Janka, Zsanett
  • HUF: 346.54
  • USD: 1.11
  • 11 °C
  • 16 °C
Belföld

A NAKA kommandósai oroszvári villájában látogatták meg a PPA korábbi igazgatóját

Évekkel ezelőtt egy hangfelvétel miatt hívták vissza, amelyen províziót követelt a PPA egyik ügyfelétől

Nyitókép forrása: pluska.sk

 

A Nemzeti Bűnügyi Ügynökség kommandósai kora reggeltől az Agrárkifizető Ügynökség korábi igazgatójánál, Ľubomír Partikánál razziáznak egy oroszvári luxusvillában. Az akcióról a rendőrség számolt be hivatalos facebook-oldalán.

 

„A NAKA éppen most Pozsony megyében van bevetésen. Folytatja a „Tenyésztő” névre keresztelt akciót. Jelenleg is zajlik az eljárás”

 

Hirdetés(x)

fogalmaztak a rövid bejegyzésben.

 

Partikát korábban még Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter hívta vissza a PPA éléről korrupció gyanúja miatt. Egy Štefan Duč nevű vállalkozó hangfelvételt készített a Partikával folytatott beszélgetéséről, amelyen a PPA-igazgató provízióról beszél.

 

Százalékok a pályázatok után

 

„Először húsz százalékos províziót kérnek, és amikor csak nézünk rájuk, hogy mit akar ez jelenteni, a következő találkozón már handabandálnak, mint nomád cigányok a vásáron. És ha nem adjuk, amit kérnek, börtönbe juttatnak és a pénzt is visszaveszik“

 

írta le a PPA-nál uralkodó körülményeket a Plus 7 dní hetilapnak Štefan Duč. Úgy fogalmazott:

 

„Amikor nem akartam fizetni, ellenőröket küldtek rám, és hirtelen ami korábban rendben volt bekönyvelve a hatóságok szerint,most hirtelen nem volt rendben. És mindent vissza kellett adni. Elhívtak a Tulip hotelbe, ami a PPA épülete mellett van, kávéra. Hogy ők jót akarnak nekem, és ha megállapodunk legalább öt-hét százalékról, akkor rendelnek egy újabb ellenőrzést, ami megint rendben talál mindent és nem kell visszaadnom a pénzt”

 

mondta Duč. Az általa készített felvétel szerint Partika azt állította, másokkal is osztoznia kell a provízión. A Plus 7 dní beszámolt Partika luxus-nyaralásairól is Dubajban, vagy a fényűző villáról Oroszváron – ide látogattak most el a kommandósok.

 

 

Partika üzelmeiről nem először hall a nyilvánosság és a politikusok. A 2019-es országos gazdatüntetéseken František Oravec is felhívta rá a figyelmet – cserébe Matečná akkori miniszterasszony a gazdákat bűncselekményekkel vádolta meg, és még találkozni sem mert velük.

 

A rendőrség a Tenyésztő akció keretében március elején kilenc személyt vett őrizetbe. Ján Mičovský (OĽANO) mezőgazdasági miniszter ezen a héten hívta vissza a Partikát a PPA élén váltó Juraj Kožuchot – róla is elég sok cikk született, közbeszerzések és pályázati pénzek esetében hagyta figyelmen kívül a közbeszerzési hivatal tiltaásait. Ennek ellenére egyelőre még a PPA-nál dolgozhat, a közvetlen támogatások osztályának igazgatójaként…

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket