Nyitókép: SITA

Pozsony megye mint fenntartó azt javasolja a hatáskörébe tartozó középiskolák vezetőinek, hogy szerdán, december 6-án térjenek át a távoktatásra, Ennek oka egy fenyegető e-mail, melyet a mai napon a reggeli órákban három szlovák nyelvű tanítási középiskola kapott a megyében. Kettő Pozsonyban, egy pedig Szencen.

 

Az elővigyázatosságból foganatosított intézkedésekről Juraj Droba (SaS) Pozsony megyefőnöke tájékoztatott.

 

„Bármennyire is amatőrnek tűnik ez a fenyegetés, iskoláink gyermekeinek és dolgozóinak biztonsága az elsődleges szempont számunkra. Bár a tartalom és a fenyegetés kivitelezése amatőr, nem vagyunk olyan helyzetben, hogy alábecsülhessük a veszélyt”

 

– mondta Droba.

 

A pozsonyligetfalui Albert Einstein Gimnázium, a rózsavölgyi Ivan Horváth Gimnázium és a szenci Anton Bernolák Gimnázium e-mailben kapott fenyegetést. A megyei vezetés reggel óta kapcsolatban van az érintett középiskolák vezetőségével, valamint a Belügyminisztériummal és a rendőrséggel. Bár a fenyegetés „csak” az említett három iskolát érinti, Pozsony megye fenntartóként minden középiskolájának javasolja az egynapos távoktatást december 6-ára.

 

Prezident Policajného zboru Ľubomír Solák počas tlačovej besedy k situácii v súvislosti s výhražnými e-mailami, ktoré dnes dostali niektoré stredné školy na Slovensku. Bratislava, 5. december 2023. Foto: SITA/Jana Birošová

 

Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy a NAKA különösen súlyos, terrortámadással való fenyegetés címen indított nyomozást a tettes, tettesek kilétének felderítése érdekében.  A rendőrség emiatt elővigyázatosságból három megyében, Pozsony, Eperjes és Zsolna megyében is  intézkedéseket foganatosított az iskolák védelme és az elkövető felderítésének érdekében.

 

Körkép.sk, teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!