Nyitókép: TASR

 

Igor Matovič Facebook-bejegyzésében összegezte azokat a pontokat, amelyek alapján el kell döntenünk azt, hogy milyen eljárásokat fogunk alkalmazni az elkövetkezendő hónapokban.

 

1.A vírus nem gyengült meg.

 

 hirdetes_810x300  

2. Az elkövetkezendő időszakban a COVID-19 terjedésére megfelelő feltételek fognak rendelkezésre állni – hideg és nedvesség.

 

3. A járvány enyhítésére már évezredek óta ismerünk egy kulcsfontosságú eszközt, a karantént, aminek a fokozatai különbözőek lehetnek. Ma a karantén különböző szabályaink, fokozatainak és formáinak együttesét lockdownnak, azaz lezárásnak nevezzük.

 

4. Mi a járvány tompításának érdekében a tömeges tesztelést is kipróbáltuk 3,6 millió emberen. A tesztelés eredményei egyértelműek (…) – rendkívül effektív és erős járványellenes intervenció.

 

5. Az eredeti előrejelzések szerint ezekben a napokban a PCR-tesztek naponta mintegy ötezer fertőzöttről számoltak volna be. A tömeges tesztelés és az ezt követő 50 ezer legfertőzőbb személy karanténba helyezése után naponta nagyjából kétezer fertőzöttünk van.

 

6. Az antigén gyorsteszt nem képes kimutatni az összes pozitív személyt, de azoknak a COVID-19 pozitív személyeknek az abszolút többségét kimutatja, akik fertőzőek és veszélyesek a környezetük számára.

 

7. A PCR-tesztek előnye a nagyobb pontosság, de ezek sem száz százalékosak. Legfőbb hátrányuk az, hogy sokat kell várni az eredményre, illetve a laboratóriumok kapacitásai is korlátozottak (naponta maximum 22 ezer tesztet tudnak elvégezni).

 

8. A Közös Felelősség hadműveletet (tömeges tesztelés) azzal a céllal indítottuk el, hogy megakadályozzuk a kórházakat veszélyeztető összeomlást, aminek más országokban már szemtanúi lehettünk. A kórházban kezelt COVID-os páciensek száma jelenleg stagnál, majd folyamatosan csökkenni fog.

 

9. A tömeges teszteléssel sikerült nagyjából 0,7-re csökkentetnünk a reprodukciós számot, ami annyit jelent, hogy egy pozitív személy kevesebb mint egy embert fertőz meg. A reprodukciós szám azonban törvényszerűen 1 fölé fog emelkedni, mert más országokkal összehasonlítva nálunk csak minimális lockdown van érvényben, ami azt jelenti, hogy minimális korlátozásokkal szinte szabadon élünk.

 

10. Tekintettel a járványügyi helyzetre még mindig zárva vannak az iskolák (az alsó tagozatot leszámítva), az éttermek korlátozott mértékben működnek, sőt a tömegrendezvények megtartása is tilos.

 

11. Ezek megnyitásához a epidemiológusok, az infektológusok és a közegészségügyi alkalmazottak az alábbi feltételeket javasolták, amelyeknek egyszerre kell teljesülniük:

 

A) az országos pozitív PCR-tesztek 7 napos átlaganák 750 alá kell csökkennie

B) a COVID-os páciensek és a COVID-gyanús páciensek 7 napos átlagának 2 000 alá kell csökkennie

C) az adott járásban 100 ezer lakosra a 14 napos incidenciának (vagyis az új megbetegedések gyakoriságának) 200 alá kell csökkennie.

 

12. A fentiekből az következik, hogy két lehetőségünk van arra, ha minimális károkkal szeretnénk átvészelni a telet. Az egyik lehetőség, hogy a napi pozitív esetszámokat kemény lockdownnal fogjuk lecsökkenteni, a másik lehetőség pedig a masszív tesztelés. Illetve a kettő kombinációja. Az iskolák megnyitása ellenőrizhetetlenül megemelné a napi esetszámokat, és a végén még örülhetnénk annak, hogy napi ötezer esettel vágunk neki az ünnepeknek.

 

13. Vasárnapig várok arra, hogy Sulík kolléga megcsinálja a házi feladatát, vagyis bemutasson egy olyan tervet, ami teljesíti a szakemberek 11-es pontját november 30-ig, és így újra megnyithatjuk az iskolákat és az éttermeket. Ez volt a célom a közösségi teszteléssel, de a kolléga a kiránduláson írt bejegyzésében ezt hülyeségnek titulálta. Nem baj, ő ilyen.

 

14. Azok, akik szeretik a tényeket és a nehéz feladatokat, próbáljanak meg tanácsot adni a kollégának ahhoz (Sulíknak – szerk. megj.), hogy hogyan is nézhetne ki ez a terv.

 

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.