš-dekrétumok kérdéséhez

Nyitókép: Körkép.sk/KL

 

Dunaszerdahelyen tartottak fórumot a Magyar Közösségi Összefogás parlamenti választásokon induló jelöltjei. A rendezvényen a pártszövetség mindhárom politikai csoportosulása képviseltette magát. A hallgatóság tagjainak felvetésére szóba került az autonómia, a Beneš-dekrétumok kérdése is. A megjelenteket érezhetően az érdekelte, hol van az a határ, amely mögé az MKÖ  nem hátrál a szlovák pártokkal szemben. 

 

Az Összefogás dunaszerdahelyi fórumára egy kávézóban került sor. A mozgalom színeiben Mózes Szabolcs, Rácz Orsolya és Bokor Réka, az MKP részéről Nagy Dávid, a Magyar Fórum oldaláról pedig Gál Zsolt jelent meg.

 

A bemutatkozásokat követően a hallgatók tehették fel kérdéseiket. Nem kellett sokat várni, az első felszólaló rögtön az MKÖ SaS-szel közös, a választók egy részének körében elbizonytalanodást okozó sajtótájékoztatóját rótta fel Mózes Szabolcséknak.

 

Elhangzott, hogy amikor minden szavazat számít, hiba lemondani és visszavonulót fújni olyan kérdéseket illetően, mint az autonómia, vagy a Beneš-dekrétumok.

 

Mózes Szabolcs válaszában azzal érvelt, hogy

 

szerinte sem az autonómia, sem a Beneš-dekrétumok kérdése nem oldható meg a következő négy évben.

 

Mint mondta, inkább fókuszálnának a részfeladatokra (a magyar nyelv regionálissá tételére például), hogy aztán évek múlva

 

azzal forduljanak majd a koalíciós partnerek felé, hogy már nem nagy kérés az autonómia, hiszen részleteiben gyakorlatilag már megadták.

 

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az autonómiát nem utasította el, csupán az egyik szlovák újságíró kérdésére reagálva elmondta, hogy az autonómia “explicite” nem része az MKÖ programjának.  Kiemelte ugyanakkor, hogy az önkormányzatiság egyes elemei valójában szerepelnek választási programjukban. 

 

Mózes Szabolcs, az Összefogás Mozgalom elnöke. Fotó: Körkép.sk/KL

 

A szlovák pártok partnerként tekintenek az MKÖ-re

 

Mózes elmondta azt is, hogy a Beneš-dekrétumok esetében nem kíván olyan ígéretet tenni, amelynek megvalósítására jelenleg nincs esély.

 

„Kaptam olyan visszajelzéseket is, hogy ez [a sajtótájékoztatón történtek] annak a bizonysága volt, hogy a szlovák ellenzéki pártok partnerként kezelik a Magyar Közösségi Összefogást, míg mondjuk másokat nem. Ezért ez valahol pozitív kitörési pont volt”

 

fogalmazott Mózes.

 

A Magyar Fórum alelnöke, Gál Zsolt ezzel kapcsolatban kijelentette:

 

„Azért mentünk oda, hogy a szlovák és a szlovákiai magyar közvélemény felé demonstráljuk, hogy a szlovák ellenzék egyik fontos pártja megteszi az első lépést afelé, hogy a Most-Híd helyett az MKÖ pártszövetsége felé fordul”

 

mondta.

 

Gál Zsolt, a Magyar Fórum alelnöke, kezében az MKÖ programjával. Fotó: Körkép.sk/KL

 

Nem mindenki elégedett a közös magyar lista összetételével

 

A fórumon keményebb kritikák is elhangzottak. Volt, aki kifogásolta az MKÖ listájának összetételét. Konkrétan az MKP vezető politikusainak szereplését, mondván, egyesekkel szemben alkalmassági kérdések merültek fel.

 

„A lista befutó helyein három olyan személy is van, akik a magyarság leszakadásáért teljes mértékben felelősek”

 

fogalmazott a hozzászóló.

 

Mózes erre azzal válaszolt, hogy mindenkinek lehetősége van kiválasztani a maga számára elfogadható jelölteket, mivel a választók négy jelöltet karikázhatnak a választási listán.

 

Bokor Réka, a Összefogás Mozgalom jelöltje a felvidéki magyar képviselettel kapcsolatos konstruktív kritika fontosságát emelte ki, különösen az MKP-val kapcsolatban. Kijelentette, ma mindenkinek tudatosítania kell, hogy a politika “nem egy rajtunk kívül álló dolog”, hanem hatással van a mindennapi életünkre.

 

“Hogy a helyzeten érdemben tudjunk javítani, muszáj, hogy a parlamentben legyen szavunk. A közösségnek egy emberként részt kell vennie a közügyekben és véleményt kell nyilvánítania”

 

Bokor Réka, az Összefogás Mozgalom képviselőjelöltje. Fotó: Körkép.sk/KL

 

Samu István, az Új Egység Mozgalom vezetője azt hangsúlyozta, hogy akárhány százalékkal is jut be a parlamentbe az MKÖ, a kormányalakításnál a mérleg nyelve lehet, és ennek meg kell kérni az árát a potenciális koalíciós partnereknél. A jelöltek egyikeként arra is figyelmeztetett, hogy a magyarság érdekeit megfogalmazva olyan vörös vonalat kell húzni, amely mögé nem szabad hátrálni.

 

Samu István, az Új Egység Mozgalom vezetője. Fotó: Körkép.sk/KL

 

Rácz Orsolya, az MKÖ képviselőjelöltje, biztonságpolitikai elemző a magyar pártszövetség dunaszerdahelyi fórumán, 2020. február 5-én. Fotó: Körkép.sk/KL

 

Nagy Dávid (MKP) képviselőjelölt az MKÖ dunaszerdahelyi fórumán 2020. február 5-én. Fotó: Körkép.sk/KL

 

Fotó: Körkép.sk/KL

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket