Marianna
  • HUF: 367.39
  • USD: 1.17
  • 9 °C
  • 13 °C
Belföld

A rendőrség őrizetbe vette Pozsony-Újváros polgármesterét

Hivatalának dolgozói nem tudnak arról, hogy törvényt sértett volna főnökük

Nyitókép: Pozsonyi Kerületi Rendőrség facebook-oldala

 

A rendőrség közrend elleni bűncselekmény elkövetésével vádolja Rudolf Kusýt, Pozsony-Újváros polgármesterét. A pozsonyi nyomozók csütörtökön a közösségi hálón tették közzé, hogy reggel őrizetbe vettek egy köztisztviselőt. Azt, hogy ez a köztisztviselő Kusý, a TASR közölte több egymástól független forrásra hivatkozva.

 

Az újvárosi önkormányzat szóvivője szerint nincs birtokukban olyan információ, amely alátámasztaná, hogy polgármesterük bármilyen módon megsértette volna a törvényt. Marek Tettinger ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy az elmúlt 10 évben folyamatosan névtelen feljelentések célpontja volt a polgármester.

 

Kiemelte, hogy a rendőrséggel minden esetben maximálisan együttműködtek, “ugyanígy fogunk tenni most is”.

 

“Eddig mindig minden vád alaptalannal és képtelenségnek bizonyult. Meggyőződésünk, hogy most sem lesz másként. Ebben a pillanatban még nem tudjuk, hogy aktuálisan mire vonatkozik a feljelentés”

 

hangsúlyozta Tettinger, aki azt is elmondta, hogy hivataluk hosszú ideje igyekszik megerősíteni az átláthatóságot, gazdaságosságot a közbeszerzéseknél, ahogy az önkormányzat működését is a lehető leghatékonyabbá tenni.

 

Kusý 2006-ban lépett be a helyi politikába mint polgári aktivista, akkor városi képviselőként kezdte meg munkáját. 2010-től vezeti Pozsony-Újvárost, 2017-ben indult a megyeelnöki posztért. 2020-ban a Dobrá voľba listájának 7. helyéről indult a parlamenti választásokon, a pártnak 17 ezer euró kölcsönt adott a választások előtt.

 

A szlovák büntetőtörvény a közrend elleni bűncselekmény vádja alá sorolja például a korrupciót vagy a köztisztviselő hatalmával való visszaélést.

 

sme.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket