Nyitókép: Ken Cedeno/Pool via AP

 

A világnak lépéseket kell tennie Vlagyimir Putyin orosz elnök és az értelmetlen ukrajnai háború megállítása érdekében – konstatálta Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter az ukrajnai orosz invázió kezdete óta eltelt fél évvel kapcsolatban. Azt is megjegyezte, hogy Szlovákia hat hónapja különféle módon segíti Ukrajnát.

 

 „Az ukránok egy teljesen értelmetlen háború miatt szenvednek. Attól, hogy Vlagyimir Putyin úgy döntött, katonailag oldja meg hatalomvágyát. Emiatt már ukránok és oroszok tízezrei haltak meg. Ráadásul az egész világ szenved a háború következményeitől – a gáz és az áram magas ára miatt. Ezért az egész világnak együtt kell lépéseket tennie Vlagyimir Putyin és az  értelmetlen háború megállítására”

 

– mondta Naď.

 

 hirdetes_810x300  

A védelmi minisztérium hozzátette, hogy a konfliktus február 24-i kirobbanása óta Szlovákia összesen mintegy 154 millió euró értékben segítette Ukrajnát hadianyagokkal, ami a minisztérium teljes költségvetésének nyolc százalékát képezi.

 

A tárca emlékeztetett: a segélyek között szerepelt például az S-300-as légvédelmi rendszer, a Božena aknamentesítő rendszer, öt helikopter, a Grad-rendszer lőszerei, repülőgép-üzemanyag, benzin, kézi lőfegyverek és egyéb anyagok, valamint a nyolc darab Zuzana 2 önjáró tarack eladásának közvetítése. A védelmi minisztérium továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy 30 gyalogsági harcjárművet küldünk Ukrajnába, amiért cserébe 15 darab Leopard 2A4 típusú harckocsit kapunk Németországtól.

 

A tárca emlékeztetett a menekülteknek nyújtott humanitárius segítségnyújtásra, a menekültek számára létrehozott konténervárosra, valamint az ország védelmének és biztonságának garantálására is.

 

A tárca szerint ugyanakkor a katonai agresszió megerősítette a demokratikus világ egységét, az Észak-atlanti Szövetségen átívelő erős szövetségi köteléket és a hatalmas fokú szolidaritást.

 

„Az ukrajnai háború bizonyos értelemben megerősítette a védelmi szektorba történő beruházások fontosságát is“

 

– hangsúlyozta Naď, hozzátéve, hogy az európai biztonsági környezet megváltozása után a GDP két százalékát védelemre fordítják.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!