Emőd
  • HUF: 346.24
  • USD: 1.18
  • 23 °C
  • 34 °C
Belföld

Bödörnél köthettek ki a PPA milliós csúszópénzei

Egyre mélyebb és szerteágazóbb a Dobytkár-ügy

Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

A „Dobytkár”, vagyis  „Állattenyésztő” ügy Szlovákia egyik legszerteágazóbb korrupciós ügye. Egy jól kitalált modell alapján legalább 10,4 millió euró csúszópénz cserélt gazdák – a rendőrségnek egyelőre csak ennyiről van tudomása. Új fejleménynek számít, hogy a Smerhez közel álló oligarcha fia ellen is vádat emeltek a Dobytkár kapcsán, aki most a rendőrség felhívására kénytelen hazatérni Dubajból.

 

Hirdetés(x)

Délelőtt még csak neve kezdőbetűit hozták nyilvánosságra, azóta azonban a legtöbb sajtóorgánum megerősítette, hogy a NAKA Norbert Bödör ellen emelt vádat a Dobytkár ügyben. Bödör apja, Miroslav Bödör kezében van a Bonul őrző-védő vállalat, amely nem csak a legnagyobb Szlovákiában, de a maga területén a legtöbb állami megbízást is könnyedén megszerezte a Smer kormányai idején.

 

A Bonul védte a bősi vízerőműt és védi a Posta fiókhálózatát is. Korábban a belügyminisztérium saját kapacitásai és az adófizetők pénzének rovására bízta meg olyan munkákkal a Bonult, amelyet egyébként maga is el tudott volna végezni – és ez csak néhány példa.

 

Bödör lehetett a végállomás

 

Bár a rendőrség a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva egyelőre elég szűkszavú, Bödörék jogi képviselője egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Egyedül Robert Fico volt közlékeny a sajtóval, de ő is csak tagadni akarta, hogy a Smernek bármi köze lenne a Bonulhoz, vagy Bödörékhez:

 

„Mint kormányfő, rendszeresen és nyilvánosan látogattam a legfontosabb szlovákiai vállalatokat, ahogy ezen vállalatok társadalmi jellegű rendezvényeit is. Így volt ez a legtöbb alkalmazottal rendelkező őrző-védő vállalat esetében ”

 

közölte Fico, amiatt méltatlankodva, hogy a sajtó (szerinte) indokolatlanul kiált ki „minden nyíltan fellépő vállalkozót a Smer mecénásának”.

 

A rendőrség pénteken razziázott a Bonul vállalat székhelyén, és házkutatási parancsban kértek ki dokumentumokat, amelyek vélhetően a Dobytkár-üggyel hozhatók összefüggésbe. Összesen öt személy ellen emeltek vádat (két jogi, három természetes személy), köztük van Norbert Bödör is.

 

A Denník N közlése szerint az Agrárkifizető ügynökség milliós csúszópénzei éppen Norbert Bödörnél köthettek ki.

 

Árulkodó kapcsolódási pontok

 

Az új információk arra utalnak, hogy a korrupciós botrány már nem csak az SNS mecénásait érinti, hanem az egykor egyszínű, smeres kormány által az Agrákifizető Ügynökség élére kinevezett tisztviselőket és így a Smert is.

 

Robert Fico egykor beszédet mondott a Bonul vállalati estjén, 2013-ban a Smer felsővezetése Bödörék hotelében szervezet luxusvacsorát. Bödöréket rokoni szálak fűzik Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitányhoz, akit a Smer ültetett a rendőrség élére, és akit a Smer csaknem felengedett választási listájára a 2020-as parlamenti választások előtt.

 

Norbert Bödör és a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočner üzenetváltásaitól több alkalommal is hangos volt a szlovákiai sajtó.

 

Kuciak is írt róla

 

2017-ben az egy évvel később meggyilkolt Ján Kuciak oknyomozó újságíró is írt már arról, hogy Norbert Bödör jelentős összegekre tett szert az Agrárkifizető Ügynökségen (PPA) keresztül, de nem a mezőgazdasági, hanem a vidékfejlesztési támogatások keretében.

 

Bödör Pivnica Radošina nevű vállalata három különálló, összsen 2,65 millió eurós támogatást kapott egy panzió és egy raktár felújítására, illetve eszközbeszerzésre. A Pivnice Radošina nem sokkal később kiadta az építési munkálatokat a Best Stavnak, amely egykor Petra Bödörová, Norbert Bödör felesége tulajdonában volt. Ezen kívül a PPA jelentős összeggel támogatta uniós forrásokból a nyitrai Zlatý klúčik hotelt (gyakori helyszíne volt a smeres rendezvényeknek), amely szintén Bödör érdekeltségébe tartozik.

 

Beszédes, hogy miután az uniós forrásért pályázó cégek nevei nyilvánosságra kerültek, megszüntették azokat a szerződésekkel együtt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket