Nyitókép: Facebook (Hájos Zoltán)

 

A Dunaszerdahelyi járás székhelyének MKP-s polgármestere nem javasolja a más járásból érkezőknek, hogy útnak induljanak szombaton Dunaszerdahelyre és a járás területén fekvő településekre, mert nem lesznek letesztelve!

 

Hájos Zoltán közösségi oldalán közzétett bejegyzése szerint „a dunaszerdahelyi járás polgármestereivel megállapodtunk, hogy a tesztelés során a járásban lakó polgárokat fogjuk előnyben részesíteni, azokat is előnyben részesítjük, akik a járás területén dolgoznak, vagy itt van a vállalkozásuk székhelye.”

 

 hirdetes_810x300  

Ellentmondás

 

A Körkép.sk értesülései szerint ugyanakkor Nagymegyer város hivatala külön értesítette a komáromi városi hivatalt arról, hogy fogadják a komáromi járásból érkezőket. A Komáromi járás falvai már tegnap óta terjesztik is ezt a lehetőséget saját lakosai körében, így Hájos Zoltán bejelentése bizonyára zavart fog okozni a hétvégén.

 

A Körkép.sk úgy tudja, a katonaság eleve arra készül, hogy a határmenti településeken nagyobb lesz a részvétel a tesztelésen, és szó sem volt arról, hogy bárkit is elküldenének.

 

A Dunaszerdahelyi járás az egyetlen a déli területek közül, ahol az első körös tesztelés eredménye alapján második körös Covid-19 tesztelésre is szükség van.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.