Belföld

Čaputová kinevezte az új oktatásügyi minisztert, Gröhling attól fél, hogy a vallás túszává válik az oktatásügy

A liberális exminiszter félti a konzervatív hatásoktól a diákokat, szülőket és pedagógusokat

Nyitókép: facebook.com/Zuzana Caputová

 

Zuzana Čaputová szlovák államfő kedden kinevezte oktatásügyi miniszternek Ján Horeckýt, aki korábban a Szlovákiai Katolikus Iskolák Szövetségének volt az elnöke. A tárca vezetésével átmenetileg Eduard Heger kormányfő volt megbízva.

 

Branislav Gröhling (SaS) szeptemberben távozó miniszter már korábban is kifejtette véleményét arról, hogy esetleg konzervatív utódja lesz. Horecký kinevezésekor is abbéli félelmének adott hangott, hogy az oktatásügy az új miniszter alatt esetleg a vallás túszává válhat a gyerekek, tanárok és szülők szeriózis érdeke helyett.

 

Horecký kinevezésével a Heger-kormány betöltötte az SaS-es távozó miniszterek helyeit. Ján Horecký matematika-földrajz szakos tanárként tevékenykedett. 2008 és 2020 között a pozsonyi Assisi Szent Ferenc Összevont Iskolát vezette igazgatóként. 2011 és 2019 között a Szlovákiai Katolikus Iskolák Szövetségének elnöke volt, 2021 januárjában a Felix iskolahálózat menedzsere lett.

 

Körkép.sk, SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Petike
2022. okt. 04. 23:48

nem jo választás volt

    Géza
    2022. okt. 05. 06:59

    Lehet, hogy igen lehet, hogy nem. Ezt így előre nehéz megmondani, de Gröhling úr az ő végzettségével meg szakértelmével tökéletesen bebizonyította, hogy nem odavaló ember.

Patika
2022. okt. 05. 08:42

Petike, látom te ízig-vérig liberális vallású ember? vagy! Miért nem vagy a tied közt? Azt élvezed, hogy szítod a hangulatot, amolyan uszítóként? Nem szép!

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket