Nyitókép: 24.hu

 

Egyre több a beteg. A tavalyihoz hasonló erősségű járvány azonban egyelőre nem fenyeget. A sok hiányzó miatt bezárt iskolák és a fertőzöttek száma is alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor. A Közegészségügyi Hivatal arra emlékeztet, hogy a leginkább veszélyeztettek az idősek, a krónikus betegek és a pici gyermekek.

 

A hivatal által közzétett adatok szerint idén jóval nyugodtabb a helyzet, mint tavaly decemberben, akkor harmadával több volt a beteg.

 

A Közegészségügyi Hivatal szerint megfigyelhető a légúti megbetegedések növekvő előfordulása, ahogy az ezzel összefüggő iskolabezárások is, ugyanakkor az influenzaszezonban ez normális.

 

 hirdetes_400x285  

Ezen a héten 51 iskola tart zárva, tavaly ilyenkor közel 300 iskolát kellett bezárni.

 

Peter Sabaka, a poszonyi Egyetemi Kórház infektológusa szerint tavaly is karácsony előtt érte el a csúcsot a koronavírus okozta járvány. Úgy véli, idén is még karácsony előtt csúcsosodik ki a járvány.

 

„Ismét egy COVID-19-es járványügyi hullám közepén vagyunk, amelyet az okoz, hogy ide is eljutottak azok a szubvariánsok, amelyeket azokat is meg tudják fertőzni, akik az előző variánsokat elkapták”

 

közölte Sabaka.

 

A járványszezon kezdete óta a higiénikusok közel 700 mintát vizsgáltak ki, ezek nagyjából harmada volt pozitív. A legtöbb esetben a betegséget a koronavírus okozta. A Közegészségügyi Hivatal térképe szerint a Galántai és a Nagymihályi járásokban a legrosszabb a helyzet.

 

spravy.rtvs.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!