Adalbert
  • HUF: 363.46
  • USD: 1.16
  • 11 °C
  • 18 °C

Hirdetés (X)

Belföld

Jövő héttől már repülhetünk Nagy-Britanniába

A londoni Luton reptérre héfőn, míg a stanstedire kedden indítják az első járatot.

Nyitókép: TASR/AP

 

Négy hónapnyi kihagyás után ismét újraindítják a Pozsony és Nagy-Britannia között közlekedő repülőjáratokat – tájékoztatott Veronika Ševčíková, a pozsonyi M. R. Štefánik reptér szóvivője.

 

Az első Londonból (Luton) érkező gép július 20-án, hétfőn 15:50-kor fog landolni Pozsonyban, majd 16:25-kor indul is vissza Londonba.

 

„A londoni Stansted reptérre július 21-én, kedden 6:30-kor repülhetnek az első utasok”

 

– mondta a szóvivő. Szerdán Manchesterbe, csütörtökön pedig Birminghambe és Edinburgh-be indítanak járatokat.

 

A két londoni reptérre (Luton és Stansted) augusztustól hetente ötször indítanak járatot a pozsonyi reptérről, míg a többi nagy-britanniai városba hetente kétszer.

 

A szóvivő elmondása szerint a lutoni reptérre a Wizz Air, a többi brit úti célba pedig a Ryanair légitársaság biztosít járatokat. Októbertől egy további rendszeres járattal is bővítik a kínálatot, mégpedig a nagy-britanniai Leeds-Bradfordba.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket